Fényes Adolf: Önarckép 

Kecskeméten látta meg a napvilágot, művelt polgári családban, ahol mély és őszinte emberség volt az életelv. Apja, Fischmann Simon főrabbi halála után, 14 éves korában, édesanyjával Pestre költözött. Jogásznak indult, fél évvel később azonban beiratkozott a Mintarajziskolába. 1884 és 1887 között Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál tanult. Ezután Weimarban folytatta tanulmányait a korabeli szegényember-festészet mestere, Max Thedy mellett. 1891-ben Párizsban a Julian Akadémiát látogatta, majd újabb két évet töltött Thedynél. 1894 és 1898 között Benczúr Gyula mesteriskolájában működött. Pletyka című képével 1895-ben a Képzőművészeti Társulat díját, 1897-ben a Civódással Rudits-ösztöndíjat nyert. 1898-ban megkezdett Szegény ember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb magyar termékei közé tartozik. A Család című képe az 1900-as párizsi kiállításon kitüntetést nyert. Az 1900-as évet Olaszországban és Franciaországban töltötte. 1901-ben a Műcsarnok különtermében kiállított olajfestményei közül az Öregember elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját.

Részt vett a szolnoki művésztelep létrehozásában, 1902-től minden nyarat Szolnokon töltött. "Az Alföld felidézte gyermekkori emlékeimet; tájképeket festettem: kisvárosi és falusi utcákat, amint izzanak a nyári nap hevében, és akácfák árnyékában szunnyadó tanyákat. Azután kedvet kaptam a csendéletfestéshez, majd templom, múzeum és kastélyenteriőrök jöttek sorra" - írta később önéletírásában.

Fényes Adolf: Babfejtők 

1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. A szegényemberek élete sorozat után a plein air foglalkoztatta, festményeit világos színek, egyszerű kompozíció jellemzik. 1918 után első korszaka társadalmi mondanivalóit mesejellegű bibliai, jelképes témájú "romantikus" korszak váltotta fel. A Tanácsköztársaság idején a Művészi Végrehajtó Bizottság tagja volt. Főiskolai tanszéket kapott, de tanítani már nem volt alkalma. 1918-ban, 1923-ban és 1927-ben újabb gyűjteményes kiállításokat rendezett az Ernst Múzeumban. 1924-ben állami nagy aranyérmet kapott. 1927-ben Háromkirályok című képe a varsói képzőművészeti társulat Diplôme d'Honneurjét nyerte el. Az 1929-i barcelonai világkiállításon Gran Premiót kapott. Utolsó gyűjteményes kiállítását 1936-ban a Fränkel Szalonban rendezte, ezután már keveset festett. 1944-ben elhurcolták, a felszabadulást súlyos betegen érte meg. 1945. március 14-én (más források szerint egy nappal később, március 15-én) hunyt el.

1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ, 1960-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett műveiből emlékkiállítást. Művészete a realizmus és a plein air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik.