1926. február 4-én született Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, a nemzet sportolója.

Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó
(Fotó: Kovács József - FORTEPAN adományozó)

Dorogon látta meg a napvilágot, itt is kezdett futballozni. Tizennégy és fél évesen Komáromban mutatkozott be a Dorogi Bányász NB II-es felnőtt csapatának kapujában. Édesanyja papnak szánta, ezért kapusként - az ő kedvéért - elsőként öltötte magára legendás tiszta fekete szerelését. Később a szurkolók Fekete Párducnak becézték emiatt. 1944-ben csapatával megnyerték a bajnokságot, majd a Magyar Kupában elődöntőbe, 1945-ben pedig a sikeres osztályozóval az NB I-be jutottak. Innen ívelt meredeken felfelé labdarúgó pályafutása egészen a válogatottságig.

1947-ben Budapestre került a MATEOSZ csapatához, majd a Teherfuvar SE után, 1950-ben a Bp. Honvédbe igazolt, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak gyűjtőhelye volt. A Bp. Honvéd színeiben 390 bajnoki mérkőzésen védett, és háromszoros bajnok (1950, 1952, 1954) volt.

A válogatottban 1947-ben a magyar-albán (3:0) mérkőzésen mutatkozott be. 1949-ben disszidálási szándék miatt őrizetbe vette a politikai rendőrség (ÁVH), és egy évre eltiltották a címeres mez viselésétől. 1950 májusától azonban az Aranycsapatot elképzelni sem lehetett nélküle. A Fekete Párduc 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját, 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott.

Tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai tornán arany- és az 1954-es berni világbajnokságon ezüstérmet szerzett, továbbá az 1958. és 1962. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. 1953-ban Európa Kupát nyert, ezután következett az "évszázad mérkőzése" (Anglia – Magyarország 3:6), majd 1954-ben a Magyarország – Anglia 7:1-es meccs is. Hat alkalommal hívták meg a világválogatottba, négyszer jelölték Aranylabdára.

A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját, együtt élt a játékkal. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett elhárítani a fenyegető veszélyt. Ezért világszerte a magyar válogatott "negyedik hátvédjeként" emlegették. A labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott. A kapustulajdonságok közül különösen a ruganyossága és a reflexei voltak egészen kiválóak. Nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették.

Grosics Gyula a kapufának támaszkodva figyeli
a labdarúgó-válogatott felkészülő edzését
(Budapest, 1961. január 31. - MTI Fotó: Petrovits László)

Az 1954-es berni vb döntő elvesztése után a harag őt is utolérte. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, és a szövetség egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta, az Államvédelmi Hatóság hosszú időn át zaklatta. Budapestről száműzve a Tatabánya kapujában folytatta pályafutását. 1956-ban részt vett a Honvéd illegális dél-amerikai túráján, de 1957 nyarán mégis a hazautazás mellett döntött, és ismét a tatabányai csapatnál védett.

1962-ben a chilei vb-n bejelentette visszavonulását, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járult hozzá, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. 1962. október 14-én a jugoszlávok ellen öltötte utoljára magára fekete mezét. Negyvenhat évvel később - a 82. születésnapján -, a Fradi jelképesen leigazolta, majd 2008. március 25-én a zöld-fehérek kezdőcsapatában kapott helyet, az angol másodosztályú Sheffield United volt az ellenfél.

1960-ban edzői, 1965-ben sportszervezői oklevelet szerzett. 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd a Salgótarjáni BTC, később a KSI edzője volt. 1966 és 1968 között Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba 1976-ban. 1991-ben a Volán FC díszelnöke lett. 1969 és 1976 között a Volántouristnál volt osztályvezető, ezután a fővárosban divatáruüzletet nyitott. A rendszerváltás után a politikai életbe is belekóstolt. 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon, de nem jutott be. Később még néhányszor megmérettette magát, de sohasem nyert.


Kivételes pályafutásának elismeréseként 1952-ben az év sportolja, 1959-ben az év labdarúgója, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben a Halhatatlanok Klubjának lett a tagja, 1995-ben MOB Olimpiai Érdemérmet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemérmét, 1996-ban Magyar Örökség díjat vehetett át. 1998-ban megválasztották Az évszázad legjobb magyar kapusának, 1999-ben a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé választották. 1999-ben a Dorogi FC örökös tagja lett. 2001-ben és 2013-ban Csík Ferenc-díjat, 2007-ben Szent István-díjat, 2008-ban a Magyar Szabadság Napja-díjat kapott. Budapest (2009), Budapest XI. kerülete, Dorog (2001) és Tatabánya díszpolgára volt. 2009-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2011-ben a Nemzet Sportolója lett. 2012-ben életpályája elismeréseként FourFourTwo magazin (FFT) Életműdíját kapta. 2008-ban az újbudai Budai Sport Általános Iskola felvette a nevét, 2009-ben Gyulán megalakult a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, ahol 2012-ben felállították egész alakos bronzszobrát, amely védés közben ábrázolja. 2011-ben róla nevezték el a tatabányai futballstadiont. 1963-ban jelent meg Így láttam a kapuból című könyve, 2011-ben életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.

Hosszas betegeskedés után, 2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)