1820. október 20-án a Sátoraljaújhely melletti Széphalmon született Kazinczy Lajos honvédezredes, a szabadságharc vértanúja.

 

1835-ben Tullnban, az utász hadapródiskolában tanult, ott ismerkedett meg Görgey Artúrral. 1839-ben fejezte be tanulmányait. 1840-ben hadnaggyá nevezték ki. Rövid pesti tartózkodás után a csehországi Pardubitzban kijelölt állomáshelyére utazott. 1846-ban, nem sokkal főhadnaggyá való előléptetése után máig ismeretlen okokból távozott a hadseregből. Feltételezhető, hogy eladta a rangját, mert rendeznie kellett adósságait; az ilyesmi abban az időben nem számított kirívó esetnek.

1846. október 17-én gróf Péchy Emánuel főispán Zemplén vármegye „becsületbeli  szolgabírójának” nevezte ki. 1847. augusztus 5-én Zemplén vármegye táblabírájává választották, de ez is csak tiszteletbeli cím volt.

1848 tavaszán megkezdődött a nemzetőrség toborzása. Kazinczy Lajos Kisvárdán jelentkezett, az ott alakított nemzetőrséget tanította fegyverforgatásra. Amikor megindult a honvéd zászlóaljak szervezése, Pestre utazott, hogy felajánlja szolgálatait a Batthyány-kormánynak. Ekkor a 18. honvéd zászlóaljhoz osztották be, ahonnan az 1. számú utász zászlóaljba nevezték ki századossá. 1848 júniusában a szerbek elleni harcra jelentkezett az általa Kassáról ismert Bechtold Philipp császári-királyi altábornagynál, aki mellett parancsőrtiszti szolgálatot teljesített. 1848 szeptemberében segédtiszt volt Ivánka Imre hadosztályábann Pákozdon. A pákozdi győzelem után Kazinczy megbetegedett, Pestre utazott.

1848. október 30-án a Móga János vezette magyar sereg támadásra indult Bécs irányába, de Schwechatnál csatát vesztett. A küzdelemben Kazinczy is részt vett. Novemberben a belügyminiszter megbízta, szervezzen utász zászlóaljat Pozsonyban. Győr megerősítésének sáncmunkáját vezette, november végén őrnaggyá léptették elő. Kazinczy a második zászlóaljjal Győrből Budára ment, hogy átjárókat készítsen a visszavonuló magyar sereg számára a Dunán. Buda és Pest feladása után két utász zászlóaljjal Tiszafüredre rendelték, ahol Répásy Mihály hadtestéhez csatlakozott. Itt egy dandár megszervezésével bízták meg, s előléptették alezredessé. 1849 januárjában részt vett Perczelnek a szolnoki hídfő ellen intézett támadásában, amikor az osztrákokat sikerült Ceglédbercelig visszaszorítani. Dembiński seregében hadosztályparancsnok lett. Dembiński parancsa folytán Polgárra, Tiszalökre majd Rakamazra vonult, a Tiszán átkelve Miskolcra, Tornaljára ment. Megtámadta Franz von Schlik utóvédjét, de Piller ezredes hadosztálya nem érkezett meg, így visszavonult Kassára. Február közepén megbetegedett, nem tudta ellátni hadosztályparancsnoki teendőit. A kápolnai csatában „nézőként vett részt”. A kápolnai csatavesztés után a Klapka vezette I. hadtestben bízták rá egy hadosztály parancsnokságát. A tápióbicskei, isaszegi, nagysallói, komáromi csatákban hősiesen harcolt. Életének legnagyobb élménye a nagysallói csata volt, amelyben kitűnt példás hősiességével.


Kazinczy Lajos a Budát ostromló seregben ott volt, de az ostromban nem vett részt, mert a Csallóközben kellett átvennie egy önálló hadosztályt. 1849. május 24-én ezredessé nevezték ki. Miután Görgey hadügyminiszter lett, 1849. június 2-án kinevezte Máramaros, Bereg és Ung vármegye haderőinek főparancsnokává. A 19. hadosztály a Wysocki vezette 18. hadosztállyal együtt Dembiński parancsnoksága alatt az Északi Hadseregbe tartozott. Két dandárjának vezetője Zurits Ferenc és Lázár Vilmos volt, főhadiszállása Munkács. Kinevezése után egy héttel Kazinczy közölte Zurits alezredessel, hogy átvette a három megye haderőinek parancsnokságát. Kazinczy Munkácsról küldte jelentéseit Görgey hadügyminiszternek. Itt adta ki Szózatát, amelyben Ung, Máramaros, Bereg lakosaihoz fordult: “A kormány rendeletéből ezen három megye hadifőparancsnokául neveztettem ki. A midőn a főparancsnokságot hazánknak egy fontos részében szükségesnek tartom nem csak polgári hatóságokat, hanem minden egyes polgárt felhívni: hogy nekem testvéri kezet nyújtván, igaz hazafiúi hévvel mindent megtegyen a haza javára és olyan nehezen szerzett függetlenségünk fenntartására szükséges. Polgártársak! Ha szent ügyünket egyesült erővel, kitartással és lelkesedéssel támogatjuk, nincs erő a földön, mely minket legyőzhessen. Én ezen megyékben a már eddig is szép számmal létező erőt még jelentékenyebben szaporítandom. Az új csapatok alakításánál kénytelen leszek Polgártársaim közül majd ezt, majd azt, majd a művészt, majd kőművest segítségül felhívni. Elvárom tehát minden részről a legnagyobb készséget. A haza mindent kész pénzzel fizet, önöknek pedig a legszebb alkalom nyílik készségök legfényesebb kitüntetésére. Részemről legszentebb kötelességemnek tartom hazánk határait megtartani és nem csak a személyes bátorságra, s őt minden egyesnek magánbirtoka felett őrködni: a jó hazafi nálam mindig oltalmat talál, szent ügyünk árulói ellenben érdemlett büntetésüket veendik. Polgártársak! Még egyszer felhívlak titeket együtt munkálódásra és barátságos egyetértésre; részemről tett ígéreteimet szentül meg fogom tartani és bizalmatokat megnyerni fő törekvéseim leend. Intézkedéseim a három megye kormány bizosaival mindenkor összhangzásban fognak történni. Kazinczy Ezredes”

