190 éve, 1826. január 23-án a Pest megyei Áporkán született Barócs János királyi tanácsos, a Heves-Szolnok-Jászvidéki ármentesítő és belvizszabályozó társulat igazgató főmérnöke, az országos vízépítészeti hivatal vízügyi nagy tanácsának tagja, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa. Középiskoláit Kunszentmiklóson és Kecskeméten végezte, a mérnöki minősítést pedig a budapesti egyetem mérnöki fakultásán szerezte 1846-ban. Először Tiszafüreden, tagosító mérnökként dolgozott a szabadságharc kitöréséig. Az egész szabadságharcot végig küzdötte, az utászoknál szolgált. A temesvári csata után – látva, hogy már minden veszve van – letette hadnagyi rangját, s paraszt ruhába öltözve a Gyulánál táborozó muszka hadseregen keresztül gyalog szülőföldjére, Áporkára bujdosott. Ezután a fővárosi mérnöki hivatalban jelentkezett munkára, ahol azonnal alkalmazták mint napidíjas mérnököt, s megbízták a kőbányai szőlők kiosztásával.

1851-ben Szolnokra került, a tiszai osztálymérnökségre, szintén mint napidíjas mérnök. Itt ő tervezte a karajenői, a burai és a tiszaugi átmetszéseket, és részben a munkálatokat is vezette. 1853-ban Jászkisérre került, s a Heves-Szolnok-Jászvidéki Társulat szolgálatába lépett, ahol 41 évig dolgozott nyugdíjazásáig. Szolgálati ideje alatt az Ő irányításával (tervezés és kivitelezés) valósultak meg a Tisza jobb parti töltésépítések, és Ő tervezte a máig helytálló dél-hevesi, jászsági, szolnoki területek egységes vízrendezését (sajfoki, dobai, milléri öblözetek). A terület vízrajzi helyzetének tökéletes ismeretében oldotta meg a külvizek különválasztását és irányította az öblözetek kialakítását. Nevéhez kötődik a „Hanyi éri nyíltcsatorna alá tervezett áteresz” 1888. évi terve, azaz a Sajfoki belvízcsatorna bújtatón való átvezetése a Hanyi-éri belvízcsatorna alatt. Barócs János életében nagy, korabeli rekordokat döntő árvizek vonultak le a társulat folyószakaszán. Sikeresen irányította a védekezéseket az 1876., 1879. és 1881. évi árvizeknél, amelyek nagy kihívást jelentettek a sikeres védekezés érdekében.

Barócs Jánosnak, a Társulatnál végzett kiemelkedő munkájáért és az 1881. évi sikeres árvízvédekezési tevékenységéért, II. Ferenc József király, 1884-ben „Arany Érdem Kereszt” kitüntetést adományozott. 1905. szeptember 12-én hunyt el Jászkiséren, síremléke a kiséri református temetőben található.
(Források:  *Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság  *Sarud Község hivatalos weboldala)

160 éve, 1856. január 23-án született Petrovits István szőlész. Vincellérképzőt végzett Budán, majd 1889-től a kecskeméti állami Miklós-telepen szőlészeti és borászati igazgatóhelyettes lett. Kecskeméti évei alatt könyvet írt a homoki szőlők telepítéséről és műveléséről, amely a korabeli szakirodalom legjobb munkái közé tartozik. 1894-ben szőlészeti és borászati felügyelővé léptették elő. 1895-ben a Temes vármegyében lévő Fehértemplomra helyezték át a delibláti állami szőlőtelepítések vezetésére, ahol 3000 hektárnyi homoksivatagot ültettek be az ő irányításával. 1898-ban a nagyenyedi vincellériskolába hívták meg, de kimerültsége miatt egy év múlva nyugdíjazását kérte. Ezt követően Kecskeméten telepedett le, homoki szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkozott, családja megélhetését a Kisnyírben telepített szőlője biztosította. Emellett szaklapokat szerkesztett (Homok, Kecskeméti Szőlősgazda), és rendszeresen publikált. A borászat fellendítésére megszervezte az Első Kecskeméti Pince Szövetkezetet. Budapesten hunyt el 1919. október 10-én.
(Források:  *Hankovszky Zsigmond: Petrovits István emlékére - Kecskeméti Szőlősgazda 1921  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon)