70 éve, 1945. március 14-én (más források szerint egy nappal később, március 15-én) hunyt el Fényes Adolf festőművész.

Fényes Adolf: Önarckép 

Kecskeméten született, művelt polgári családba, ahol mély és őszinte emberség volt az életelv. Apja, Fischmann Simon főrabbi halála után, 14 éves korában, édesanyjával Pestre költözött. Jogásznak indult, fél évvel később azonban beiratkozott a Mintarajziskolába. 1884 és 1887 között Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál tanult. Ezután Weimarban folytatta tanulmányait a korabeli szegényember-festészet mestere, Max Thedy mellett. 1891-ben Párizsban a Julian Akadémiát látogatta, majd újabb két évet töltött Thedynél. 1894 és 1898 között Benczúr Gyula mesteriskolájában működött. Pletyka című képével 1895-ben a Képzőművészeti Társulat díját, 1897-ben a Civódással Rudits-ösztöndíjat nyert. 1898-ban megkezdett Szegény ember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb magyar termékei közé tartozik. A Család című képe az 1900-as párizsi kiállításon kitüntetést nyert. Az 1900-as évet Olaszországban és Franciaországban töltötte. 1901-ben a Műcsarnok különtermében kiállított olajfestményei közül az Öregember elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját.

Részt vett a szolnoki művésztelep létrehozásában, 1902-től minden nyarat Szolnokon töltött. "Az Alföld felidézte gyermekkori emlékeimet; tájképeket festettem: kisvárosi és falusi utcákat, amint izzanak a nyári nap hevében, és akácfák árnyékában szunnyadó tanyákat. Azután kedvet kaptam a csendéletfestéshez, majd templom, múzeum és kastélyenteriőrök jöttek sorra" - írta később önéletírásában.

Fényes Adolf: Babfejtők 

1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. A szegényemberek élete sorozat után a plein air foglalkoztatta, festményeit világos színek, egyszerű kompozíció jellemzik. 1918 után első korszaka társadalmi mondanivalóit mesejellegű bibliai, jelképes témájú "romantikus" korszak váltotta fel. A Tanácsköztársaság idején a Művészi Végrehajtó Bizottság tagja volt. Főiskolai tanszéket kapott, de tanítani már nem volt alkalma. 1918-ban, 1923-ban és 1927-ben újabb gyűjteményes kiállításokat rendezett az Ernst Múzeumban. 1924-ben állami nagy aranyérmet kapott. 1927-ben Háromkirályok című képe a varsói képzőművészeti társulat Diplôme d'Honneurjét nyerte el. Az 1929-i barcelonai világkiállításon Gran Premiót kapott. Utolsó gyűjteményes kiállítását 1936-ban a Fränkel Szalonban rendezte, ezután már keveset festett. 1944-ben elhurcolták, a felszabadulást súlyos betegen érte meg.

1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ, 1960-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett műveiből emlékkiállítást. Művészete a realizmus és a plein air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik.