főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 4.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

NAPRÓL NAPRA2016. július 1-31.

július 3.

50 éve, 1966. július 3-án szovjet delegáció kecskeméti látogatásáról számolt be a Petőfi Népe.

A szovjet vendégek a város makettje előtt
A szovjet vendégek a város makettje előtt


A Magyar Tudományos Akadémia Budapesten kéthetes ENSZ-szemináriumot szervezett, amelynek fő témája az emberi jogok érvényesülése volt. A tanácskozáson részvevői hétfős szovjet delegáció Kecskemétre is ellátogatt, emlyről a hírös város napilapja így számolt be: "A Moszkvai Városi Tanács V. B. elnökhelyettese, V. P. Isaev vezette, s dr. Dallos Ferencnek, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjének társaságában érkező küldöttséget a megyehatáron dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke és Oláh György vb-elnökhelyettes fogadták. A vendégek tiszteletére a városi tanácson rendezett fogadáson megjelent dr. Greiner József, a városi pártbizottság titkára, Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke, s a végrehajtó bizottság több tagja. A kölcsönös, baráti üdvözlés után Reile Géza rövid tájékoztatóban jellemezte a megyeszékhely ipari, mezőgazdasági fejlődését, kulturális, egészségügyi, kommunális helyzetét. Ezután bemutatta azt a kiállítást, melyet a vb-teremben a vendégek tiszteletére a város mintegy 100 négyzetméteres alapterületű makettjéből állítottak össze. A makett segítségével a vendégek szemléltető módon győződhettek meg a városrendezés eddigi eredményeiről, s alkothattak képet a következő években megvalósuló tervekről. A kiállítás megtekintését követő baráti beszélgetés után a vendégek a megyei és a városi vezetők társaságában városnéző körútra indultak, melynek főbb állomásai a leninvárosi lakónegyed és az épülő fedettuszoda voltak."
(Forrás:  *Petőfi Népe)


július 5.

125 éve, 1891. július 5-én Kisújszálláson született Hagyik István tanár, festőművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett tanári oklevelet. 1928-ban Olaszországban járt tanulmányúton. Ezt követően 1921 és 1932 között a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott Révész Imre irányításával.

Hagyik István: A Kecskeméti Művésztelep
Hagyik István: A Kecskeméti Művésztelep


Később Mosonmagyaróváron és Szombathelyen tanított. Mosonmagyaróvárra az 1947-48-as tanévben jött, s a piarista gimnáziumban ábrázoló mértant és művészi rajzot tanított világi tanárként. Műveiben az alföldi tájak hivatott ábrázolója volt. 1929-ben a Nemzeti Szalonban (Budapest) volt gyűjteményes kiállítása, 1971-ben Kecskeméten állították ki munkáit a város 600 éves jubileuma alkalmából rendezett kiállításon. Bakonybánkon halt meg 1958-ban.
(Források:  *Huszár Gál Városi Könyvtár  *Katona József Könyvtár)


július 7.

100 éve, 1916. július 7-én hunyt el Vajda Viktor tanár, író, irodalomtörténész, zenei szakíró.

Vajda Viktor műve1835-ben Kolozsváron született. Apja törvényszéki bíró volt, így tanulmányait ő is jogi akadémián végezte, Kolozsváron és Nagyszebenben. Az egyik ügyvéd rokonánál tett próbálkozás után a kölcsei Kende családhoz ment nevelőnek. A családnál gyakran megfordult Kölcsey Ferenc, így Varga Viktornak volt alkalma megismerni ezt a szellemi légkört. Nevelői munkáját követően Pestre költözött, ahol hírlapíró és később elismert zenekritikus lett. Az első Kölcsey-monográfia írója is ő volt. Szeretett utazni Európán belül. Bejárta Németországot, Olaszországot, Svájcot és Spanyolországot, de igazán a szívéhez Franciaország nőtt. Itt többször megfordult.  1887-től 1900-ig francia nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti főreáliskolában. A Kecskemét című lap munkatársaként is dolgozott. 1916-ban Makón hunyt el 81 évesen.

