110 éve, 1905. január 11-én hunyt el Papp Károly református lelkész. Kishartán született 1832. október 31-én. Édesapját, aki Dunapatajon főjegyző volt, nyolcéves korában elvesztette, anyja hét gyermekkel maradt özvegyen. Dunapatajon és Halason tanult, ahol a szegény sorsú tanulók számára alapított stipendiummal az I-IV. osztályt végezte. A költészet rejtelmeibe Tomory Szabó Sándor dunapataji lelkész vezette be. 1850-ben Kecskemétre ment bölcseletet tanulni. 1856-ban azonban anyja is meghalt; ekkor nevelőnek ment Nógrád megyébe, ahol a teológia IV. osztályának tantárgyaira már egyedül készült fel, és Kecskeméten magánvizsgát tett. 1856 őszén külföldre ment, egy tanévet a hallei és az utrechti egyetemen töltött. Hazatérve, előbb Nagykőrösön, majd 1859-től Kecskeméten káplánkodott, azután 1860-tól Halason tanár, 1862-től Pesten káplán és segédtanár volt. A fővárosban 1863-ban teológiai tanárrá is választották, de néhány hónappal később megromlott egészsége miatt az orvosok falusi lakást ajánlottak számára, ezért a loskói gyülekezet lelkészi hívását elfogadta. 1874-ben szigetszentmiklósi lelkész lett, 1884-tól pedig mint a budapesti egyház második lelkésze szolgálta híveit. A dunamelléki egyházkerület tanácsbírája, a magyar protestáns irodalmi társaság választmányi tagja volt. A legkiválóbb egyházi szónokok közé tartozott. Cikkei többek között a Kecskeméti Protestáns Közlönyben, beszédei a Fördős Lajos szerkesztette Papi dolgozatok gyászesetekre című gyűjteményben jelentek meg.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei: Magyar írók élete és munkái)

 

45 éve, 1970. január 11-én hunyt el Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a XX. század talán legnépszerűbb magyar komikusa. A színészdinasztiát alapító id. Latabár Endre dédunokájaként Kecskeméten született 1902. november 24-én. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, pályáját táncos komikusként kezdte. Először a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927 és 1933 között Árpád öccsével zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Bécsben a Theater an der Wienben, Berlinben a Grosses Schauspielhaus-ban, Max Reinhardt színházában is felléptek, a világhírű rendező a fiatal európai színésznemzedék legjobbjainak tartotta őket, és még a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították a testvérpárt.

Latabár Kálmán komikus, színművész
(Budapest, 1950-es évek - MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

Hazatérve több fővárosi színházban játszott, és 1936-től filmezett is (Sportszerelem. 1936), az ő világa már a hódító útját járó hangosfilm volt. 1937-ben megházasodott. Mi sem természetesebb, mint hogy fiúk, ifjabb Latabár Kálmán is színész lett. Színészként is hűséges volt: 1945-től 1970. január 11-én bekövetkezett haláláig a Fővárosi Operettszínházban aratta sikereit. Legemlékezetesebb alakításai - Menelaosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő), Frosch, a részeges börtönőr (ifjabb Johann Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár Ferenc: A víg özvegy) ma is gyakran szerepelnek a televíziók kívánságműsoraiban.

Félszeg mozgása, a virtuozitásig kidolgozott esetlensége, egyéni humora avatta a nevettetés utolérhetetlen művészévé. Kiváló táncoskomikus volt, rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. A közönség nagy örömére gyakran lépett fel Árpád testvérével együtt. Az emberek szerették, és „Latyi"-nak nevezték. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Ha igényesebb feladatot kapott, nyomban felhagyott a bolondozással, találó jellemrajzot adott. Művészi munkásságát több magas állami kitüntetéssel ismerték el: 1950-ben érdemes művész kitüntetést és Kossuth-díjat kapott, 1953-ban kiváló művész lett. Emlékét, játékát filmszalagok is őrzik, néhány a sok közül: Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya - egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Civil a pályán (1951), A selejt bosszúja (1951), Állami Áruház (1951), Fel a fejjel (1954), Micsoda éjszaka (1958), Nem ér a nevem (1961).

Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, melynek kezelését nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Állapota 1970 elején válságosra fordult, és a nagy nevettető január 11-én örökre lehunyta szemét. Kiváló alakításainak emlékét azonban máig őrzi az utókor. Születésének 75. évfordulóján, 1977-ben Kecskemét Város Tanácsa emléktáblát helyezett el az épületen, amely szülőháza helyén áll.

A kecskeméti emléktábla

(Források:  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *MTI  *MTVA)