1915. szeptember 11-én született Kémeri György baptista lelkipásztor, a kecskeméti gyülekezet korábbi vezetője.

A magyar–román határ közelében található Békés megyei községben, Kétegyházán látta meg a napvilágot. Édesanyja hívására és bizonyságtételére ment el a gyülekezetbe először. Utolsó éves középiskolás diák volt, amikor 1935. augusztus 11-én Ruzsa Sándor helyi lelkipásztor Kétegyházán bemerítette. Ugyanő volt, aki egy évvel később már arra biztatta, hogy lépjen Isten szolgálatába.


Imádságos szívvel kutatta a Jóisten elhívó szándékát. A Baptista Teológiai Szemináriumot 1937 és 1939 között végezte el, ahol – nagy örömére – az akkori egyházelnök, dr. Somogyi Imre nem csak személyes barátságával tüntette ki, de 1940. február 10-én lelkipásztorrá is ő avatta fel Bagamérban. Somogyi Imre még ugyanabban az évben a házasságkötését is személyesen áldotta meg. Felesége szintén a bagaméri gyülekezet tagja volt, a frigyből két fiú, Béla és Zoltán született.

Kémeri György választékos modorú, hibátlan beszédű szónok volt, igehirdetései színvonalasak, lelkesítők és meggyőzőek voltak. Mint akkori diáknak, újszerű volt az előadási stílusa. Bejelentette a címet, majd igyekezett azt kibontani az ige alkalmazásával. Prédikációiban mindig naprakész igével szolgált, mondandóját szenvedélyesen átélte. Igehirdetéseinek alapja minden esetben egy gyöngybetűkkel, precízen megírt vázlat volt, mely szóról szóra tartalmazta a bevezetés első néhány mondatát, a prédikáció főbb pontjait, valamint az adott alkalomra nagy gonddal kiválogatott énekek sorszámát.

Kémeri György kézírása

Kémeri György a bagaméri körzetben nagy örömmel és hatalmas odaadással kezdte meg prédikátori munkáját. A bagaméri fúvósokkal evangelizáló körutat tett az akkor visszacsatolt erdélyi városokban, falvakban. A lelkipásztori szolgálat mellett jegyzőgyakornokként adminisztrációs munkát is végzett a községházán, 1943/44-ben Nyíregyházán a két éves jegyzőiskolát is elvégezte.

1944. június 1-jén a soltvadkerti gyülekezetben iktatták be szolgálatába, az alföldi település baptista közössége Barkóczi Pál kiskőrösi lelkipásztor ajánlására hívta meg őt lelkipásztornak. Öt esztendős soltvadkerti működése, az akkori időknek megfelelően, meglehetősen küzdelmes volt. A Nemzeti Bizottság elnöke írásban kérte fel arra, hogy a község jegyzői tisztségét is vállalja el. Ehhez a gyülekezet jó megérzéssel adta hozzájárulását. Mint a községi közigazgatás első számú tisztviselője védelmezte a gyülekezet német származású tagjait a kitelepítéstől, személyes felelősséget vállalva azokért, akik felkerültek a kitelepítendők listájára. „Hálás egyedül az Úrnak voltam, hogy közbenjárója lehettem több család nyugalmának” – írta egyik visszaemlékezésében.

Kémeri György az elmúlt rendszerben a méltatlanul meghurcolt és mellőzött prédikátorok közé tartozott. Soltvadkertről 1950-ben távoznia kellett, családjával Bagamérba költöztek vissza. Munkahelye ezután két évre, távol otthonától és családjától, a Sajószentpéter környékén épülő berentei erőmű építkezése lett.

Évekkel később Bagamérban nagy szomorúság érte, felesége meghalt. Gyermekei kollégiumban voltak, egyetlen vigasza az volt, hogy a gyülekezeti szolgálatot végezte akkor is.

Kémeri György Kecskeméten, a Kaszap utcai imaházban

Néhány évvel később az Úr gondoskodott hűséges segítőtársról: dr. Kovács Ilona orvosnővel 1962-ben kötöttek házasságot, György fiuk 1963-ban született. Ezután a kecskeméti OTP-ben dolgozott nyugdíjazásáig, míg a helyi kis gyülekezetben Lőrincz Imre lelkipásztor segítsége, majd utóda lett. Kémeri Györgynek elévülhetetlen érdemei vannak a 60-as, a 70-es és a 80-as években még csak sarjadzó, akkor még az orgoványi körzethez tartozó Kecskeméti Baptista Gyülekezet életben tartásában. Az Úr hűséges szolgájaként, több mint három évtizedes gyülekezeti tagsága során, meghatározó szerepet vállalt az egyre növekvő, időközben önálló imaházépületbe költöző közösség vezetésében és pásztorolásában.

Kémeri György utolsó igehirdetését 1991 karácsonyán, a délelőtti istentiszteleten mondta el. 1993. …január 10-n  hunyt el. Kétegyházi síremlékén – végakaratának megfelelően – az alábbi idézet olvasható: „Megvárlak benneteket odafenn, a hűséges lelkek találkozóján…”