Vajda Viktor műve Budapesten 1885-ben jelent meg.
A könyv egy objektív, kalandoktól mentes, klasszikus útleírás

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *www.elbida.hu)


július 14.

50 éve, 1966. július 14-i számában a Kecskeméti Szüreti Napok előkészületeiről számolt be a Petőfi Népe. A nagyszabású szeptemberi programsorozatot a megyei tanács és a Kecskeméti Városi Tanács képviselőiből alakított bizottságok állították össze. A szüreti napok leglátványosabbnak tervezett rendezvényére ezer népi táncost vártak. A lap így összegezte a szervezők elképzeléseit: "Már alakulóban van az összkép, amiről annyi biztosra vehető, hogy méltán vetekedik az ország más részein rendezett hasonló ünnepségsorozatokkal. Egy már bizonyos: a Szüreti Napok alkalmával megyénk valamennyi művészeti csoportja, mintegy ezer népviseletbe öltözött népi táncos mutatja be műsorát a széktói stadionban. A monstre népi együttes koreográfiáját Vásárhelyi László, a Népművelési Intézet munkatársa készíti. Ugyancsak a Szüreti Napok alkalmával nagyszabású népművészeti kiállítást rendeznek a Kecskeméti Katona József Múzeumban. A kiállítás három részből áll: az elsőben Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas környékének népviseletét, bútorait és lakásművészetét láthatjuk. A második részben a kalocsai pingáló asszonyok művészetét mutatják be, a harmadik részben pedig megyénk nemzetiségeinek népviseletét és népi művészetét reprezentálják. Ebben a részben kap helyet a cigányok népviselete és népi művészete is."
(Forrás:  *Petőfi Népe, 1966)


július 25.

175 éve, 1841. július 25-én Bacsó János református lelkész egyházi előadást tartott Kecskeméten a református főiskola imádságos termében. Gyakorlati tanácsait összegző beszéde később nyomtatásban is megjelent a hírös városban.

Az 1818. február 8-án Kiskunhalason született és Kaposvárott 1871. december 27-én elhunyt Bacsó János református lelkész jó barátságot ápolt Petőfi Sándorral.  A költőóriás 1848. július 16-án kelt levelében az alábbi szavakkal kezdte hozzá intézett levelét: „Barátom Jancsi! Nem szeretem a levélírást, nem is igen érek rá a levélírásra, azonfölül épen ma adtam postára egy hozzád szóló levelemet; mindezek daczára sem hagyhatom felelet nélkül most kapott leveledet. Mi annak első részét illeti, sok hamis állítás között sok igazat mondasz. Igaz, hogy ollyan a nép, a millyennek te rajzolod, de csalatkozol abban, ha hiszed, hogy én valami ideális testületnek képzelem, nem, barátom, én egy szikrával sem képzelem különbnek, mint a millyennek lenni te állítod, de életem főtörekvése az, hogy ollyan ne maradjon, a millyen jelenleg. Sokan a nép nemesítését, művelését sysiphusi munkának tartják; én nem; s épen azért van erőm csüggedetlenül küzdeni az ő érdekében, s ha én nem érném meg a boldogabb szebb időt, megéri más, s enyészszék el bár az óriási munkában az én fáradozásim nyomdoka, ne említsék bár az én nevemet a népregeneratorok nevei között, azért én boldogan halok meg azon öntudattal, hogy lelkemből is cseppent egy harmat azon szentelt vízbe, melly az emberiséget újonnan meg fogja keresztelni.”
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Petőfi Sándor összes műve és levelezései)


július 26.

