1802. április 6-án hunyt el Pállya István piarista tanár, rendfőnök, író.

1740. szeptember 10-én született. Iskoláit szülővárosában, Léván kezdte; gimnáziumi tanulmányait a piaristák vezetése alatt folytatta a „szelíd iskolák”-ban. Korán távozott a szülői házból, nevelése és oktatása teljesen tanáraira volt bízva. A rendes tantárgyakon kívül megismerkedett a görög és a magyar irodalommal, a történelem, természettan és a matematika elemeivel. Legnagyobb szeretettel azonban az ékesszólással foglalkozott. 1756-ban, miután a humánórákat elvégezte, belépett a kegyes-tanítórendbe és Privigyén töltötte az újoncéveket. Az akkori kor követelményeinek megfelelően a piarista tanárjelölteket a drámaírásba is bevezették és egy-két drámát is előadattak velük.

1757-ben a Nyitrai Piarista Gimnázium tanára lett. 1759-ben Rózsahegyen mint próbaéves tanár az alsó osztályokat vezette. A következő két évben Nagykárolyban dolgozott mint tanár, részben mint filozófus; Lihán Paulin volt a tanára, ő vezette be a pedagógia ismereteibe is. 1761-62-ben folytatta bölcseleti tanulmányait és tanította az alsóbb osztályokat. E korból ránk maradt magyar beszédei közül kiválik a karácsonyi szent beszéd. 1762-ben rendfőnöke Kisszebenbe küldte, innét 1763-ban Debrecenbe helyezték át, hogy a szokásos teológiai tanfolyamot elvégezze. 1765. október 21-én Vácon szentelték föl és ugyanitt egy évig a szintaxisták és grammatisták tanára volt.

1766-ban, amikor a magyar piarista rend százados fennállását ünnepelte, Vácon beszédet tartott. 1767-69-ben Veszprémben a költészet és ékesszólás tanára volt. A rendkormány 1769-ben Nyitrára helyezte át; ott voltak ekkor a színműíró Simai Kristóf, akinek írói működésére jelentékeny befolyással volt, Dugonics András, akivel 1771-től felváltva végezte a magyar hitszónoki teendőket, továbbá Koppi Károly és Hannulik János is. 1773-ban a rendfőnök a nyitrai konviktus igazgatását is reá bízta. 1777-ben Kolozsvárra helyezték át, hogy az akkor átvett líceumot rendbe hozza. 1778-ban királyi rendelettel Bécsbe utazott, hogy Mária Terézia királynő az újonnan felállítandó tanszékek ügyében meghallgassa véleményét. Előkelő föllépésével és ékes beszédeivel annyira megnyerte a királynő tetszését, hogy az udvari ebédre is meghívta és jobbja felől ültette. Bécsi utazásának eredménye volt, hogy a királynő egy új tanszék és egy nyilvános könyvtár felállítását, továbbá matematikai és fizikai eszközök beszerzését rendelte el. Sokat foglalkozott Erdély törvényeinek gyűjtésével; a Compilatio, melyet Károlyi Antal gróf felszólítására és költségén készített, valamelyik levéltárban lappang.

Pállya István-emlékplakett

1782-ben lemondott kolozsvári állásáról; így lett aztán a váci nemesi konviktus igazgatója. Négy évig volt a váci Terézianum élén, míg József császár a többi nemesi konviktussal együtt ezt is el nem törölte. Ekkor egy ideig nem vállalt hivatalt, hanem mint a pesti ház tagja a nagynevű Dessewffy József gróf nevelésével foglalkozott. 1787-ben a virágzó soproni gimnázium élére helyezték. Itt írta legtöbb pedagógiai értekezését: nem alkalmazkodott a „Ratio Educationis” utasításaihoz, hanem saját kipróbált módszereivel igyekezett azokon segíteni. Ezért a helytartótanács dicsérettel halmozta el és felszólította, hogy fejtse ki bővebben „Super rationibus didacticis” című munkáját, mire „De politico scholarum regimine” című másik munkáját is beadta. Ajánlotta a természetrajznak az élet hasznosságának megfelelően való előadását és szívesen látta volna a közjogot, a számtant és a fizikát a gimnáziumi tantárgyak közt; a történelem tanításánál pedig a nagy jellemek ismertetése alkalmával mindig előtérbe kívánta helyeztetni hazai nagyjainkat. A soproni iskolát mintaiskolává emelte; hírére nem egyszer érte ama kitüntetés, hogy az uralkodó család tagjai előtt mutathatta be növendékei haladását.

Az 1790. káptalanban érdemei elismeréséül soproni állásának meghagyása mellett a piarista rend kormánysegédének választották meg. Megbízták egy hazafias beszéd szerkesztésével, melyben a magyar ifjúságot II. Lipót király iránt tartozó tiszteletre buzdította. Ebben vallási türelemre serkentette az ifjúságot: „Barátsággal és békés együttéléssel elérhetjük, hogy mivel úgyis egy vérből származunk és egy nemzet gyermekei vagyunk, egy vallás kebelén egyesülünk mindnyájan.” Soproni működése idején Széchényi Ferenc gróffal, a Nemzeti Múzeum alapítójával, szoros barátságot kötött és nagy befolyással volt a nemes gróf terveinek megvalósításánál. A rendnek 1796 őszén Vácon tartott káptalan gyűlésén rendfőnöknek választották meg. 1795-ben szigorúan eltiltotta a rizsporral behintett hajfonatok, csatos cipők, háromszögletű, szalaggal díszített kalapok viselését. Az 1799-es pesti kongregációban, valamennyi szavazattal, ismét őt választották meg a rend fejévé. Több rendház és templom összedőléssel fenyegetett; elsősorban ezek helyreállításán fáradozott; így a kecskeméti rendházat és templomot, a Koháryak, mint alapítók, segítségével és gyűjtéssel kijavíttatta. Ő emelte fel rendjét az erkölcsi és szellemi tespedésből; ő óvta meg a szabadosság és vallástalanság korában a káros külső behatásoktól; ő plántálta vissza a rendbe a régi lelkesedést, ő eszközölte ki az udvarnál a rend régi alkotmányának visszaállítását és évi dotálását, s ő készítette el az utat a rend nagyobb mérvű anyagi segélyezésére. 1801. év végén hivatalos látogatás végett Nagykároly felé tartott; már közel volt a városhoz, mikor a megvadult lovak összezúzták és felborították a kocsit és ő halálosan megsebesítve maradt az úton; gyógykezelésre még bevitték a nagykárolyi kollégiumba, majd innen napok múlva Pestre szállították, ahol kilenc havi szenvedés után 1802. április 6-án meghalt.

(Források:  *Szinnyei: Magyar írók élete és munkái)