A XIX. század végén (valószínűleg 1898-ban) Csurgón született, "Csurgói Molnár Zoltán"-nak is nevezte magát. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula volt a legnagyobb hatású mestere. Már másodéves főiskolás korában első díjat kapott egy akt képével.

Az 1930-as években költözött Kecskemétre. Ekkor már szép művészi múlttal bírt: római tanulmányút, a Római Magyar Intézetben Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerzőnkkel kötött barátság, pesti tárlatokon magas díjakkal kitüntetett alkotásokkal szereplés, majd tanársegédi működés a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula mellett. Ezek után telepedett meg és alkotott a Kecskeméti Művésztelep egyik műtermes villájában. Művészi munkája mellett magán festőiskolát is vezetett, ahol többek között idősebb Szappanos István is a növendéke volt. A kiváló kecskeméti képzőművészt ő biztatta és tanította az akvarellfestésre. Ifjabb Szappanos István ma is büszkén tekint édesanyjának arra a portréjára, amelyet Molnár Zoltán köszönetképpen festett, amiért a Szappanos család vendégül látta őt a háború idején, illetve azt a kis festményt is, amelyet az ő születésnapjára készített a mester. Kápolna című olajfestményét a Kecskeméti Katona József Múzeum, egy kisebb méretű alkotását Palotás József, az M. Bodon Pál Zeneiskola nyugalmazott igazgatója őrzi.


A német fasiszták rendelkezése űzte ki 1944 őszén megszokott alkotóműhelyéből. A városba költözött, ott dolgozott tovább, míg a város kiürítése miatt innen is távozni nem kényszerült, de mihelyt arra alkalom nyílott, visszatért Kecskemétre, ahol tanítványainak és tisztelőinek széles köre várta.

Molnár Zoltán sokoldalú művész volt, a hangszerkészítés szakmáját is elsajátította. Készített hegedűket, brácsát, csellót is. Jó barátja volt dr. Tringer Ferenc körzeti orvos, a lelkes zenebarát, akinek hagyatékában három Molnár Zoltán-féle hegedű is volt. Ezekből kettőt dr. Nyírády Jenő főorvos úr családja az M. Bodon Pál Zeneiskolának adományozott, melyek egyikén napjainkban is játszanak az intézmény növendékei.

                      Egyik hegedűjén napjainkban is játszanak        Molnár Zoltán festőművész

Első felesége kecskeméti tanítónő volt. Az ő halála után költözött az 50-es évek elején Budapestre. Második feleségével, a kecskeméti zeneiskola korábbi igazgatónőjével, Raáb Erzsébettel a Vajdahunyad vára román bástyájában laktak. Baráti körükhöz tartoztak Benedek Jenő, Istókovits Kálmán, Molnár C. Pál festőművészek, valamint Frank Lajos gordonkaművész, aki tanára volt korábbi házasságából való leányának, Molnár Emesének. A fővárosban a Mezőgazdasági Múzeumnál kapott állást mint művészi dekoratőr. Ebben a minőségben részt vett a Kecskeméti Katona József Múzeum „A homok világa és hasznosítása” című kiállításának rendezésében is. Dekoratőrként egyebek között diorámákat is készített, gyümölcsöket, fákat, állatokat ábrázolva. Mestere volt a mulázskészítésnek és dolgozott a Filmgyárnak is.

1967-ben hunyt el, hamvai a Farkasréti temetőben nyugszanak.

(Források:  *Kecskeméti Katona József Múzeum  *Petőfi Népe, 1967; külön köszönetet mondunk Molnár Zoltán vejének, Gál Ákosnak, illetve az ő testvérének, Gál Zoltánnak, a bajai zeneiskola nyugalmazott igazgatójának, továbbá ifj. Szappanos István festőművésznek és Palotás Józsefnek, az M. Bodon Pál Zeneiskola nyugalmazott igazgatójának)