Kohl Antal újságíró 75 éves Kohl Antal újságíró. 1941. július 26-án Kecskeméten született.  Kezdetben a Bács-Kiskun Megyei Tatarozó Vállalatnál, majd a Kecskeméti Konzervgyárban dolgozott. Tizennégy évig a Petőfi Népe, ezt követően a Kecskeméti és az Alföldi Lapok munkatársa volt. 1995 óta Nagykőrösön él. Heti rendszerességgel ír cikkeket a Kék Nefelejcs NAGYKŐRÖS újságba és állandó munkatársa a munkáspárti A Szabadság című lapnak is. A 2014. évi országgyűlési képviselő választáson a Magyar Munkáspárt színeiben indult.
(Forrás:  *Heti Hírek)  


július 31.

Lukács László piarista szerzetestanár, teológus, irodalomtörténész, a Vigilia főszerkesztője80 éves Lukács László piarista szerzetestanár, teológus, irodalomtörténész, a Vigilia főszerkesztője. 1936. július 31-én Budapesten született. Érettségi vizsgát a fővárosi Piarista Gimnáziumban tett 1954-ben, majd ugyanezen évben belépett a piarista rendbe. Felsőfokú tanulmányait a Kalazantinum Piarista Hittudományi Főiskolán végezte 1954 és 1961 között. 1963-ban a Római Katolikus Hittudományi Akadémián dogmatikából, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-angol szakán irodalomtudományból doktorált. 1959. augusztus 28-án örökfogadalmat tett, 1961. március 18-án szentelték pappá. 1981-ben a teológiai tudományok doktori címének is birtokosa lett.

Kimagasló teológiai és irodalmi munkássága mellett ízig-vérig tanár is tudott maradni, aki diákjainak nem „csupán” valódi tudást adott át, hanem emberségre, a teljes értékű életre nevelte és készítette fel őket. Több mint két évtizedig működött Kecskeméten, ahol kezdetben a gimnázium tanára, majd a diákotthon igazgatója lett. A piarista gimnázium igazgatói tisztjét közel 10 éven át töltötte be 1984-ig, ezt követően pedig a Kalazantinum Piarista Hittudományi Főiskolán oktatott egészen 2000-ig, amikor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatója és dogmatikatanára lett. Főigazgatóként 2006-ig, rektorként 2008-ig működött az intézményben.

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


Mindig is meghatározó alakja volt a magyar katolikus médiának: az Új Ember katolikus hetilap felelős szerkesztői és kiadói tisztségét 1989-től 1995-ig ő töltötte be, 1990-től pedig a Magyar Kurír Rt. felelős kiadója volt tíz éven át. 1989 és 1995 között vezette az MKPK Kommunikációs Irodáját, majd 1995-től 2007-ig a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának konzultoraként is tevékenykedett. 1984-től a mai napig a Vigilia című katolikus folyóirat főszerkesztője és felelős kiadója.

Lukács László piarista szerzetestanár, teológus, irodalomtörténész, a Vigilia főszerkesztőjeKb. százötven magyar nyelven, negyven  idegen nyelven írt tanulmánya jelent meg könyvekben, folyóiratokban, és tizenöt könyv lefordításához fűződik a neve. Nem csupán teológiai, hanem irodalmi, művészeti, és kommunikációelméleti esszéket is publikált. Legfrissebb munkája a XVI.Benedek pápa életéről szóló, több, mint 500 oldalas könyve, ami idén jelent meg a Szent István Társulat kiadásában „Az igazság munkatársa” címmel. Az emeritus pápa maga írt személyes ajánlást a könyvhöz: „A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel, mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”.

Az öt nyelven (angol, német, francia, spanyol, latin) kiválóan beszélő és író piarista szerzetes számos díjban, kitüntetésben is részesült a rendszerváltást követően: a New York-i katolikus St. John Egyetem díszdoktora (1990), Leopold Kunschak-díj (1991), Pulitzer-díj (1995), Kodály Zoltán közművelődési díj (1999), Pro Urbe Budapest-díj (2011).

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Szathmáry Melinda: Aki a fiatalok nevelésében megtalálta élete értelmét)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu