125 éve, 1891. május 25-én a Bereg megyei Kelemenfalván (ma az Ilosvai járáshoz tartozik) született a helyi tanító négy gyermekének egyikeként Erdélyi Béla festőművész. A munkácsi gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a máramarosszigeti tanítóképzőben kapott oklevelet 1911-ben. Ezután a budapesti Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, ahol rajztanári képesítést kapott. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be, majd ösztöndíjat kapott a Kecskeméti Művésztelepre, ahol megismerkedett Révész Imre, Ferenczy Károly, Zemplényi Tivadar és Iványi-Grünwald Béla munkásságával, utóbbinak kedvenc tanítványa is lett.

Hazatérve Kárpátaljára rajzot oktatott a munkácsi tanítóképzőben, ahol később évekig az igazgatói tisztséget is betöltötte. Ezt követően Európa képtárait és művésztelepeit látogatta. A munkácsi évek után az ungvári tanítóképző tanára lett, s ekkor alakították meg közösen Boksay Józseffel a művészeti szabadiskolát. 1931-ben megalakult a Kárpátaljai Képzőművészek Egyesülete, melynek tagja Erdélyin és Boksayn kívül még három cseh művész volt. Munkásságukról a korabeli magyar és cseh sajtó egyaránt pozitív kritikákat írt. Ezek a sikerek ösztönözték Erdélyi Bélát, hogy újra nyugatra induljon, és ott érvényesítse művészetét (nem kevés sikerrel).

TÁMOGATÓINK

   

1938-ban tért vissza Párizsból, ahol hat évig élt, és telepedett le véglegesen Ungváron. A visszacsatolás Magyarországhoz lehetővé tette, hogy anyaországi művészek működjenek Kárpátalján, és ezzel egy időben kárpátaljai képzőművészek az országos tárlatokon együtt szerepeljenek Szőnyi Istvánnal, Aba-Novák Vilmossal, Bernáth Auréllal, Molnár C. Pállal.

Erdélyi Béla: Önarckép
Az 1944-es szovjet megszállás után még sikerült megalakítania a Képzőművészeti Főiskolát Ungváron - 1946. október 15-én indult meg a tanítás -, ahol Erdélyin és Boksayn kívül még Endrédy György kapott vezető szerepet.

A háborút követő évben megrendezett őszi tárlat még egészen szabad szellemben folyt, de a későbbiekben mind erősebben jelentkezett a felső vezetés „kérése”, hogy kik és mit állíthatnak ki. Egyre gyakrabban került összeütközésbe feletteseivel, nem értette, miért nem jó az, amit fest, s végül, 1949-ben felmentették az akkor már csak iparművészeti szakiskola igazgatói székéből, sőt, hamarosan állását is elveszítette. Hiába próbált engedményeket tenni, és a hatalom számára elfogadható képeket festeni, megbélyegzett maradt, burzsoá csökevény, akinek nincs helye a népokító szocialista művészetben. 1955-ben, 64 éves korában halt meg. Halála után csak tizenhét évvel jelent meg munkássága nagyságát visszafogottan ugyan, de elismerő írás.

(Forrás:  *Magyar Irodalmi Lap)