|
|
Solti György karmester, zongoraművész1997. szept. 5.
1997. szeptember 5-én hunyt el Solti György (Sir Georg Solti) karmester, zongoraművész, a 20. század egyik legkiválóbb dirigense.
1912. október 21-én született Budapesten, Stern Móricz biztosító- és ingatlanügynök és Rosenbaum Teréz második gyermekeként. Zenei tanulmányait zongora főtárgyban a kiváló hírnévnek örvendő Fodor Ernő zeneiskolájában kezdte, s karmesteri ambíciói 12 éves korában ébredtek fel, amikor Erich Kleiber vezényletével Beethoven Ötödik szimfóniáját hallotta koncerten. A későbbiekben így vallott hazája és a zene kapcsolatáról: „Szerencsés voltam, hogy Magyarországon nőttem fel, egy olyan országban, ahol élik és lélegzik a zenét, s a történelem során mindig szenvedélyesen hittek az életet ünneplő muzsika erejében.” Felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol nem kisebb zenei tekintélyek, mint Bartók Béla, Weiner Leó és Dohnányi Ernő voltak a tanárai, tanulmányai befejezése után pedig 1930-ban az Operaházhoz szerződött korrepetitorként. Ebben a minőségben Közép-Európa-szerte is bemutatkozott, így többek között 1932-ben a híres Mozart-dirigens, Joseph Krips mellett dolgozott Karlsruhéban, 1937 nyarán pedig a Salzburgi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini asszisztenseként tevékenykedett. Ez utóbbi szakmai kapcsolatról így vallott később: „Toscanini figyelte a játékomat és azt mondta ’Bene’. Életemben soha nem jelentett ily sokat egy dicsérő szó… Örömömben táncolva tértem haza.” A Toscaninivel létrejött salzburgi munkakapcsolatra a hazai sajtó is felfigyelt, s így Solti Györgynek lehetősége nyílt, hogy karmesterként is bemutatkozzon a budapesti Operaház 1938. március 11-i Figaro házassága-előadásán. Ez a produkció csupán egy nappal előzte meg az osztrák Anschlusst, s a politikailag fokozatosan jobbra tolódó Magyarországon Solti operadirigensi karrierjének nem csupán kezdetét, hanem egyben sajnálatos végét is jelentette. 1938-ban Londonba távozott Doráti Antal meghívására, ahol orosz balettelőadásokon vezényelt, majd a második világháború kitörése Svájcban találta, ahol korrepetitorként a neves Wagner-tenorral, Max Hirzellel működött együtt, többek között a Trisztán és Izolda férfi címszerepének betanulásánál. Zongoraművészi karrierjének fontos állomása volt az 1942. évi genfi nemzetközi zenei verseny, ahol elnyerte a fődíjat. Solti György Karmesteri pályájának kibontakozása Münchenhez, a Bajor Állami Operaházhoz fűződik, ahol a háború utáni újjáépítés alatt főzeneigazgatóként irányította az intézményt, s vezetése alatt a müncheni zenés színház visszanyerte háború előtti hírnevét és színvonalát. Erre az időszakra tehető egész életét meghatározó találkozása a nyolcvanöt éves Richard Strauss–szal, akinek tiszteletére rendezett jubileumi Rózsalovag-előadást Solti dirigálta. A hagyományos német zenés színházi tradíciók elhalása miatt aggódó idős komponista családi körben is elismerően nyilatkozott a pályája elején álló karmesterről: „Ez a fiatalember ad nekem némi reményt”. Találkozásuk után néhány hónappal Richard Strauss elhunyt, s temetési szertartásán saját kívánságára Solti vezényelte a zenekart: a búcsúztatón egyebek mellett A rózsalovag zárótercettje hangzott el, a könnyeivel küszködő Marianne Schech (Tábornagyné), Maud Cunitz (Oktavian) és Gerda Sommerschuh (Sophie) előadásában. A Bajor Állami Operaház zenei vezetését Solti 1951-ig látta el, majd főzeneigazgatói tisztségben a Frankfurti Operaházban folytatta pályáját, ahol számos, karrierje emelkedő szakaszában járó amerikai énekes, így például a későbbi emblematikus Ring-felvételen Gutrune és Freia szerepét éneklő Claire Watson művészi kibontakozását is támogatta. 