
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 22.

PARTNEREINK

Ma történt2015. március 4.

70 éve, 1945. március 4-én Kecskeméten született Polyák Ferenc fafaragóművész. Földműves családból származott. Szülei gazdag érzelmi világát örökölte, édesapja verseket és elbeszéléseket is írogatott. Matkón az "öreg iskolába" és Kecskeméten a Piarista gimnáziumba járt. Felvették a Képzőművészeti Főiskolára is, melyet azonban nem fejezett be. Kisfaludy Stróbl Zsigmond mondta ott, hogy már kész szobrász, neki már nem kell tanulnia. Életének erre a szakaszára később így emlékezett: "Apám tízgyerekes családból származott, anyám kettővel kevesebből. Földművesek voltak egész őseimtől, de akadt köztük juhász, sőt még betyár is. Apám ősi kecskeméti volt, anyám kiskun, fülöpjakabi. Ketten voltunk testvérek: Anti meg én... Két évvel vagyok fiatalabb a bátyámnál, 1945-ben születtem. Már kisgyerek koromban kezdtem a fával bajlódni. Édesanyám vett két bárányt a Lugosiéktól - akik ott laktak a Nagygyöp szélén - aztán ezt a két bürgét szaporítottuk. Lett is egy kis nyáj, aztán én őriztem őket kint a pusztán, az erdőben, kora hajnalokon és késő délutánokon, mert közben iskolába jártam... Haladtak, szaladtak az évek, én is nőttem, mint fa az erdőben. Egyre nagyobb darabokat szerettem volna faragni, ha nem is sikerült mindig. Először az orrot tanultam meg faragni, aztán a szemet, majd idővel a szájat, fület és legkésőbb a törzset... Már jól ment a faragás, miközben gimnziumba kerültem. Az én kedves birkáimat már nem őrizgettem. Az iskola padjaiban sokszor úgy elfogott a szabadságvágy, hogy majd kibújtam a bőrömből, hogy hazamehessek."

Munka közben
(Fotó: E. Várkonyi Péter)

Gyermekkora óta foglalkozott tehát fafaragással, először a mindennapi használati tárgyakat díszítette, később már szobrokat és domborműveket is faragott. Témáit leggyakrabban a népi életből vette. A Kecskeméthez tartozó matkópusztai tanyáján élt népes családi körben. Meghatározó élményeket szerzett a pásztorkodás és más mezőgazdasági munkák végzése során. Ezekből merített, amikor szobrait baltás faragással elkezdte készíteni. Végzett néprajzi gyűjtéseket, népi együttest szervezett, szakkört vezetett, fafaragást tanított. Ismertebb munkái: István király szobor, arató férfi, kenyérszegő asszony, halászó férfi portréi, kopjafák, Kossuth Lajos, Rákóczi, Zrínyi, a Petőfi család tagjainak portréja. Baltával és vésővel dolgozott, a keményebb fafajtákat kedvelte (diófa, szilfa, ahogy ő nevezte: paraszt márvány, tölgyfa,vadkörtefa). Munkájáról így vallott: "A forma, a mozdulat érdekel, hogy a száraz anyagot én alakítom, formálom kézzé, lábbá, fejjé - úgy, ahogyan látom a parasztot vagy amit éppen faragok. Nagy, vágott felületekkel dolgozom, tükrökkel. A parasztembereknek nem csupán a külső részei fontosak, hanem a belső: a lélek. Ezt hordozza az arc, a fej. Erről sokat lehetne beszélni. A parasztkoponyák közt megjelenik minden forma: uborkafej, lótökfej, gölödinkáposzta-, fordított körtefej. A fej formájáról is szokott kapni nevet a pusztai ember, no meg a mozgásáról, alakjáról. Nem sértő, inkább játékosak ezek a gúnynevek: aki magas "núdli", a lusta "Löttyedt", a jóképű "derekas", a hosszúorrú nő "vasorrú bába", a férfi "tokmányorrú", ha görbe a lába, akkor "lőcslábó". Vannak a pusztának jellegzetes, tipikus alakjai, akik külsőségekben is eltérnek. Ezek különösen megragadták figyelmem. Az ilyen embert jól megnéztem, nemcsak egyszer, hanem ötször is, aztán megpróbáltam megfaragni pásztornak, betyárnak vagy parasztnak. A puszta mindig jellemeket, egyéniségeket szül, ami utánozhatatlan ember és ember között. Alak és beszéd: stílus. Csodálatos, amit az emberek magunka őriznek: hosszú történetek, dalok, viccek, dévajkodő hangnem, megértő, mindent érzékeltető kifejezése a nyelvben. Ezért szép a tanyák népének minden életmegmozdulása... Szívemhez nőtt a pusztai ember, mint ághoz a virág, vershez a dal. Faragom őket, amint citeráznak, amint elalszanak egy kenyérrel a hónuk alatt... Kifaragtam a betyárt, amint "sutújják"... Gyűjtöm a régi tárgyakat, szegény parasztok, cselédek elnyűtt holmijait. Gyűjtöm a tárgyi és szellemi emlékeket: nem a tárgyat vagy a babonát, hanem a szépet becsülöm meg vele."

Weöres Sándorral és Károlyi Amy-vel, illetve Szodfridt István erdésszel
(a képen középen Polyák Ferenc)

Polyák Ferenc művei megtalálhatóak szerte az országban, sőt Párizsban, Berlinben és Firenzében is van közterületen alkotása. Egyik István király szobra még II. János Pál pápához is eljutott. Több munkája is megtalálható Kecskeméten, a Naiv Művészek Múzeumában. Több mint kétszáz kiállítása volt, sok országba meghívták bemutatókra, fesztiválokra. Részt vett 2000-ben a Hannoveri Világkiállításon is, ahol a közönség előtt élőben faragott meg egy szobrot. Hírességek is megfordultak tanyáján, többek közt Amerigo Tot is járt ott. Munkásságáról portréfilm is készült "Pusztai faragó ember" címmel. 2013. augusztus 31-én hunyt el. Weöres Sándor Szekér Endrének írott versében így írt róla:

"Polyák Ferit köszöntsd nevembe,
keze alatt a szép csodák
öltöznek fa-redőzetekbe,
faragott-vésett bibliák."

Egy másik versben pedig Rónay György a következőket írta:

"Az emberek elmúlnak, a fák sorra kidőlnek,
Tűnődik,mit tehet, hogy itt marassza őket.
Így jár-kel a világban. A kezében szekerce,
Hogy a múlandót mégis maradóbbá teremtse."

(Források: *Forrás, 1970 *Katona József Könyvtár *Polyák Ferenc: Hogyan lettem faragó)