90 éve, 1925. március 5-én Kecskeméten, anyai dédapja, a szőlőnemesítő Katona Zsigmond házában született dr. Irányi Béla háziorvos, traumatológus, Magyar Örökség Díjas műgyűjtő, mecénás. Édesapja, Irányi István festőművész-rajztanár az Állami Reálgimnáziumban oktatott, édesanyja, Pócsy Rita a református leánylíceumban tanított. Iskoláit Kecskeméten végezte, az elemit a Budai utcai „sárga iskolában", majd a Piarista Gimnáziumban tanult, ahonnan a Tisza István Református Kollégiumba íratták át szülei. Életének vezérlő fonala a kollégium jelmondata lett: Cresit sub pondere palma! Teher alatt nő a pálma!

Érettségi vizsgáit Pesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tette le kitűnő eredménnyel. Jogi tanulmányait éppen csak megkezdte a II. világháború előestéjén, majd önkéntesként katonai szolgálatot teljesített. l945 januárjában fogságba esett, ahonnan még meg tudott szökni. Hazatért, azonban rövid idő múlva Budapesten letartóztatták, és 10 évre a Gulágra vitték. 1955-ben, Katalin napján szabadult. „Norilszki emlékek – 50 év múltán” című írásában így írt arról, hogyan bírta ki a szörnyű tíz esztendőt: „Azt megfigyeltem, hogy a kiegyensúlyozott, kemény személyiségek könnyebben viselték a nehézségeket. Ilyeneket találtam leginkább az istenhívő társaim között…. Nekem a megalázás, emberi méltóságom semmibevétele fájt leginkább. Önállóságomat, szabadságomat, nevemet elvesztve egyén helyett szám lettem egy amorf tömegben. Megvetett fasiszta rabszolga. De az átélt események bizonyságot adtak arról, hogy Isten nem hagyott el, megőrzött a veszélyben és hazasegített. Többször tapasztaltam, ha valamilyen bajból magam akartam kikászálódni, nem ment, de ha Isten vezetésére bíztam magam, sikerült. Eleinte néhányszor próbáltam megszökni. Mindhiába. Többször lőttek rám közelről is. Nem találtak el. Sokáig, évekig tartott, amíg megemésztettem ezt a nyomasztó élményt. …lassanként rájöttem arra, hogy az átélt szenvedés, a sikeresen megállt próba, a megalázás legyőzése megváltoztatott, megacélozott, lelkileg előnyömre vált.”

Hazatérése után Pesten orvosegyetemi tanulmányokba kezdett. Az 1956-os események idején a Tétényi úti Kórházban dolgozott, majd a forradalom bukása után elhagyta az országot. Tanulmányait Svájcban fejezte be. A Bernben szerzett orvosi diplomával Schaffhausenben, majd Grindelwaldban folytatott háziorvosi, utóbb traumatológus praxist. Önálló orvosi rendelőjét 1995-ben adta át utódjának. Egy korábbi cikkben önmagáról így vallott: „A gulag megváltoztatta a világnézetem, más szemmel látom embertársaimat, más az értékrendszerem, másképp ítélem meg a problémákat, az anyagiakat és főként saját magamat. Nem én vagyok a legfontosabb. Nem az életpályán elért rang, cím a fontos, hanem a belső érték, az emberi magatartás. A gulagon alapoztam meg életfilozófiámat, határoztam meg életcélomat, amely felé következetesen haladtam és remélem haladni fogok életem végéig. Nyugodt lelkiismerettel kimondhatom 50 év múltán, hogy a gulag életiskolája formált azzá, aki ma vagyok. A tandíj magas volt, de a kapott érték megérte a nyomorúságot. Egy olyan életiskola – universitas – praktikumában volt részem, amit a világ egyetlen egyetemén sem kaphattam volna meg.”

Szüleitől öröklött érdeklődése a művészetek iránt vezette oda, hogy műtárgyakat kezdjen gyűjteni: néprajzi anyagot és metszeteket. Hungarika térképgyűjteményét a 60-as években alapozta meg. Felismerte, hogy a nyugat-európai műtárgypiacon megjelenő magyar tárgyú térképek és metszetek rendkívüli fontossággal bírnak. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, gyűjteményét 2004-ben a Kecskeméti Református Egyházközség gondjaira bízta. Svájci, ám magyarul is beszélő feleségével együtt Grindelwaldban, a svájci üdülőközpontban élt. Három gyermekük született. 2012. április 25-én, Svájcban hunyt el.

(Források:  *Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet  *Horváth-Bolla Zsuzsanna: Hitből fakadó jócselekedet  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára és Levéltára  *Szabó Gábor: Emlékezés Irányi Béláról)

30 éve, 1985. március 5-én hunyt el Katona Zsigmond szőlész, egyetemi tanár. A Felsőbb Szőlő és Borgazdasági Tanfolyamon végzett 1920-ban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen középiskolai tanári végbizonyítványt szerzett 1933-ban. Budafokon, Kecskemét-Miklóstelepen, Tarcalon, Tapolcán és Nyíregyházán dolgozott mint szőlészeti és borászati felügyelő. Később a budafoki Szőlészeti és Borászati Szakiskola és az Állami Közpince tanára, majd igazgatója volt. A II. világháború után a Földművelésügyi Minisztérium Borászati Ügyosztályának munkatársa lett, a szőlészeti és borászati szakoktatás szakfelügyelője volt 1945-től 1947-ig. 1949-től az Agrártudományi Egyetemen tanított. Nagyüzemi szőlőtermesztéssel, szőlőtelepítéssel és szőlőműveléssel foglalkozott. Jelentős szerepet játszott a magyarországi szőlőtermesztés oktatásának korszerűsítésében.
(Források:  *Borászati Lapok, 1914  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1882  *Révai Új Lexikona)