1947. január 29-én Beethoven Egmont-nyitányának vezénylésével és néhány zongoraszonáta interpretálásával kezdődött 50 éves, exkluzív együttműködése a Decca lemezgyártó céggel; hanglemezdirigensi karrierjének kibontakozása 1956-ra datálható, amikor John Culshaw mint producer irányítása alá került a Decca klasszikus zenei részlege. Culshaw Soltit, mint a korszak nagy Wagner-karmesterét fedezte fel, s kettejük együttműködéseként az 1958-tól 1965-ig tartó hét éves időszakban született meg A nibelung gyűrűje első sztereófelvétele. A briliáns zenekari hangzást produkáló Bécsi Filharmonikusok közreműködésével készített produkció, amely a korszak vitathatatlanul legkiválóbb Wagner-interpretátorait, így például Birgit Nilssont, Wolfgang Windgassent és Hans Hottert, valamint az énekesi pálya kései szakaszában járó Kirsten Flagstadot és Set Svanholmot vonultatta fel, előadás- és hangfelvétel-történeti kuriózum, atmoszférateremtő ereje annak tükrében még bámulatosabb, hogy a produkció jóval a digitális korszak előtt született. A felvétel méltatása külön tanulmányt igényelne, e helyütt csupán néhány érdekességet említhetünk, köztük a színházi előadásokon nyilvánvalóan megvalósíthatatlan stúdiótechnikai bravúrt, amellyel Az istenek alkonya első felvonásának végén a Gunthernek álcázott Siegfried hangja kísértetiesen baritonálissá válik, így a hallgató számára realisztikusan tárul fel a Tarnhelm varázslata. Kiemelésre méltó Hagen és a férfikórus második felvonásbeli Heerruf-jelenete is, amelyben az élő előadásokon megszokott harsona helyett a partitúrában eredetileg megadott Stierhorn szólal meg, prehisztorikusan barbár hangi atmoszférát keltve.
Solti György emléktáblája szülőházán
(Rácz Edit alkotása) Solti Györgynek a Bécsi Filharmonikusokkal folytatott együttműködése számos egyéb operafelvételre is kiterjedt, példaként említhetjük Verdi Otellójának Carlo Cossuta címszereplésével lemezre vett interpretációját, amelyet a neves angol zenekritikus, Alan Blyth Toscanini óta a legdrámaibb felvételként aposztrofált Opera on Record című munkájában. Úgyszintén jelentős felvétel az 1968. végén és 1969. elején készített Rózsalovag is, amelynek zenekari hangzása sziporkázóan képezi le a bécsi életörömöt az első felvonást lezáró hegedűszóló megindító intimitásától az ezüstrózsa bemutatásának elegáns csillogásán keresztül a zárófelvonás maskarádjának csípős humorú kavalkádjáig. A Decca lemezkiadóval folytatott együttműködése gyümölcseként Solti György 31-szer nyerte el a Grammy-díjat, mely utóbbi szám a komoly- és könnyűzene kategóriáját is együttvéve mindmáig megdöntetlen rekord, 2011. októberében pedig 35 vezető zenekritikushoz intézett körkérdés eredményeként a BBC Music Magazine a minden idők legnagyszerűbb felvétele címmel jutalmazta az immáron klasszikussá vált Ring-produkciót. Solti György operadirigensi karrierjének csúcspontját a londoni Covent Garden Opera főzeneigazgatói tisztsége jelentette, amelyet a kezdeti vonakodás után Bruno Walter biztatására vállalt el 1961-ben. E munkásságához kapcsolódik az eredeti nyelvű előadások meghonosítása és a korábban csupán középszerű intézmény művészi színvonalának fokozatos emelése. A kezdeti együttműködés viharos részletei és néhány negatív kritika után Solti pozíciója megszilárdult, s munkássága igazi aranykort eredményezett, melynek megkoronázásaként az immáron világszínvonalat elért zenei műhely elnyerte a megtisztelő Királyi Operaház (Royal Opera House) címet. Solti Györgyöt legfőbb elismerésként 1972-ben – a brit állampolgárság megadásával egyidejűleg – lovaggá ütötték, s ettől az időponttól kezdve hivatalosan a Sir Georg Solti nevet használta. Zenekari karmesterként karrierjének meghatározó fénykorát jelentette a Chicagói Szimfonikus Zenekar élén betöltött főzeneigazgatói tisztsége, melyet 1969-ban vett át. A Solti által boldog házasságként jellemzett együttműködés alatt a zenekar pénzügyileg és szakmailag egyaránt megerősödött, s elfoglalta méltó helyét a világ vezető zenei együttesei között. E zenekar élén is számos kitűnő felvétellel ajándékozta meg