
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 23.

PARTNEREINK

Lechner Ödön építész1845. augusztus 27.

„Építészek között az építészet etikumát és a többi művészetre kiható erejét nálunk Lechner Ödön ismerte föl.” (Fülep Lajos)

1845. augusztus 27-én Pesten született Lechner Ödön építész. Jómódú polgárcsaládból származott, ügyvéd apjának téglagyára is volt, így korán megismerhette az építőanyagokat. 1865-től a József Ipartanodában (a későbbi Műegyetemen) Skalnitzky Antal tanítványa volt, majd a berlini építészeti akadémián képezte magát. Itt lett a klasszicizmus híve, itt találkozott először Pártos Gyulával és Hauszmann Alajossal. 1868-ban társult Pártossal, akivel 1896-ig dolgozott együtt. 1875 és 1878 közt Clément Parent párizsi irodájában reneszánsz kastélyok helyreállításával foglalkozott, ezután egy időre a francia reneszánsz híve lett. Huszka József hatására a keleti, indiai és perzsa stílusokat is tanulmányozta, ezek révén jutott el egy magyar stílus igényéhez. „Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Mert kell lennie. Ez a meggyőződés vezet életpályámon, amelynek egyetlen célja, utat vágni a magyar formanyelv megalakítása felé” – írta a Művészet című folyóiratban, 1906-ban.

Hazatérése után Pártossal több pályázatot is elnyertek: a szegedi Városházát, a budapesti Drexler-palotát (MÁV Nyugdíjintézet, később Állami Balett Intézet) és több pesti bérházat is építettek eklektikus stílusban (Thonet-palota, Váci utca 11.). Lechner 1889-ben Angliában tett tanulmányutat Zsolnay Vilmossal. Barátságuk és ottani tapasztalatai – a Kensington Múzeum kerámiagyűjteménye, és vidéki angol kastélyok megismerése, az angol koloniális, „indus stílus” – segítették egyéni kifejezésmódjához.

Saját művészi alkata keleties, romantikus, színes ornamentikájú, de fegyelmezetten komponált épületeket eredményezett. E stílus egyik leglátványosabb eredménye a kecskeméti Városháza. Az épület a Pártos Gyulával együtt készített tervek szerint 1893 és 1897 között épült. Munkájáról Lechner önéletrajzi írásában így vallott: „Rövid angolországi utazás behatása alatt keletkezett a kecskeméti városháza, melynél ugyanazon átmeneti és berendezési alapelvek – melyek előző két épületnél már vezettek – még fokozottabb mértékben jutottak érvényre.”

A kecskeméti Városháza homlokzati terve

Kecskemét városától további megbízásokat is kapott. 1887-ben a Rudolf lovassági laktanya terveit készítette el. 1884-ben gőz- és kádfürdőt, míg 1910-ben – a Rákóczi út végének lezárásához – víztornyot és Rákóczi-emlékművet tervezett, ezek a tervek azonban nem valósultak meg.

Lechner egyéni stílusát hordozza az Iparművészeti Múzeum is, továbbá a Magyar Állami Földtani Intézet és a Hold utcai Postatakarékpénztár. Ez utóbbi a századforduló magyaros ízlésének legjellegzetesebb példája, mégis, újszerűségét mutatja, hogy Lechner ezután több állami megbízást nem kapott, mesteriskoláját sem engedélyezték, és követőinek alkotásai (például a Korb-Giergl-féle Zeneakadémia) is csak redukálva valósulhattak meg. Az is jellemző, hogy az Iparművészeti Múzeumot a cigánykirály palotájának csúfolták. Hatása mégis továbbterjedt, Komor Marcell, Jakab Dezső és mások révén a stílus elfogadott lett.

Lechner Ödön Lechner Ödön 100 éve, 1914. június 10-én Budapesten halt meg. Szobra az Iparművészeti Múzeum előtt áll. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el a magyar építészetet megújító munkáját. Lyka Károly a Művészet folyóiratban közölt nekrológjában így méltatta: „Történeti jelentőségű pillanata a magyar művészetnek az a tragikus perc, amelyben az ősz Lechner Ödön kilehelte nemes próféta-lelkét. Egy nagy gondolat, amely vele, benne és általa élt, elköltözött körünkből. Igaz, állnak még épületei Budapesten, Kecskeméten, Szegeden s ezek mindenkor beszédesen fogják tolmácsolni, hogy élt köztünk egy szinte misztikussá vált építő-géniusz, amely mindent ebből az áldott anyaföldből akart, próbált és tudott előteremteni. Igaz, hogy vázlatainak rengeteg tömegéből jó egy nemzedék tudna még folyton-folyvást új és új eszméket tettre váltani, de maga a mester, aki fel tudta villanyozni közvetlenségével a mindig lassan mozgó építőművészetet, aki köveivel és majolikáival úgy tudott lelkesíteni, mint a legkitűnőbb szónok és úgy értett a legmélyebb zöngésű hangulatok átplántálásához, mint egy istenadta zenész, maga ez a varázsló, ez a próféta, örökre elnémult.”