120 éve, 1895. április 4-én hunyt el Dékány Ráfael orvos, tanár. 1828. március 18-án, Kecskeméten született  A gimnázium első osztályát szülővárosában, a továbbiakat Budapesten végezte. 1848-ban hazatért Kecskemétre és gyógyszerészgyakornok lett. Részt vett a szabadságharcban, mint a 25. honvédzászlóalj önkéntese ott volt Budavár ostrománál, a kápolnai és még további 30 csatában, valamint Komárom várában. Tanulmányait Pesten, majd Bécsben folytatta, ahol 1857-ben orvosi diplomát szerzett. 1858-ban kinevezték a kecskeméti alreáliskolához a természettudományok tanárává. Az iskola feloszlatása után, 1861-ben a besztercebányai főgimnáziumba helyezték át. 1862-től 1864-ig a pozsonyi főreáliskolában, 1864-1870 között a budai főgimnáziumban tanított. 1864-ben letette a tanári képesítő vizsgákat. 1870-ben az akkor megnyílt kecskeméti állami reáliskola igazgatója lett. Jelentős szerepe volt az iskola főreáliskolává történő fejlesztésében. A szegény tanulók számára tápintézetet alapított. Tanári munkája mellett tudományos előadásokat, felolvasásokat szervezett. Néprajzi gyűjtést is végzett Kecskeméten. 1872. április 27-től december 29-ig egyedül, 1880. január 4-től 1881. december 25-ig Horváth Jánossal és Tassy Pállal szerkesztette a Kecskeméti Lapokat, amelyben több mint száz írása jelent meg nevelési, oktatási, szociális és közművelődési témákról. Álnevei: Brutus, Monitor. Tanulmányai a Természettudományi Közlönyben, pedagógiai, módszertani cikkei a Tanáregylet Közlönyében, a Közoktatásban és a főreáliskola értesítőiben jelentek meg. Több tankönyvet is írt. 1883-ban lemondott a kecskeméti főreáliskola igazgatóságáról és a budai II. ker. főgimnáziumba ment vissza, ahol történelmet tanított. 1890-től a gimnáziumhoz kapcsolódó Ferenc József Nevelőintézet tanára lett. 1893. november 7-ig tanított.
(Forrás: *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

Kitűnő zenei felkészültséggel és nagy rutinnal vezényelt, mozdulataira pontosan reagált a zenekar. Elmondhatjuk, hogy mindent kihozott, ami pillanatnyilag kihozható az együttesből, s ami szintén nem kis szó: elképzeléseit úgy adta át, hogy a zenészek spontán muzsikáló kedvét is érvényre engedte jutni!” - dicsérte első kecskeméti koncertjét követően Körber Tivadar, a Petőfi Népe kritikusa. Néhány évvel később már a város ünnepelt karmestere volt.

Kemény Endre 90 éve, 1925. április 4-én,  Budapesten született. A Nemzeti Zenedében Kladivkó Vilmos és Lajtha László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között Kodály Zoltán, Weiner Leó és Waldbauer Imre tanítványa volt. Kitüntetéssel végzett és hamarosan, 1950-ben, már az Állami Hangverseny-zenekart dirigálta. 1952-től a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola kamarazene-tanára volt, eközben a legnagyobb hazai és több külföldi szimfonikus zenekar élén is koncertezett. 1968. május 27-én a Katona József Színházban vendégkarmesterként a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekart is irányította. Már ekkor komoly sikert aratott a városban.

A kecskeméti szimfonikusok élén
(Fotó: Tóth Sándor)
Kecskemét ebben az időben az ország egyik vezető zenei központjává kívánt válni. Az Országos Filharmónia igazgatójának felkérését is figyelembe véve Kemény Endre elfogadta a hírös város ajánlatát és 1968. szeptember 1-től a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarhoz szerződött. „Egy darabig Nemesszeghy Lajos bácsival közösen irányítottuk a főleg zenetanárokból álló, félig függetlenített együttest” – emlékezett vissza 85. születésnapja kapcsán készített beszélgetés során pesti otthonában Kemény Endre. – „Ezek voltak a «csillagos évek», kemény munkát végeztünk, de éreztük annak kedvező hatását. Fejlődésünknek köszönhetően a zenekar egyre több lehetőséget kapott. A filharmónia által szervezett hangversenysorozat gerincét hamarosan már mi adtuk. A megyében 13 helyen rendeztünk ifjúsági hangversenyeket, sokszor napi három koncertet dirigáltam. A látogatottság növelése érdekében nem riadtunk vissza a különleges szervezési ötletektől sem: Rajz István révén még a vérellátó központ munkatársai is részt vettek a közönségszervezésben. Saját Mesterbérletet csináltunk, koncertjeinken külföldi szólisták mellett többek között Fischer Annie, Frankl Péter, Kocsis Zoltán, Pauk György és Rados Ferenc is fellépett. Szerteágazó kapcsolataimat kihasználva sok helyre meghívtak bennünket, így például a rádióban is játszottunk, de eljutottunk külföldre is. «Hitelem» volt, s ez akkor is komoly segítséget jelentett egy zenekar számára. Így értük el, hogy a kecskeméti szimfonikusok bekerültek az ország zenei életének vérkeringésébe!”

Dirigálás közben
(Fotó: Tóth Sándor) 

Tizenhat kecskeméti év után Kemény Endre elhagyta a hírös várost, nyugdíjba vonult. A muzsikálástól azonban nem szakadt el. Nyugdíjas éveiben is aktív életet élt, még 85 évesen is részt vett egy szakmai verseny zsűrijének munkájában. Az elmúlt években több alkalommal is ellátogatott a hírös városba. „Időnként eljutok Kecskemétre. A kiváló muzsikussal, Palotás Jóskával jókat beszélgetünk. S talán érdekes, hogy az akkori intézmények vezetőivel ma is kifejezetten jó kapcsolatban, baráti viszonyban vagyok. 1996-ban, amikor a kecskeméti együttes élén új karmester, Gerhát László mutatkozott be, a város irányítói engem is meghívtak. Azt kértem tőlük, hogy ezt a kitűnő, ambiciózus fiatalembert ugyanúgy támogassák, mint elődeik engem. Örömmel tapasztalom, hogy a szimfonikusok ismét a zenei élet rangos szereplői!”

Kemény Endre örömmel fogadta, hogy az államalapítás millenniumi ünnepén a vidék zenei életének fejlesztésében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. Életének 90. évében, 2014. szeptember 20-án hunyt el. 

(Források:  Hollós Máté: Kemény Endre megkésett köszöntése • Kóbori Pál: Kecskeméti Szimfonikusok 1945-1981 • Petőfi Népe)