130 éve, 1886. november 5-én Magyarcsékén született Oláh Sándor festőművész, grafikus. Tanulmányait Kassán kezdte, majd a budapesti Iparművészeti Főiskola növendéke lett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1905-1908 között, ahol mestere Zemplényi Tivadar volt. 1908-ban külföldön, a müncheni Művészeti Akadémián Angelo Jank irányításával képezte magát. Ugyanekkor Hollósy Simon magániskoláját is látogatta. Nagybányán dolgozott 1909-ben, de az iskolán kívüliek csoportjában. Később Szabadkára ment, majd a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott, ahová Iványi Grünwald Béla meghívására érkezett. Az I. világháborúban 1914 és 1917 között katonaként szolgált. Szabadkán - hazatérte után - a helyi művészeti élet egyik szervezője lett. Az 1931-ben megnyílt nagybecskereki művésztelep tagja volt. Vajdasági egyéni és csoportos kiállításai mellett 1915 és 1934 között Budapesten, a Műcsarnokban is rendszeresen kiállított. Díjai: a Szinyei Társaság nagydíja 1934-ben, Szabadka város Októberi Díja 1962-ben. 1966. április 25-én Szabadkán hunyt el.
(Források:  *Baranyi A.: Oláh Sándor (1886-1966)  *Katona József Könyvtár)


95 éve, 1921. november 5-én született Cziffra György zongoraművész. A Franciaországban élt, virtuóz improvizációs képességű pianista Budapesten látta meg a napvilágot. Cigányzenész családból származott, gyermekéveit egy nyomorúságos angyalföldi barakktelepen töltötte. Tehetségét cimbalmos édesapja ismerte fel, csodagyerekként már ötéves korában cirkuszban zongorázott. Nyolcéves volt, amikor Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia igazgatója felvette a tehetséges fiút, akit a meghallgatáskor úgy jellemzett, hogy nem is gyöngyszem, hanem "Kooh-i-nor gyémánt".

Az ifjú sikert sikerre halmozott, bár inkább a közönség körében, a kritikusok fanyalogva fogadták játékát. Tanulmányait anyagi okok miatt nem folytathatta, kénytelen volt bárzongoristaként keresni a kenyerét, miközben magánúton tanult tovább. 1943-ban kikerült a frontra. Zongorajátéka annyira megbabonázta a Wehrmacht tisztjeit, hogy felajánlották: elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ő ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz. 1946-tól ismét itthon, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel, koncertezni szókimondó magatartása miatt nem engedték. Disszidálási kísérletei után megkínozták, 1950-ben börtönbe zárták, majd Recsken kellett követ törnie.

1953-ban szabadult, nem sokkal később újra engedélyezték fellépéseit, külföldön is. 1956. október elején Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel tízszer játszotta hangversenyén ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet.


A forradalom és szabadságharc leverése után emigrált, Párizsban telepedett le. Főleg a virtuóz romantikus zongorairodalomnak - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek - volt a mestere, de játszotta saját Liszt-átiratait, a barokk és a bécsi klasszicizmus nagyjait is. Sokszor hasonlították Liszthez, nemcsak káprázatos improvizációs készsége miatt, hanem azért is, mert virtuóz átirataiban szinte kifejti a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait. Érett korára a legnagyobb pianisták közé emelkedett, de sohasem volt elégedett magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását. 1968-tól Chaise-Dieu-ben zenei fesztivált szervezett, 1969-ben ifjú pianisták számára megalapította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd Senlis-ben, Párizs közelében létrehozta a Cziffra Alapítványt fiatal művészek támogatására.

Régészettel, a francia-magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott. Fia, ifjabb Cziffra György is zenész lett: karmester volt, és 1982-es tragikus haláláig apa és fia többször adott közös koncertet.

Cziffra György megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki.


Talán kevesen tudják, hogy a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművészét a második világháború utáni években - filléres gondjai ellenére - a kecskeméti származású kiváló színésznő, Mezei Mária is támogatta tőle telhetően. A külföldön már akkor ismert, de idehaza megbízhatatlannak tartott Cziffra György alkalmi megbízásokat is nehezen kapott. Mezei Máriával azonban varázslatos műsorokat adtak a pesti Café de Parisban.

Cziffra György több ízben Kecskeméten is koncertezett. 1986 márciusában a Kecskeméti Tavaszi Napokon, a sportcsarnokban 1600 zeneszerető néző volt kíváncsi játékára, de már korábban, 1953-ban is sikert aratott a hírös városban. A Filharmónia koncertjéről a Petőfi Népe újságírója, Pataki Ferencné éles hangú kritikát közölt a lapban. A haknizó fővárosi művészekkel ellentétben Cziffra játékáról elismerően írt: „Utolsónak hagytam — bár elsőnek kellett volna megemlítenem — Cziffra Györgyöt, aki valóban rá szolgált a »zene tanára és varázslója« címére. Igazi művészettel szólaltatta meg Liszt: II. rapszódiáját, Csajkovszkij Diótörő szvitjét és a »Trubadúr« örökszép muzsikájából összeállított fantáziacsokrot. Köszönjük mindnyájan, akik az estén résztvettünk, hogy igazi művészhez méltóan szemrebbenés nélkül, sőt ugyanolyan művészettel kísérte társai erőlködését. Az Ő zenekíséretét hallgatva elfeledtük [...] a sok-sok bosszankodást, mert játéka igazi művészi élményt nyújtott.”
(Források:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum  *Petőfi Népe)