
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 23.

PARTNEREINK

Ma történt2016. augusztus 12.

105 éve, 1911. augusztus 12-én Szabadszálláson született Dóry József főkönyvelő, nótaénekes, Szabadszállás díszpolgára.

Kecskeméten, a Felső Kereskedelmi Iskolában érettségizett, később éveken át a Végzett Diákok Szövetsége díszelnöke volt. Első, gyakornoki állását 1929-ben Zsámbékon, a Takarékszövetkezetben kapta, majd 1930-tól 1935-ig ugyanott főkönyvelőként dolgozott. 1936-ban a Kereskedelmi Bank munkatársa lett. 1944-ben katonának állt, de hamarosan német hadifogságba került. A háború befejeztével visszament dolgozni a Kereskedelmi Bankba. Később az OTP munkatársa lett, főfelügyelőként innen ment nyugdíjba 1972-ben.

Művészi pályája 1934-ben, a Rádióújság című lap tehetségkutató versenyével indult. A verseny első helyén ketten osztoztak: Dóry József és Sárdy János. Énekelt Mozartot, Verdit, Orffot, végigénekelte a nemzetközi dalirodalom szinte valamennyi korszakát, játszotta Mister X-et Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjében. Demonstrátorként népdalokat énekelt Molnár Imre professzor rádiós előadásaiban. A rádió emlékezetes „Szív küldi…” műsorai tették közismertté és népszerűvé itthon is, külföldön is. Munkásságáért elnyerte a Magyar Köztársaság Aranykoszorúkkal díszített Csillagrendje kitüntetést.
(Források: *Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola *Szabadszállás város honlapja *Szekeres Mihály: Dóry József élete)

75 éves dr. Mader Béla könyvtáros, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója.

Szegeden született, 1941. augusztus 12-én. Gimnáziumi tanulmányait Kecskeméten végezte, 1959-ben, a Piarista Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően az ELTE könyvtár-magyar szakán diplomázott. Rövid ideig segédmunkásként dolgozott. 1962-től a szegedi Egyetemi Könyvtár dolgozója, 1990 és 2013 között, nyugdíjba vonulásáig az intézmény főigazgatója volt. 2001 óta a Bursa Hungarica Közalapítvány kuratóriumának elnöke, 2002-től az EISZ Bizottság tagja, 2003-tól a Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnöke. Kutatási területe igen szerteágazó: könyvtártörténet, könyvtári tájékoztató munka, könyvtárszervezés és menedzsment, könyvtári struktúrák, könyvtári informatika, könyvtárépítés. Emellett egyetemi szemináriumokat vezet a felvilágosodás és a magyar reformkor irodalmából, valamint előadásokat tart a könyvtártörténet, sajtótörténet és a könyvtári menedzsment tárgyköreiből. Több mint száz magyar és angol nyelvű publikáció, könyv és könyvfejezet szerzője. Kitüntetései: Szabó Ervin Emlékérem (1989), Széchenyi Ferenc-díj (2002), Pro Universitate Emlékérem (2004), Pro Urbe (2005).

Dr. Mader Béla
(Fotó: Segesvári Csaba)

Munkájáról, a könyvtár napjainkban betöltött fontos szerepéről néhány éve így nyilatkozott: "Az ember önmagától nagyon keveset tud. Rengeteget lehet tanulni abból, ha nálunk bölcsebbekkel beszélgetünk. De az is kevés. Akármilyen korban élünk, és akármilyen hordozón tároljuk az információkat, a tudásra szükség van. A babilóniai könyvtárban sem könyvek voltak, hanem cseréptáblácskák, Egyiptomban pedig papiruszok, de lényegében mindegyiket könyvtárnak hívjuk."
(Források: *Csécsi László: Nem vagyunk hiába *Szegedi Egyetem, 2006 *Who is who Magyarországon)

25 éve, 1991. augusztus 12-én „Amikor a nő a sarkára áll, fizet!” címmel a még 82 évesen is aktív Horváth Sándor kecskeméti cipészmesterről írt a Petőfi Népe. Az Izsáki úti 27. szám alatt, korára való tekintettel, adómentesen dolgozó kisiparos ma is figyelemre méltó gondolatait Kohl Antal jegyezte le.

Horváth úr műhelyében (Fotó: Straszer András)

„Az a fajta (szak)ember ő, aki a lábakból, vagy egy-egy tűsarkú cipőből egészen más dolgokat ragad meg magának, mint egy fotóriporter. Szakmájánál maradva, lentről nézve messzebbre is ellát.
— Tűsarok koppan, és a hölgy gyakran bosszús: »Újra mehetek a cipészhez!« A testsúllyal, vagy a lábat tartó sarokkal van baj? — kérdezem ezután.
— Rám, azaz a szakmámra a cipő és nem a testsúlyfelesleg tartozik. A göröngyös járdák, a lábtörlők vasrácsai és a lépcsők »eszik« a sarkakat. Nem győzöm a javításukat, holott a feleségem is segít, mióta nyugdíjas. Fogja a harapófogót, én meg a vésőt és aztán a reszelőt, és így, együtt dolgozunk. A tűsarok vascsőjébe beleragasztani a faszöget, új flekket föltenni, a sérült sarokbőrt megragasztani. . . szóval, akad vele munka. Minél keskenyebb a sarok egy női cipőn, annál nehezebb javítani, annál nagyobb a kockázata, hogy elreped.
— Új cipőket rendelnek-e manapság?
— Már régóta nem. Csupán a hozzá való anyagok ára 3 ezer forint lenne, és a munkadíjról még nem beszéltem. Megdrágult az élet, észreveszem a javíttatóknál is. Egyre több lyukas talpú cipőt hoznak. A török, a román és a lengyel szandálok, bár olcsók, annyit is érnek. Olyan gyengék, hogy a pántok rövid idő múlva leválnak róluk. Az anyagárak magasak. A mikrotalp ára, négyzetméterenként, 160 helyett ma már 860 forint. Egy doboz ragasztó 360, egy gombolyag cérna 280 forint.
A mester két éve üdült Hévízen, akkor 7 ezer forintért. Az idén nem ment el, pénztárcájával nem mert nekivágni a két hétnek. Nyári szabadságát ezért otthon tölti. Az egészséges életmód híve.
Gyógyszerre keveset költ, viszont annál többet alapoz saját erejére. Fél óra torna reggel, utána úszás, este futás. Horváth úr így őrizte meg munkaképességét nyolcvankét éves korára, így mondhatja el:
— Az a jó, hogy magamra számíthatok.
Ez pedig nem olyan kis dolog manapság.”
(Forrás: *Petőfi Népe, 1991)