rajongóit, melyeket egytől egyig az addiktív hatású Solti-hangzás jellemez: a teljesség igénye nélkül Dvorák Újvilág-szimfóniájának nagyszabású képiségét, Csajkovszkij Patetikus szimfóniájának a kirobbanó örömtől a mély depresszióig terjedő érzelmi skáláját kivetítő neurotikus dinamizmusát, vagy Händel Messiásának a historizmussal szemben a viktoriánus előadói hagyományokat tükröző monumentalitását emelhetjük ki. A zenekarral kialakult viszonyát érzékletesen jellemezte koncertmestere, Ajtay Viktor: „A karmesterek rendszerint nyugodtan viselkednek a próbán és feszült hangulatúak a koncerten. Solti ennek az ellenkezője. Próbák alatt igen feszült, ezzel segít számunkra koncentrálni, az előadás alatt viszont oldott hangulatba kerül, s ez nagy előny a zenekar számára.” Solti karmesteri hitvallása pedig leghívebben saját szavaival összegezhető: „Az előadások során az a célom, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzam ki az énekesekből és a zenészekből. Lehet, hogy életemben századszor dirigálom Beethoven Ötödik szimfóniáját, de az én tisztem, hogy elvarázsoljam a közönség tagjait, akik talán most hallják először.” A Chicagói Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatói tisztségétől Solti György 1991-ben vált meg, erről és további terveiről így vallott: „Mintegy ötven éves főzeneigazgatói tevékenységem után szabadúszó karmester lettem. Nincs szándékomban lassítani a tempót… Még mindig számos tenni- és tanulnivalóm van. Életem folyamatos utazás, s ugyanakkor folyamatos tanulás. Szilárdan hiszem, hogy az utolsó tizenöt évben többet fejlődtem, mint az azt megelőző huszonöt év során, s ez az, ami erőt ad a folytatáshoz, egyúttal nagy öröm forrása is.” Élete utolsó szakaszában szabadúszó karmesterként a Covent Garden Opera és a Chicagói Szimfonikus Zenekar nyugalmazott karmestereként tevékenykedett, emellett Herbert von Karajan halála után a Salzburgi Ünnepi Játékok művészileg meghatározó alakjává vált. E színhelyen A varázsfuvola (1991), a Falstaff (1993) mellett Az árnyék nélküli asszony (1992) csonkítatlan változatának színrevitelében vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, s az utóbbi előadásban két világhírű magyar művész, Marton Éva és Rost Andrea is helyet kapott. Solti György sírja a Farkasréti temetőben (Farkas Ádám alkotása) Magyarországra karmesterként utoljára 1997-ben tért vissza, melynek alkalmával lemezre vezényelte Weiner Leó f-moll szerenádját, Bartók Béla Cantata profanáját és Kodály Zoltán Psalmus hungaricusát; nyolcvanöt évesen sem szűnő energiájával apokaliptikus látomásként interpretálta a két remekművet. A Cantata profana szimbolikája köszönt vissza a hazájához való kötődését jellemző nyilatkozatában is: „1939 óta először éreztem, hogy valamilyen formában még mindig Magyarországhoz tartozom. Magyarország újból Európa része lett. A szarvas hazatért, agancsai immáron átfértek az ajtón, mert távolléte alatt az ajtó magasabb és szélesebb lett.” Halála váratlanul következett be 1997. szeptember 5-én a franciaországi Antibes-ben; ágya mellett Bach János-passiójának partitúrája feküdt, melynek előadására készült a Chicagói Szimfonikus Zenekarral. Saját kívánságára Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírkövén a sokatmondóan lakonikus „Hazatért” felirat olvasható. Emlékét a számos lemezfelvétel mellett özvegye, Lady Valerie Solti és lányai által létrehozott Solti Alapítvány is őrzi, melynek célja fiatal művészek támogatása, a Maestro alábbi gondolata jegyében: „Nekünk, aktív zenészeknek kötelességünk, hogy biztosítsuk a zene jövőjét azáltal, hogy átadjuk a jövő generációjának, amit karrierünk során elsajátítottunk; nem csupán a technikát, de magának a zenének a szeretetét.” (Források: *Magyar Zeneművészeti Alapítvány *operavilag.net *Vétek Gábor: Száz éve született Solti György) Könyvajánló
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||