1897. szeptember 12-én született Iréne Joliot-Curie Nobel-díjas francia atomfizikus, fizikokémikus.

A Nobel-díjas Curie házaspár lánya a szó szoros értelmében a tudomány világába született, szüleinek éppen ez idő tájt sikerült elkülöníteniük az addig ismeretlen tulajdonságokkal rendelkező fémet, a rádiumot. Iskoláit kiváló eredménnyel végezte, egyetemi tanulmányait azonban félbeszakította az első világháború, ekkor röntgenező nővérként dolgozott a fronton. 1925-ben védte meg doktori értekezését, melynek témája az édesanyja által felfedezett polónium alfa-sugárzása volt. Ekkoriban vált szállóigévé az a mondása, hogy „Egy zseni gyermekének lenni sem könnyű, de kettőének...?"

Iréne a Marie Curie Radiológiai Intézetben dolgozott asszisztensként, amikor megismerte a nála három évvel fiatalabb Fréderic Joliot-t. Egymásba szerettek, és 1926. október 9-én összeházasodtak. Joliot ekkor vette fel a Curie nevet is, hogy a tudomány világában olyan jól csengő név ne tűnjön el. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány. (Mi sem természetesebb, mint hogy ők is tudósok lettek.)

Tudományos pályájuk során a legnagyobb sikereket együtt érték el; mindketten a radioaktivitást kutatták, Iréne a téma fizikai, férje kémiai aspektusára összpontosított. 1934-ben a Joliot-Curie házaspár az alumínium alfa-részekkel való bombázásakor felfedezte a mesterséges radioaktivitást. Megfigyelték ugyanis, hogy egy polóniumlemez közelébe helyezett alumíniumlemez még akkor is radioaktív sugarakat bocsát ki, amikor a forrás polóniumlemezt már eltávolították a közeléből, és a jelenséget kémiai úton is igazolták. Az „új elemek előállításának radioaktív kémiájában végzett munkájukért" 1935-ben kémiai Nobel-díjat kaptak. (A családban nem először: Iréne szülei 1903-ban a fizikai Nobel-díjon osztoztak, édesanyja, Marie Curie 1911-ben a kémiai Nobel-díjat is megkapta.)


Félénksége ellenére Iréne fényes tudományos pályát futott be, 1936-ban Léon Blum kormányában kutatási államtitkárrá nevezték ki, 1937-ben a Sorbonne professzora lett. A II. világháború alatt férjével együtt részt vettek az ellenállási mozgalomban, robbanószereket gyártottak laboratóriumukban a partizánoknak. Iréne 1944-ben két gyermekükkel Svájcba menekült, Frédéric illegalitásba vonult. Iréne és Frederic Joliot-Curie tudományos tevékenysége egyértelmű elismerést váltott ki: megkapták a Becsületrendet, Iréne a Rádium Intézet igazgatója lett, és részt vett a francia atomreaktor kifejlesztésében is. Sokan vitatják a hidegháború éveiben tanúsított politikai szerepvállalásukat, a Szovjetunió által támogatott békemozgalom népszerűsítését. Férje – akit kommunista meggyőződése miatt később felmentettek a francia atomenergia-bizottság főbiztosi tisztségéből – 1951-ben a Béke Világtanács elnöke lett, és megkapta a Sztálin-díjat is. Amikor Iréne 1954-ben felvételét kérte az amerikai kémiai társaságba, a tagságot politikai nézeteire hivatkozva tagadták meg tőle.

A tudós asszony teljes életet élt: harcolt a nők jogaiért, számos külföldi akadémia választotta tagjai sorába. Szabadidejében sokat sportolt, Franciaország egyik legjobb női síelője volt, munkatársai és diákjai körében közszeretetnek örvendett. Éppen megalapította az Orsay Atomfizikai Laboratóriumot, amikor 1956. március 17-én Párizsban meghalt, édesanyjához hasonlóan a radioaktivitás okozta leukémiában.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)