1916. január 2-án Szegeden született Kovács Mihály piarista szerzetes, középiskolai tanár, a magyar kibernetika egyik úttörője.

Sokgyerekes családból származott, apja asztalosmester volt, de korán elhunyt, a család elszegényedett. Az elemi iskola után a szegedi Piarista Gimnáziumba íratták be, melynek elvégzése után, 1934-ben belépett a piarista rendbe. 1941-ben pappá szentelték. A hittudományi tanulmányok mellett matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1941-ben.

Két évig tanított Szegeden mennyiségtant, fizikát és gyorsírást. Osztályfőnök és cserkészparancsnok volt. 1943-tól kisebb megszakításokkal nyugdíjazásáig a budapesti Piarista Gimnáziumban tanított. A háború alatt, 1944-ben vöröskeresztes munkára jelentkezett, majd 1945 februárjától tábori lelkészként szolgált a Németországba elhurcolt magyar leventék között, ahonnan 1946 tavaszán tért haza. 1948-ban megszüntették az egyházi iskolákat, Zuglóban lett káplán. 1950-től ismét az engedéllyel újraindult budapesti Piarista Gimnáziumban tanított.

Kiváló fizikatanár volt, magyarázatai közérthetőek és szemlétesek voltak, a fizikát kevésbé szeretők is kedvelték. Sok méréssel, kísérlettel szemléltette előadásait, munkája nyomán az iskola fizikaszertára - akkor korszerűnek számító - eszközökkel (Geiger-Müller-számláló, Wulf-féle elektroszkóp) gazdagodott. Diákjaival számos kísérleti eszközt tervezett, elsőként szervezett atomfizikai, majd kibernetikai szakkört (1958-59-i tanév), amelyen automatizálási problémákkal, analóg és digitális számítógépek működésével, programozással, a játékelmélet alapjaival foglalkoztak. Logikai játékgépeket szerkesztettek: Didaktomat (népszerű nevén a feleltető gép, 1965), Mikromat (kibernetikai építőkészlet, 1966); mindkettő tanszerként kapott szabadalmat.

1968-ban megjelent a Kibernetikai játékok és modellek című könyve, amelyet az akkori mindkét német államban és Svájcban is kiadtak. A logikai gépek leírását és kapcsolási rajzait tartalmazó kiadvány pedig Néhány kibernetikai játékgép címmel 1971-ben látott napvilágot. A hetvenes években már programozói tanfolyamokat is szervezett, ekkor már elsősorban a számítógépes oktatásnak szentelte idejét. 1981-ben beszerezte külföldről az iskola részére az első teljes értékű mikroszámítógépet (ZX-81). A nyolcvanas években elindult magyar középiskolai számítástechnikai fejlesztés részben az ő eredményeire épült. Az eszközök beszerzésében főként a genfi székhelyű Nemzetközi Karitász (Caritas Internationalis) katolikus humanitárius szervezet támogatta. A szaktanári munka mellett tevékenyen részt vett a cserkészmozgalomban, illetve annak betiltása után, az ötvenes évektől a cserkészet "embernevelő" szellemi örökségét vitte tovább.

Súlyos szembetegsége miatt 1982-ben nyugdíjba vonult. Azt követően írta meg volt rendtársának, középiskolai vezető tanárának, Öveges Józsefnek az életrajzát (1993), akihez sok évtizedes szakmai és emberi barátság fűzte. Éveken keresztül segítette televíziós ismeretterjesztő munkáját. Oktatói, tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: Mikola Sándor-díj (1983); Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tarján-emlékérem (1987); a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillag Érdemrendje (1991); Rátz Tanár Úr életműdíj (2003). Életművéről 2009-ben jelent meg kötet a Mesterek és tanítványok sorozatban. Budapesten halt meg 2006. március 23-án.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)