Az SOS-gyermekfalvak mozgalmának eszmei szülőatyja és elindítója, Hermann Gmeiner osztrák orvos 1919. június 23-án született. Születésnapja szerte a világon az SOS Gyermekfalvak napja.
Hermann Gmeiner az első SOS Gyermekfaluban
Hermann Gmeiner gyermekként maga is megtapasztalta az árvaságot, majd szembesülnie kellett a második világháborúban elárvult, elhagyott gyermekek tömegével és nyomorúságával. Úgy vélte, a gyermekeknek olyan gondoskodásra van szükségük, amelyet csak családi környezetben kaphatnak meg. Barátaival együtt 1949-ben létrehozta az SOS-Gyermekfalu Egyesületet, és ugyanebben az évben rakták le az első SOS-gyermekfalu alapkövét Tirolban, Imst városában.
Az SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetsége a világ legnagyobb családi gondoskodást nyújtó civil gyermekvédelmi szervezete. Tevékenységének alapja az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. Mára a földkerekség 133 országában hozzávetőleg 500 SOS gyermekfaluban és ifjúsági házban több mint 80 ezer gyermeket és fiatalt vesz körül szerető gondoskodás. Emellett családsegítő programjaik révén további 430 ezer fiatalt, gyermeket és felnőttet érnek el. A kecskeméti SOS Gyermekfalu - Magyarországon másodikként - 1990. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit.