1745. szeptember 16-án született Mihail Illarionovics Kutuzov orosz hadvezér, táborszernagy.

Katonacsalád sarja volt, a hadmérnöki iskolát 1759-ben kitüntetéssel végezte el. Tizennégy évesen lépett a hadseregbe, öt év múlva zászlós lett. 1761-től csapatnál szolgált, egységparancsnokként majd vezérkari posztokon is bizonyította képességeit. 1764-69 közt a lengyel, 1770-74-ben a török háborúban vett részt, egy súlyos fejsebe miatt jobb szemére megvakult. A stratégia és taktika fogásait Szuvorovtól, a kor legnagyobb orosz hadvezérétől leste el.

1784-ben vezérőrnagy lett, s az általa szervezett Bug-menti vadászhadtest élén vett részt az 1787-91-es újabb török háborúban, Izmail 1790-es ostrománál újra megsebesült.

1792-ben II. Katalin cárnő konstantinápolyi követté nevezte ki, új posztján feltűnő diplomáciai ügyességről tett tanúságot. 1795-ben a finnországi csapatok parancsnoka lett, s ő képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott béketárgyalásokon. 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzója volt, ám I. Pál cár meggyilkolása után, 1802-ben kegyvesztettként vidéki birtokára vonult vissza.

A harmadik Napóleon-ellenes koalíciós háború idején I. Sándor cár visszahívta, s kinevezte az orosz hadsereg élére, feladata az osztrák erők támogatása, a Bécs ellen törő franciák megállítása volt. Ám mielőtt a két sereg egyesülhetett volna, Napóleon Ulmnál megverte az osztrákokat. Az 1805 novemberében Dürrensteinnél győzedelmeskedő Kutuzov visszavonult, de a helyszínre érkező cár a harc mellett döntött. December 2-án már morva területen, Austerlitznél zajlott le "a három császár csatája" (Napóleon és I. Sándor mellett névleg I. Ferenc osztrák császár is személyesen vezette seregeit), amelyben az oroszok és osztrákok nagy vereséget szenvedtek. Kutuzov ugyan nagy nehézségek árán megmentette csapatait a teljes szétveréstől, mégis bűnbak lett, leváltották, s kijevi, majd litvániai katonai kormányzói posztra tették, azután a török ellen küldött hadak fővezére lett.


Az orosz-török háborút lezáró bukaresti békekötés (1812) után átvette a Napóleon ellen folytatott hadjárat főparancsnokságát, s a francia császár seregét 1812. szeptember 7-én megverte Borogyino mellett. A véres csata után, ahol a közel 250 ezer résztvevőből 57 ezer halottat számoltak össze, a franciák visszavonultak, s feladták Moszkvát is, amelyet előbb felgyújtottak. Ez a csata "tél tábornok" segítségével állította meg Napóleon terjeszkedését. Davou és Ney egyesült hadai fölött is győzelmet aratott Szmolenszk mellett Kutuzov, ezért megkapta a szmolenszki hercegi címet. 1813 elején folytatta a franciák üldözését Lengyel- és Poroszország területén, itt érte a halál 1813. április 28-án Bunzlaunál (ma Boleslawiec, Lengyelország).

Kutuzov fő erénye a gyors manőverező képesség volt, a felesleges áldozatokat kerülve erejét a legmegfelelőbb alkalmakra tartalékolta. Alakját Lev Tolsztoj rajzolta meg emlékezetesen a Háború és békében. Nevét viseli az egyik legmagasabb orosz katonai kitüntetés (Kutuzov-rend).

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)