1927. június 17-én Pusztakamaráson született Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író, lapszerkesztő, a romániai magyar irodalom és közélet kiemelkedő képviselője.

Tanulóéveit a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban és a kolozsvári Móricz Zsigmond Népi Kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak; 1948-tól a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a marosvásárhelyi Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz került, majd 1971-től 1989 augusztusáig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.

1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről az Utunk hasábjain. A Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már a személyiség és a hatalom összeütközésének problémáját is felveti. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) túllépte a nemzetiségi régiót és magára vonta a nemzeti közfigyelmet, a mű szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. 1975-ben mutatták be a kolozsvári Állami Magyar Színházban Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját Heinrich von Kleist regénye nyomán. Ezt történelmi drámák követték: Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai mennyegző - Perzsák (1981), műveiben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adja. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel, amely az anyanyelvről írt gazdag magyar irodalom egyik gyöngyszeme. Nagyenyedi fügevirág című esszéje (1978) szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években újabb esszégyűjteménye jelent meg. 1987-ben adták ki kötetben az Advent a Hargitán című színdarabját, amely hosszú ideig szerepelt magyar színpadon is, míg Álomkommandó című drámája a magyar színikritikusok díját kapta. Az 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében Sütő azokra az elődökre emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.

Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt. A Ceausescu-korszak utolsó éveiben a kíméletlen hatósági zaklatások ellenére bátran vállalta nemzetisége sorsváltozásainak kimondását, s az 1989. decemberi romániai fordulat idején aktív szerepet vállalt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi szerveinek megalakulásakor a Maros megyei bizottság elnökévé, illetve tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi RMDSZ-központ elleni vandál támadás során őt is brutálisan bántalmazták, bordatörést és súlyos szemsérülést szenvedett. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választották, a tisztséget 1996-ig kis megszakítással betöltötte.

1979-ben Herder-díjjal tüntették ki, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Magyarországon 1992-ben Kossuth-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök Érdemérmet adományozott neki, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. 2006. szeptember 30-án Budapesten halt meg.

(Források:  *Krónika, 2010  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum  *Petőfi Irodalmi Múzeum)