A Kárpátokon keresztül vezető utak ellenőrzésére őrhelyeket állított fel Veresmarton, Izán, Kövesligeten és Kőrösmezőn. Egyik dandárja Husztot, a másik Máramaroszigetet tartotta megszállva. Zurits Ferencnek és Lázár Vilmosnak megparancsolta, hogy a Galíciából Magyarországra vezető hegyi utakat zárják le. 1849. június 23-i jelentésében így írt: “Nézetem szerint ide egy önálló hadtestre van szükség – az egyik Ung és Bereg számára: főhadiszállása Munkácson –, a másik csupán Máramaros számára: főhadiszállása Sziget; a lovasság Beregszász környékére jönne. Megkíséreltem mindent seregem szaporítására, de ez a lakosságnak, ha nem is éppen ellenséges, minden bizonnyal nagyon közönyös hangulatával szemben kivihetetlen. Mindenekelőtt kérek: 1. némi segítséget gyalogságban, ha más nem, újoncokat vagy legalább a 20., 21., 105., 106. honvéd zászlóaljak kicserélését, melyek itt szedetve, egy megbocsáthatatlan hibából mindjárt itt is alkalmaztattak.”

Se Kazinczy gyönge hadosztálya, se Wysocki hadteste nem állhatta útját a Paszkevics vezette hatalmas orosz főseregnek. A négy magyar seregnek 152 ezer embere és 510 lövege, míg az osztrák hadseregnek 177 ezer embere és 629 lövege volt. Az osztrák hadsereget természetesen az orosz beavatkozás nélkül fel tudták volna tartóztatni. Wysocki június 21-én visszahúzódott Kassára. Kazinczynak megparancsolta, hogy a Tiszánál fedezze Vásárosnaményt. Az orosz hadsereg Debrecen felé való előnyomulása miatt Kazinczy előbb visszavonult Husztról, majd nehéz menetelésben igyekezett eljutni Erdélybe. Naszódnál vagy Besztercénél kívánt Bemhez csatlakozni. Nem tudta, hogy Bem a vesztes csaták után Déva felé indult. Kazinczy egyesült az észak-erdélyi honvéd csapatok maradványaival. 1849. augusztus 20-án a Kazinczy-hadtest megérkezett Zsibóra. 1849. augusztus 13-án Görgei már letette a fegyvert az oroszok előtt, erről azonban csak szóbeszéd járt a katonák között. Augusztus 23-án Kazinczy megkapta Görgei fegyverletételre felszólító levelét. Két lehetősége maradt: harc a túlerővel vagy a fegyverletétel. Kazinczy Kékessy alezredest egy orosz törzstiszttel Nagyváradra küldte, hogy megbizonyosodjék róla: valóban letette-e a fegyvert Görgei. 1849. augusztus 25-én a zsibói Wesselényi kastélyban aztán ő is letette a fegyvert Grotenhjelm tábornok előtt.


Őt és a vele maradt tiszteket hadifoglyokként Margitán át Nagyváradra kísérte egy könnyűlovas osztag. Kazinczy bízott az oroszok emberségében és jóakaratában. a fegyverletételt követően kedvenc lovát az egyik orosz tisztnek ajándékozta, mondván: „Ezredes úr! Fogadja el tiszteletem zálogául. 14 csatában volt velem.” Szeptember 8-án 120 tisztjével együtt Aradra vitték. Ügyét 1849. október 1-én kezdték tárgyalni. A kivégzések hallatán rádöbbent kilátástalan helyzetére. Október 13-án halálra ítélték. 1849. október 24-én délután öt órakor Haynau hívatta. Ördögi gúnnyal fogadta. Értesítette, hogy most érkezett Pestről, elhozta ítéletét, amit fel is olvasott: „Felségsértés bűntényéért a fennálló törvények értelmében minden vagyonának elvesztése mellett lőpor és golyó által leendő kivégzésre ítéltetett, mely haditörvényszéki ítéletet a magyarországi és erdélyi seregek fővezére, táborszernagy báró Haynau Ő méltósága megerősített.”

1849. október 25-én reggel hét órakor vitték a vesztőhelyre. A sortűz eldördülése előtt hazáját méltatta: „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!”

(Forrás:  *oszk.hu)