1815. december 7-én hunyt el Michel Ney francia marsall, Napóleon hadvezére, a "bátrak legbátrabbika".

1769. január 10-én a Saar-vidéken, Saarlouis városában, egy bognár fiaként látta meg a napvilágot. A kalandvágyó Ney tizennyolc évesen megszökött hazulról és felcsapott huszárnak. A forradalom kitörése után katonai tehetsége és bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1792-ben már hadnagy, 1794-ben egy osztrák tábornok elfogása után százados, az év végén pedig már ezredes volt. 1796-ban a német hadjárat alatt, huszonkét évesen tábornoki rangot viselt, s 1798-ban alig százötven emberrel foglalta el Mannheim városát. Emberei bálványozták, mert jóban-rosszban osztozott velük, a harcban pedig mindig első volt. Ekkoriban ragadt rá a "vörös fejű" jelző, ami nem csak hajszínére, de vérmérsékletére is utalt.

Napóleon 1799. brumaire 18-i államcsínye a rajnai hadsereg parancsnokaként érte. A republikánus Ney fenntartásokkal ugyan, de felesküdött a konzulátusra. Az év decemberében Hohenlindennél személyesen vezette azt a lovasrohamot, amely eldöntötte az ütközetet, megsemmisítve az osztrák hadsereg centrumát. Az első konzul megkedvelte és pártfogásába vette: 1802-ben svájci nagykövetté nevezte ki és felesége, Joséphine lányának egy barátnőjét adta hozzá. Neynek nem csak helyzete, politikai nézete is megváltozott: Napóleon személyisége tökéletesen rabul ejtette, s lelkes csodálója lett. 1803 végé, miután a Szenátus felajánlotta a császári címet, a hadsereg nevében ő kérte Napóleont, hogy nyilvánítsa magát császárnak.

Az új uralkodó 1804-ben a még mindig csak harmincnyolc éves katonát Franciaország tizennyolc marsallja közé emelte. Ney 1805-ben személyesen vezette az elchingeni csatában a döntő támadást, ezért kapta az Elchingen hercege rangot. Jelentős része volt a jénai és eylani diadalban, 1810-11-ben Portugáliában és Spanyolországban hadakozott. 1812-ben az Oroszország elleni hadjárat során Osztrovnónál megverte az orosz csapatokat, majd oroszlánrészt vállalt Szmolenszk elfoglalásában. Az orosz főváros elfoglalása után Napóleontól megkapta a Moszkva hercege címet, de újdonsült birtokát nem sokáig élvezhette. Amikor az oroszok halogató taktikája és az időjárás távozásra késztette a sereget, a császár az utóvéd élére állította. Ney fedezte a főerő egyre inkább menekülésre emlékeztető visszavonulását, az ellenséges támadások közepette személyes példájával tartotta az éhező és fázó katonákban a lelket. A kezdeti tízezerből alig háromezerrel érte utol a Berezina folyónál a Grande Armée maradványait, és utolsóként kelt át a hídon, ezért is nevezte őt Napóleon "a bátrak bátrának".


1813-ban a lipcsei csatában megsebesült. Párizs eleste után a marsallok nevében ő szólította fel az ország üdve és a hadsereg megmaradása érdekében Napóleont a lemondásra. Az ismét trónra került Bourbonok ezért meghagyták rangját, sőt főnemesi rangra emelték, ám az udvarban számtalan megaláztatást kellett elszenvednie alacsony származása miatt. Ney Napóleon visszatérésekor újra felajánlotta kardját és szolgálatait a császárnak. A waterloo-i csatában oroszlánként küzdött, az egyik hiábavaló lovasrohamot a másik után vezette az angol gyalogsági négyszögek ellen. Amikor minden elveszett, egy csapat katonát gyűjtött maga köré és azt kiáltotta: "Gyertek és lássátok, hogyan hal meg Franciaország marsallja". A hangzatos szavak ellenére túlélte az ütközetet, menekülés közben azonban Napóleontól nászajándékba kapott kardjáról felismerték és elfogták. A felsőház mondta ki a halálbüntetést - ővele statuáltak példát, Napóleon többi marsallja kegyelmet kapott.

Ney a halálos ítélet felsorolásakor félbeszakította címeinek hosszas felsorolását "Michel Ney és hamarosan egy marék por" felkiáltással. A kivégzésre 1815. december 7-én a szokásoktól eltérően, hogy elkerüljék a várható zavargásokat, nem a nyilvánosság előtt került sor. Az utolsó pillanatáig elképesztően bátor Ney nem engedte bekötni a szemét, sőt ő vezényelt tüzet a kivégző-osztagnak. Emlékét Párizsban többek között szobor őrzi a róla elnevezett sugárutón.

(Forrás:  *Sajtó- és Fotóarchívum)