575 éve, 1443. február 23-án született Hunyadi Mátyás, középkori történelmünk egyik legnagyobb alakja, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia. Vitéz János irányítása mellett humanisták nevelték, a magyaron kívül latinul, németül és csehül is beszélt. 1458. január 23-án távollétében választotta királlyá a Pestre összehívott országgyűlés, miután a 17 éves V. László halálával hirtelen megüresedett a magyar trón. 32 évig tartó uralkodása Magyarország történelmének legfényesebb korszakai közé tartozik. Az ő törhetetlen erélye biztosította az országban a törvényes rend uralmát, vas-keze megzabolázta úgy a pártütőket, mint a féktelenkedéshez szokott oligarchákat, és a népet a földesúri önkény ellen megvédelmezte. Nyitott volt a humanizmus és a reneszánsz szellemére, udvara a korabeli kultúra egyik központja volt.
Emlékét Kecskemét több módon is őrzi. A Városháza dísztermében Székely Bertalan freskóinak egyike őt ábrázolja, a hírös városban iskolát is elneveztek róla, a kecskeméti Renaissance Consort udvari zenéjének egyik ismert kutatója és népszerűsítője, míg a Mesék Mátyás királyról című népszerű hazai televíziós rajzfilmsorozat a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban készült.
Könyvajánló
MEGJELENT! MEGJELENT! MEGJELENT!
VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről
Ötven életút, ötven sikertörténet
(további információk: »» )
TÁMOGATÓINK
A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata