Ferenczy Noémi, a modern magyar kárpitművészet megteremtője Szentendrén született 1890. június 18-án. Apja Ferenczy Károly, a nagybányai iskola vezéralakja, anyja Fialka Olga festőművész volt. Hat esztendős volt, amikor a család Nagybányán telepedett le. Az otthon intellektuális légköre, a jó könyvtár és a remek festmények mellett fejlődését meghatározta a sok utazás, melyek során tanulmányozhatta az európai építészet emlékeit, a képtárak gyűjteményeit. 1911-től Párizsban, a Manufacture des Gobelins-ben tanulta a kárpittervező mesterséget.

Alkotásait az általános gyakorlattal ellentétben nem csupán megtervezte, hanem saját maga készítette. Kartonra tervezett festményeit növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból szőtte. A modern magyar gobelinművészet megteremtőjének kárpitjai erősen dekoratív hatásúak, síkszerűek, képein egyformán fontos a figura és a természet. Első nagyméretű munkája és korai, részletező stílusának fő alkotása a Nagybányán 1913-ban készült Teremtés. Hasonló műve a Menekülés Egyiptomba (1917) is. Első kiállítása 1916-ban az Ernst Múzeumban volt apjával és testvéreivel, hét gobelinje mellett rajzait és festményeit is bemutatta.

A Tanácsköztársaság idején ikertestvéréhez hasonlóan ő is aktív volt, ezért a bukás után Bécsbe kellett emigrálnia. Az 1920-as években eltávolodott a gobelin klasszikus hagyományaitól, Raffaello és Rubens kartonjainak stílusától, a dolgozó ember került művészete központjába: Ásó ember, Fahordó nő, Gereblyéző, Zsindelyező. Ezek a művei egyalakosak, egyszerű színek, világos formák jellemzik őket. Később fejeket is készített (Parasztfej kaszával, Szövő nő), majd lírai tájakat jelenített meg: Tavasz, Erdő.

Ferenczy Noémi gobelinművész munka közben
(Budapest, 1951. április - MTI Fotó)

1924-ben egyedüli magyarként őt hívták meg a bécsi Nemzetközi Kiállításra. Nemzetközi sikerei révén művei Európa számos múzeumába eljutottak. Munkásmozgalmi kötődése egész pályáján érződött, más iparművészeti ágakkal, kerámiával, üvegfestéssel, hímzéssel is kísérletezett. Kései alkotásain szakított a teljes felület kitöltésével, szűkebb képteret, semleges hátteret alkalmazott, és dekoratív elrendezéssel hangsúlyozta kárpitjai műfaji tisztaságát. Felvonulás című műve reliefhatásra épül, azonos jellegű figurái szabályos rendben sorakoznak egymás mellett és fölött. Stílusa Bernáth Aurélhoz és Szőnyi Istvánhoz áll közel.

1932-ben Budapesten telepedett le. 1945-től tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1948-ban Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész címet kapott. 1957. december 20-án halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben nyugszik.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)