
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 24.

PARTNEREINK

Ma történt2015. május 22.

55 éve, 1960. május 22-én hunyt el Bene Géza festőművész. 1900. április 1-én a Trencsén vármegyei Csácán született. Iskoláit Ruttkán, majd Iglón végezte. Tíz esztendős volt, amikor megkapta a müncheni nemzetközi gyermekrajz-kiállítás első díját. 1921-től a budapesti Országos Képzőművészeti Főiskolán tanult 1925-ig. Vaszary János és Olgyay Viktor volt a mestere, így festői és grafikai ösztönzéseket egyaránt kapott.

Bene Géza és felesége Bánkon, 1934 körül

Tanulmányai befejezése után tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) és az Új Művészek Egyesületének (ÚME). 1926-ban a KÚT kiállításán jelent meg először képeivel a nyilvánosság előtt. Ezután Krakkóban, Firenzében, Velencében, Zürichben, Stockholmban és Bécsben is részt vett kiállításokon. 1922-ben római ösztöndíjat, 1923-ban Szinyei-díjat kapott. Pestszentlőrincen lakott, motívumokat kutatva sokat járta a természetet. Gyakran ellátogatott Szentendrére is, de a művésztelepnek sohasem volt a tagja, nem is ment be soha a telepre. Művészetét a természet, az erdők, mezők szeretete inspirálta. Tiszta színekkel építkezett, a színfoltok elkülönültek egymástól, képei tömörek voltak. Ebben az időszakban született egyik csendélete a Kecskeméti Képtár állandó kiállításán megtekinthető.

A második világháború alatt – elsősorban anyagi okokból – főleg színes tinta- és tusrajzokat, akvarelleket készített. Korábban is jellemző volt rá, hogy festményein alkalmazott elképzeléseit először grafikákon kísérletezte ki, most ezek a művek a háború utáni képeinek előképét jelenítették meg. Jelezték, hogy új korszak kezdődik művészetében: a fény és az árnyék megoldásával kísérletezett. Új képein a vetett árnyékok kompozíciós elemmé váltak.

Bene Géza: Önarckép

1945 után alkotóereje teljes kibontakozását élte. Az 1950-es években olyan erőteljes és színgazdag műveket alkotott – saját útját járva –, amely Domanovszky Endre és Barcsay Jenő munkáit idézik. Tájakat, a természetet festette, néha portré jellegű képeket („Baby virággal”, 1950; „Baby”, 1953). A politikai indíttatású művészeti elképzelések azonban nem kedveztek Bene Géza megítélésének, az absztrakciót kifejezetten elítélték, sokkal inkább a realizmust helyezték előtérbe. Bene nem volt ugyan absztrakt művész, de tájait erősen elvonatkoztatva ábrázolta, az évtized végén megjelenő erőteljes kontúrok alkalmazása még ki is hangsúlyozta ezt a törekvését. Emiatt 1948-tól 1957-ig teljesen visszavonultan alkotott, nem vett rész kiállításokon, a rajztanítás mellett otthon festett. Egy 1958-as balatoni kiránduláson találkozott a halál élményével, ennek hatására festette „Vízparton” című képét. Így került sor életének utolsó gyűjteményes tárlatára a Műcsarnokban. A nagy sikerű kiállítás vendégkönyvébe Kodály Zoltán ezt írta: „Ez nemcsak festészet, hanem tiszta zene is.” Bene Géza nem sokkal ezután, 1960-ban elhunyt, a Farkasréti Temetőben nyugszik.

(Források: *Kortárs Magyar Művészeti Lexikon *Rácz István: Bene Géza *Szeifert Judit: Bene Géza művészi pályája kiállításai tükrében, kapcsolata a KUT-tal)