1993. május 26-án hunyt el Makrisz Agamemnon görög származású Kossuth-díjas szobrász, kiváló művész. 1913. március 24-én a görögországi Patraszban (Pátra) született, s fiatalon munkába állt, hogy az apa nélkül maradt családján segítsen. Húsz évesen folytathatta tanulmányait, az athéni Képzőművészeti Főiskolán, mestere Dimitriadisz Tombrosz volt.


Már fiatalon meggyőződéses baloldali gondolkodóvá vált. A második világháborúban részt vett hazája ellenállási mozgalmában és a Nemzeti Front megalakításában. A háború után Párizsba emigrált, hazájába nem is térhetett vissza. 1945 és 1948 között a francia kormány ösztöndíjasa volt. Párizsi éveiben ismerkedett meg Medgyessy Ferenc szobrásszal. Marcel Gimond, a párizsi Képzőművészeti Akadémia tanára jó barátja lett, művészi fejlődését is segítette. Közben a politikai életben is aktívan részt vett, 1950-ben megválasztották a Béke Világtanács tagjává, azt követően kiutasították Franciaországból. 1950-ben képzőművész feleségével Makrisz Zizivel Magyarországra költözött, attól kezdve itt élt, és a Százados úti művésztelepen alkotott.

Agamemnon érett művészként érkezett Magyarországra, de fő műveit itt alkotta. Hhamarosan a művészeti és politikai élet ismert alakjává vált. Nemcsak szobrászként, hanem mint kiállítások rendezője is elismerést szerzett. 1955-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége vezetőségi, 1959-től választmányi tagja volt.

Makrisz Agamemnon
görög származású szobrász
(Budapest, 1976. november 8.)

1964-ben megfosztották görög állampolgárságától, ezt 1975-ben visszakapta, s abban az évben látogathatott először haza. Az emigráns görög művészekkel és párizsi barátaival élete végéig ápolta kapcsolatait. Gyakran látogatott Párizsba, 1980-tól pedig sokat tartózkodott Görögországban, és bekapcsolódott az ottani politikai és művészi életbe is.

Az 1950-es évek végétől az újító, modern plasztikai törekvések egyik fontos képviselője volt. Alkotásainak témaválasztásában megjelenik politikai elkötelezettsége, de a művészi kifejezésmódját nem korlátozta, a szocialista realizmus sematizmusát elutasította. Szellemisége mindvégig megőrizte a klasszikus görög hagyományokra épülő, elsősorban a kubizmus hatását mutató, modern formakezelést. Portréin – ez főleg első korszakára volt jellemző - a számára kedves művészek, politikusok, barátok arcvonásait örökítette meg.


A szobrászati technikák közül elsősorban a kőfaragás érdekelte, de vonzották a fa, a terrakotta, a bronz és az új anyagok (vörösrézlemez) is. A formai sokszínűség hátterében a mediterrán világkép áll. Ennek szellemében váltogatta a műfajokat, technikákat. Számos portrét és köztéri szobrot, emlékművet, épületplasztikát készített. A mauthauseni Mártír-emlékmű nemzetközi pályázatát megnyerte, s emlékműve a klasszikus hagyományokon túllépő kifejezőbb formákat valósított meg. Köztéri szobrai közül kiemelkedik dinamizmusával a Nikét ábrázoló pécsi felszabadulási emlékműve. Az ő alkotása a régi kecskeméti uszoda előtti úszó nőket ábrázoló szoborcsoport és az Aranyhomok szálloda oldalán látható, Kecskemétet szimbolizáló körplasztika.

Makrisz Agamemnont 1953-ban és 1955-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki, 1972-ben a kiváló művész lett, és 1978-ban kapott Kossuth-díjat. 1993. május 27-én halt meg Athénban.

(Források:  *MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)