80 éves Kátai Mihály Munkácsy-díjas festő- és zománcművész. 1935. október 19-én Karcagon született. A Magyar Iparművészeti Főiskolán dekoratív festő szakon végzett, mestere Borsos Miklós és Z. Gács György volt.

A kortárs magyar zománcművészet legnagyobb hatású művészegyénisége, akihez szorosan kapcsolódik a műfaj 60-as években történt fellendülése, a zománc képzőművészeti irányba való elmozdulása.

A zománccal még a főiskola idején Budapesten, a Lampart Zománcipari Műveknél ismerkedett meg, ahol kihasználva a lehetőségeket, a 60-as években folyamatosan alkotott, eleinte "lábas-zománcot", később elsősorban fémes zománcokat használva. 1964 tájától egyre többet tartózkodott Kecskeméten is, ahol Stefániay Edittel, Simon Balázzsal együtt folytatott kísérleteket a helyi zománcgyárban. Sikereket ért el a Képcsarnokon keresztül eladott zománcos táblaképeivel. 1970-ben a bécsi Schauer zománcgyár meghívására Ausztriában dolgozott.

Kátai Mihály: Krisztus és Magdaléna

Kátai Mihály nevéhez fűződik a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep megalapítása 1975-ben, melynek 1987-ig a művészeti vezetője volt. Ideáival, művészeti tevékenységének irányával, tematikájával erőteljes hatással volt a környezetében alkotó művészekre, különösen Kecskeméten. Az általa képviselt művészeti irány szellemileg és formailag is az archaikusból, a népművészetből táplálkozik. Nagy hatású, sajátosan misztikus, szimbolikus alkotás-filozófiai rendszerét a mai napig sokan követik. Ezt a világot, amelyet elsősorban Kátai művei képviselnek a kortárs művészetben, s melyet a művészettörténészek között mindenekelőtt Pap Gábor koncepciója támogatott, 1975 tájától ("keresztszemes vita") napjainkig tartó folyamatos támadások érték a kritika részéről (avantgárdellenesség, korszerűtlenség).

A 70-es évek közepétől különösen szabadtéri (köztéri) alkotásai, térplasztikái jelentősek, melyek bonyolult, elsősorban népművészeti ihletésű, szimbólumokkal terhes ikonográfiájához gyakran mellékelnek irodalmi emelkedettségű műleírást.


A 80-as évek elejére alakította ki az úgynevezett kecskeméti eljárást, melynek szépségét a "tűzben pikturálás", azaz a többszöri égetés biztosítja, s az ennek során létrejött rétegződés (a rétegek kitetszenek egymás alól) a zománcanyagban. E technika fő műve, egyben Kátai Mihály egyik ars poeticája az Alföldi látomások című sorozat (1981), ahol a természet és az (alföldi) ember Tóth Menyhért-i, már kiveszőfélben lévő, álmokban, hiedelmekben, mesékben, mítoszokban gazdag együvé tartozásának állít emléket. 1987 óta olajképeket is fest, nagyméretű, figurális alkotásokat készít.

Munkáiból a Kecskeméti Képtár és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely is többet őriz. Murális munkája látható Kecskeméten a Hírös Agórában (zománc falikép, illetve zománcozott rézdomborítások), a Széchenyivárosban (fából készített plasztika), a megyei kórházban (8 darabos zománc falikép az orvostudomány történetéről), valamint a  Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósági épületénél (tölgyfa, zománcozott vörösrézlemezek).

Hosszú időn át a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szimpózium bizottságának tagja volt, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tiszteletbeli elnöke. Művészi tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (1982), Munkácsy Mihály-díj (1984), Életmű-díj (Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, 1996), Életmű-díj (Tűzzománcművészek Magyar Társasága, 1997)