30 éve, 1986. december 8-án hunyt el Kopa László újságíró. 1902. március 29-én Nagykőrösön született. Diákéveinek nagy részét szülővárosában töltötte, majd a Kecskeméti Felső Kereskedelmi Iskolába iratkozott be. Ottani szállásadója újságszerkesztő volt, akinek a lap korrektúrájában és expediálásában segített. Másodéves korában barátaival együtt diákújságot alapított. Lassacskán elkezdett más újságokba is írogatni. Kecskeméti évei után Budapesten, a Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait. Itt került kapcsolatba a Táltos könyvkiadóval, amelynek tulajdonosa, inárcsi dr. Farkas László nagykőrösi földbirtokos volt.


A pesti életből Nagykőrösre visszatérve a Nagykőrös és Vidéke című lap riportere lett. Küzdelmes utánjárással saját lapot indított Duna-Tiszaközi Nagykőrösi Hírlap címmel. Jászkarajenőn, Kocséron, Törtelen, valamint Ó- és Újkécskén is nyitott szerkesztőséget. Tekintélyes személyiségeket nyert meg munkatársnak. Az 1930-as években a régi postapalota sarkán lévő szerkesztőséget idegenforgalmi profillal bővítette. Pályája csúcsán felvették a Magyar Agrársajtó Szindikátusba, a Vidéki Lapok Szerkesztőségébe, és I. osztályú tagja lett a Magyar Sajtókamarának és az Újságírók Országos Szövetségének.

A Duna-Tisza közi Nagykőrös Hírlapot elsodorta a II. világháború, de Kopa László nem adta fel. 1945 és 1949 között Nagykőrös Népe és Nagykőrösi Újság címmel jelentetett meg lapokat. Ezekben az években az újságírás mellett a kihordásba is besegített. A politikai meghurcolást sajnos nem kerülte el, az újságírást csak 1960-tól gyakorolhatta. A Pest Megyei Hírlap nagykőrösi kiadványának lett külső munkatársa.

Cikkeiben többnyire a kisemberekkel foglalkozott. Az ő gondjaikat tárta az olvasó elé. Mindig nagy gonddal tudósított a piaci árakról, az aratási előkészületekről, s általában a mezőgazdaság, a kertészkedés eseményeiről. Hitvallása volt, amit gyakran emlegetett: addig írni kell, amíg az ember a jobb karját fel tudja emelni. Még a halála előtti napon is megírta tudósítását. Küzdelmes élete során sohasem panaszkodott. Együtt tudott örülni az emberekkel és mindig várt. Valami jobbat. Nem magának, hanem szeretett városának Nagykőrösnek.

Nagykőrös város Önkormányzata 1997-ben posztumusz „Pro Urbe Nagykőrös” kitüntetéssel ismerte el munkásságát.

(Források:  *Darabanth Aukciósház  *Halmi Ildikó: Nagykőrös művelődési helyzetképe a két világháború között  *Pest Megyei Hírlap, 1986)