Életének 75. évében 2015. július 31-én reggel elhunyt Sinkó László a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

 

Budapesten született 1940. március 18-án. Óbudai vendéglátós családból származik. Bátyja, a nála tizenkét évvel idősebb Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb színésze volt. Sinkó László már tízéves korában gyakran ült a régi Nemzeti Színházban, amikor testvére játszott. Nem csoda, ha „megfertőződött", és ő is a színi pályát választotta. A két testvér nagyon eltérő úton járt, ahogy később Sinkó megfogalmazta: „Tűz és víz voltunk, mást gondoltunk a szakmáról, a világról.” Ám ez nem szült köztük ellentétet. 

Sinkó László

Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amit eleinte „görcsösen” végzett, de a felsőbb évfolyamokon már statisztálhatott a Nemzetiben, és sokat tanult a legnagyobbak alakításaiból.

Diplomájának megszerzése után, 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol különböző műfajú darabokban, még operettben is játszhatott. Both Béla, a Nemzeti Színház igazgatója már két év után hívta, de ő jól érezte magát a civisvárosban, és csak két évvel később, 1966-ban költözött a fővárosba.

A Nemzetiben eleinte jobbnál jobb szerepekkel halmozták el, idővel azonban „kispados” lett, alig lépett színpadra. A 70-es években épp ezért sokat játszott a hírös városban, 1970 és 1980 között a Kecskeméti Katona József Színház vendégművésze volt. Számos darabban nyújtott emlékezetes alakítást. Egyik legnagyobb sikerét Móricz Zsigmond Úri muri című drámájában aratta. A Film Színház Muzsika hasábjain Mészöly Dezső így méltatta: „Nem színikritikát írok, hanem naplójegyzeteket. Itt hát be is fejezhetném jegyzetemet. De két férfiportrét hadd teszek el magamnak emlékbe - azzal, hogy ide iktatom őket írásomban. Szakhmáry Zoltán szenvedélyét bizonyára sokan fogják még ábrázolni kitűnően a magyar színpadokon, de szenvedését átéltebben, mint Sinkó László, kevesen. S micsoda remek kontraszt mellette Fekete Tibor Csörgheő Csulija!..."


1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Barcelonában, Bogotában és Caracasban is. A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, és ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe. Egy helyütt így emlékezett erre az időszakra: „Akkor és ott úgy álltak a csillagok, ahogy azóta sem. Szakmai életem legszebb tizenkét esztendejét töltöttem ott el, s túlzás nélkül mondhatom, a huszadik századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát éltük meg Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Székely Gábor rendezők keze között."

Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán, és elment „szabadúszónak", sokat játszott vidéken. 2003 óta ismét a Nemzeti Színház tagja.

Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu). Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal. Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi. Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban. Szinkronizálni is gyakran hívják: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).

Művészi hitvallását így foglalta össze: nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elsodorják a politikai események; végzi a dolgát. Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át. 2014-ben A Magyar Érdemrend tiszti keresztje (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze kitüntetésekkel ismerték el munkásságát.

(Források:  *Kecskeméti Katona József Színház  *MTVA  *Nemzeti Színház  *Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)