Luís de Camoes portugál költő, Portugália nemzeti költője 1580. június 10-én hunyt el.

Kalandos és mozgalmas életében sok a bizonytalan elem. Valószínűleg Lisszabonban született, talán 1524-ben, de a pontos hónapot és napot nem ismerjük. Nevében a de szócska arra utal, hogy vélhetően nemesi családból származott, atyja, aki hajóskapitány volt, Goa mellett szenvedett végzetes hajótörést.

A kutatók szerint Luís a neves coimbrai egyetemen tanult irodalmat és történelmet, s kora ifjúságától kezdve írt verseket. 1542 és 1545 között a lisszaboni udvarban élt, eredeti és főként szellemes költeményeivel hamarosan kedvelt társasági ember lett. A hibát akkor követte el, amikor beleszeretett Dona Maria infánsnőbe, az udvar ugyanis rossz néven vette a nem egyenrangú felek közti kapcsolatot. Camoest Ribatejóba száműzték.

Az ifjú költő a tilalom ellenére visszatért a fővárosba, ezért egyes kutatók szerint a mórok ellen küldték harcolni, vagy - ahogy más források állítják - kalandvágyból ment Afrikába, ahol egy csatában egyik szemét elvesztette. Ceutában - nem tudni pontosan, miért - hűtlen pénzkezelés vádjával perbe fogták. Innen az indiai Goába, majd a kínai Makaóba vitték. Ott írta meg fő művének, a Luziádák című eposzának első hat énekét. Az ítélethirdetésre vitorlázott vissza Goába, amikor hajótörést szenvedett, s ekkor - a legenda szerint - a világirodalom minden bizonnyal legnagyobb sportbravúrját hajtotta végre: fél kézzel úszva indult a part felé, másik kezében magasra tartva eposzának kéziratkötegét. Bár épségben partot ért, két évre börtönbe kellett vonulnia. Itt fejezte be az eposzt, amelynek első közönsége rabtársai és a fegyőrök voltak.

Szabadulása után alkalmi munkákat vállalt, többnyire nyomorgott, de fáradhatatlanul alkotott. Hazáját csak tizenhét évi hányattatás után láthatta viszont, közben versei is elkallódtak, csak jóval később sikerült barátainak összegyűjteniük egy részüket, mintegy 300 darabot. Az ő segítségükkel talált kiadót is a Luziádák számára, amely egy csapásra sikert aratott az olvasók körében.

A tíz énekből álló, később portugál nemzeti eposszá vált mű főszereplője a portugálok nemzeti hőse, Vasco da Gama, az első felfedező, aki Afrika megkerülésével jutott el Indiába. Kalandos útjáról, a vele esett csodákról szól Camoes eposza, amelyben az ókori mitológia elemei és alakjai keverednek a keresztény hitvilág elemeivel. A mű címe a portugál nép eredetére utal. (A portugálok ókori elődei voltak a luzitánok, akik a római megszállás után elkeveredtek a latin nyelvű hódítókkal.)


A Luziádák először 1570-ben látott napvilágot, küllemében szerény kiadványként António Concalves lisszaboni nyomdájában. A finom líraiságot, a vaskos humort és az erotikát sem nélkülöző eposzt már megjelenésekor remekműnek tartották, híre a királyi udvarba is elért. Jutalmul a hányatott sorsú költő kegyelmet és nem mellékesen, tisztes évjáradékot kapott, nyugodtan élhetett volna élete végéig, ha nem lett volna könnyelmű. 1580. június 10-én bekövetkezett halálakor ismét pénztelen volt, a legenda szerint szemfedél és koporsó nélkül temették el a Santa Ana székesegyházban.

Camoes lírikusként is az európai irodalom élvonalába tartozott, írt szatírát, ódát, elégiát, költői levelet, valóságos mestere volt a szonettnek is. Három drámát is írt, a Seleucus király címűt még életében bemutatták Indiában az alkirály előtt.

Halálának napja Portugália nemzeti ünnepe. Emlékére 1988-ban a portugál és a brazil kormány Camoes-díjat hozott létre a kiemelkedő portugál nyelvű irodalmi teljesítmények elismerésére.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)