100 éve, 1916. december 19-én született Vasvári István költő, író. Gyermekéveit Dunapentelén töltötte, középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott és Kecskeméten végezte. 1939-ig tisztviselő, segédmunkás, iparostanonc-otthonokban felügyelő, majd 1941-től munkaszolgálatos volt. 1944-ben sikerült megszöknie és 1947-ig Romániában maradt, ott vett részt a politikai és az irodalmi életben. Hazatérése után a Nemzeti Segély, majd a Vöröskereszt sajtóosztályán dolgozott mint osztályvezető, a későbbiek során szerkesztő volt az Ifjúsági Könyvkiadónál és a Néphadsereg című lapnál. 1960-tól 1972-ig, haláláig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársaként dolgozott.

Tizenkilenc éves korában Ifjúkori lángok címmel Kecskeméten jelent meg első verseskötete, élet- és költői pályáját azonban beárnyékolták a háború és a fasizmus okozta szenvedések. Ezek kitörülhetetlen nyomot hagytak lelkivilágában és visszatükröződtek költészetében is. Az évek során számos verseskötete és karcolata látott napvilágot. Változást és fejlődést alig mutató köteteiben szabályos rendszerességgel, egyazon szinten verselte meg élményeit: apja tragédiáját, a helytállást és elkötelezettséget, a szerelmet és barátságot s az utazásokat. Ritkán élt képekkel, inkább az emelkedett, poétikus szófűzést kedvelte. Költészetét több külföldi irodalmi díj, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, a munkások közt kifejtett kultúrmunkáért kapott 1967-es Szocialista Kultúráért Vándordíj és az 1971-es SZOT-díj ismerte el. Tagja volt az írószövetségnek és az Irodalmi Alapnak.
(Források:  *A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973  *A magyar irodalom története  *Magyar Életrajzi Lexikon)