1891. január 10-én a Hajdú-Bihar megyei Földesen született Karácsony Sándor író, pedagógus, filozófus, a magyar neveléstudomány meghatározó alakja.

Gazdálkodó családból származott, apja sokat olvasó, újításokkal kísérletező ember volt, édesanyja pedig a gyerekek irodalom- és zeneszeretetét erősítgette. A helyi elemi elvégzése után, 1902-ben a debreceni Református Kollégium gimnáziumának tanulója lett, 1910-ben érettségizett. Még gimnazistaként két novellája is megjelent az Új Idők című folyóiratban, a szerkesztő Herczeg Ferenc meleg szavakkal üdvözölte az ifjú tehetséget, és munkatársnak hívta a laphoz.

Az érettségit követő egyéves katonai szolgálat után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára iratkozott be. A következő években azonban nem sok időt töltött Pesten, különböző nyugat-európai egyetemek (Genf, München, Bécs, Graz) vendéghallgatója volt.

Az első világháború kitörésekor besorozták, de nem sokkal később súlyos sérülést szenvedett, élete végéig csak két bottal tudott járni. A tanári oklevelet a háború után, 1918-ban szerezte meg, diplomamunkáját Az öregedő Jókai világnézete címmel írta Beöthy Zsoltnál. Ezt követően egy ideg a kassai főreáliskolában tanított, majd 1919 tavaszán újra Budapestre került, és a pedagógus Nagy László mellett részt vett a nyolcosztályos népiskolai tanterv megalkotásában. 1919 októberétől nyolc éven keresztül az Állami Zrínyi Miklós Főgimnáziumban tanított, itteni élményeit, pedagógusi tapasztalatait A csucsai front (1928) című pedagógiai regényében foglalta össze.

1927-től tizenöt éven keresztül a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának munkatársa volt, többek között Gombocz Zoltán nyelvésszel dolgozott együtt, s alkotta meg a maga sajátos társaslélektani nyelvkoncepcióját, miközben nyelvünk logikai rendjét, felépítésének szerkezetét vizsgálta. 1929-ben Debrecenben filozófia, pedagógia és magyar nyelvészet tárgyakból doktorátust szerzett, pedagógiai disszertációját a népiskolai reformról írta. Elméleti útmutatásul az ifjúság számára is írt könyveket A tanulás mesterfogásai és Leckék a leckéről címmel. 1934-ben a debreceni egyetemen Az iskola nevelő munkája című tárgykör magántanára lett, majd 1942-től a pedagógiai tanszék professzoraként oktatott 1950-es kényszernyugdíjazásáig.


Gyakorló pedagógusi, tudósi tevékenysége mellett tevékeny közéleti szerepet is vállalt, elsősorban a keresztény ifjúsági mozgalmakban és a cserkészetben. 1919-től részt vett a Keresztyén Ifjúsági Egyesület munkájában, vezető tisztségeket is betöltött, 1927-től 1939-ig a szervezet Magyar Ifjúság című lapját szerkesztette. 1922-től több mint egy évtizeden keresztül az ő szerkesztésében jelentek meg a kor legszínvonalasabb református ifjúsági lapjai, Az Erő és a Diákvilág, 1933-tól társszerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági tagja volt a Gyermekvédelem című folyóiratnak. Közéleti aktivitása 1945 után sem lankadt, elnökségi tagja volt az Országos Köznevelési Tanácsnak, 1945 és 1949 között pedig az Országos Szabadművelődési Tanács elnöke, és a szervezet lapja, az Új Szántás főszerkesztője volt.

1949 után egyre több támadás érte tudományos, pedagógiai tevékenységét, 1950-ben nyugdíjazták. Két évvel később a nyugdíjat is megvonták tőle, az erről szóló határozatot 1952. február 23-án, halála napján postázták családja legnagyobb megdöbbenésére és fájdalmára.

Személyisége, munkássága megosztotta a környezetében élőket, maroknyi híve nagyon szerette, s kötelességének tartotta, hogy életművét gondozza, pedagógiai elveit a gyakorlatban is megvalósítsa; ezt a kis kört az ötvenes években "alexandristáknak" nevezték. Tanítványai könyvkiadó vállalkozása jelentette meg tíz kötetben legnagyobb szabású munkáját, amely A neveléstudomány társaslélektani alapjai összefoglaló címet kapta. A nyelv közösségi lélektani vizsgálatától jutott el a nyelvben rejlő logika és filozófia kifejtéséig, a művészeti nevelés problematikájáig. Kollektív jelenségként, társadalmi termékként írta le a nyelvet, csakúgy, mint a nevelést, a társas viszonyt nevelő és nevelt közt, s nyelvünk logikájának mintájára alkotta meg pedagógiai elméletét, amelyben középponti szerepet kap a gyerek, a tanítvány autonómiája, tisztelete. Sokat vitatott nézete szerint a gyermek nem miniatűr felnőtt, hanem tökéletes gyerek. A kor engedelmességre nevelő pedagógiai vezérelve miatt reformpedagógiai nézetei nem lehettek népszerűek az 1940-50-es években és később sem, újrafelfedezése, életművének rehabilitálása csak az 1980-as évek vége felé indult meg.

Karácsony Sándor sírja

Emlékére évente a Magyar Kultúra Napján átadják a nevét viselő díjat, amelyet a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő tevékenységért kaphatnak az alap- és középfokú oktató-nevelő munkát végző tanítók-tanárok. Életművének felkutatására, rendszerezésére és népszerűsítésére 1991-ben földesi székhellyel megalakult a Karácsony Sándor Művelődési Társaság. Nevét utca és több iskola is őrzi az országban.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)