170 éve, 1845. május 19-én született Schunda Vencel József csehországi származású hangszergyáros, zeneműkiadó. 1856-ban költözött Pestre nagybátyja, Schunda József hívására. Az ő üzemében lett tanonc, és 1863-ban ott szabadult segédként. Külföldi vándorévek után 1868-ban társtulajdonosként tért haza. 1871-ben átvette a céget, és a mindössze 26 éves vezető rendkívül tudatosan kezdte fejleszteni a vállalatot. Gyorsan nőtt az alkalmazottak száma: 1873-ban 9, 1898-ban 45 munkás dolgozott. A termékskála a hangszerek csaknem teljes körét felölelte. A bevétel nagy része a katonazenekarok ellátásából származott.

Nevéhez fűződik a cimbalom tökéletesítése és a modern tárogató megalkotása. Az új típusú cimbalmot először Kecskeméten mutatta be a nagyközönségnek. „A szabadságharc után 1872-ben Kecskeméten rendezett első országos iparkiállitáson, egyéb hangszerek mellett, először állítottam ki egy még pedál nélküli czimbalmot. Ez alkalommal arra a meggyőződésre jutottam, hogy ennek az érdekes magyar hangszernek, — ha szakszerűen rekonstruálhatjuk, — szép jövője lehet. Valahányszor a czimbalom megcsendült, nagy tömeg hallgató gyűlt köréje. Akik hangját lestek, elragadtatással adtak kifejezést tetszésüknek. Ezután az örvendetes tapasztalat után arra határoztam el magamat, hogy komolyan hozzálátok a czimbalom reformálásához és pedig oly módon, hogy szebb, tetszetősebb alakot adok neki, a húrkarokat kibővítem, a nyergeket jobban beosztom és így több hangot nyerek, főleg pedig, hogy egyenletes hangszínezetet igyekszem majd elérni. A Kecskeméten kiállított czimbalom első dijat, nagy aranyérmet nyert és a már akkor a bécsi 1873-iki világkiállításra kinevezett kormánybiztos Németh Imre közvetítésével, az orosz czári követség vette meg a moszkvai múzeum számára.”

Schunda Vencel József az első pedálos cimbalmot 1874-ben szerkesztette. Ebben az évben zenetörténeti jelentőségű cimbalom-bemutatót szervezett, amelyre Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Erkel Sándor, Erkel Gyula, Huber Károly és Allaga Géza jelenlétében került sor.


Az 1872-től 1906-ig terjedő időben mintegy 10 000, folyamatosan tökéletesített cimbalom készült műhelyeiben. Szállítója volt az Operaháznak, a Zeneakadémiának, a Nemzeti Zenedének, a Nemzeti Színháznak, a Népszínháznak, a Vígszínháznak, a Király Szinháznak, a Ludovikának, a császári és királyi hadapród iskolának és más nevelőintézetnek. A tízezredik cimbalom elkészülte alkalmából a Zeneakadémia és a Nemzeti Zenede igazgatóságainak 500—500 koronát bocsátott rendelkezésére, hogy pályázatot hirdessenek egy cimbalom és tárogató számára írt zeneműre. A Zeneakadémián a bíráló bizottság Mihalovich Ödön igazgató elnöklete alatt ült össze, és a beérkezett művek közül az 500 koronás jutalmat Weiner Leó szerzeményének ítélte oda. A pályázat feltűnő sikerére való tekintettel felajánlott 150 koronás második díjat pedig Antalffy Zsiross Dezsőnek juttatta. Kevésbé sikeres találmánya volt a népharmónium (1877), az „Arion-citera” (1880) és a „gyermekcimbalom acéllemez hangokkal” (1887). Budapesten hunyt el 1923. január 26-án.

(Források:  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Parlando — a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata  *Schunda V. József: A czimbalom története)

15 éve, 2000. május 19-én hunyt el Dékány Vilmos teológiai tanár, püspök. Kecskeméten született 1925. március 24-én. A teológiát piarista kispapként kezdte. 1950-ben esztergomi egyházmegyés lett, 1953. június 14-én szentelték pappá. Budapesten, VI. évesen, 1954-ben a teológia doktora és Esztergom-Szentgyörgymezőn káplán, 1957-től a szeminárium prefektusa és teológiai tanár lett. 1971-től Zebegényben szolgált, majd 1980-ban Budapest-Középsőferencváros plébánosának hívták meg. 1987-től esperes, 1988-tól főszékesegyházmegyei kanonok, december 30-tól esztergomi segédpüspök volt. 1989. február 11-én Esztergomban szentelték püspökké. Nevelési hivatásában Kalazanci Szent József szellemiségében élt. Püspöki jelmondata is tőle való: "Ad maius pietatis incrementum", azaz egyre mélyebb hívő lelkületet! Jelmondata a jó iránti tiszteletet és azt a törekvést fejezte ki, hogy a lelki és szellemi életben egyre előbbre kell jutni. 1988-tól 1899-ig az esztergomi szeminárium rektora volt. Esztergomban, 2000. május 19-én halt meg. Végakarata szerint szülővárosában, Kecskeméten temették el.

"Dékány Vilmos nem tartozott a nagy számú hallgatóságot vonzó szónokok közé, nem volt rajongásig népszerű tanár, nevelő, nem hagyott maga után tudós könyveket. Csendes, mosolygós ember volt. Az Emberen van a hangsúly. Olyan ember volt, akire mindig számítani lehetett. Annak a nevelőnek és lelkipásztornak volt megtestesítője, aki látványos gesztusok nélkül, esetleg csak a háttérben, kevés szóval, de mindig ott van, ahol segíteni, adni, támogatni kell valakit vagy valami jó ügyet. Esetleg éppen csak hallgatással, meghallgatással, vagy éppen egy csendes kézfogással" - méltatta őt Rosdy Pál.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Máltai Szeretetszolgálat  *Új Ember, 2000)