
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 22.

PARTNEREINK

Farkas István festőművész1887. október 20.

1887. október 20-án született Farkas István festőművész. A tizenöt évesen „Mednyánszky Lászlóval csavargó festőbojtárból” Nagybányán lett festőtanonc, majd Budapesten, Münchenben és Párizsban művészjelölt. Az 1910-es évek első felében fogant kubista tanulmányaival az alkotómódszer szellemiségéhez férkőzött közel. Az első világháborúban, 1915-től önkéntesként harcolt a szerb, orosz és olasz fronton, ahol egy évet – főleg Szicíliában – hadifogságban töltött. Az 1920-as évek elején lélektani realizmussal portrékat és csoportképeket festett, „emberi drámákat, elrontott életszerepek keserűségeit” rögzítette nagy együttérzéssel vásznain. 1925 és 1932 között Nyugat-Európában, elsősorban Párizsban élt és dolgozott festőnő feleségével, Kohner Idával és három gyermekükkel. A párizsi művészeti élet befogadta, társasága a Café Rotonde művészköre, a legjobb gyűjtők vásárolták műveit. Párizsban radikálisan megváltozott stílusa és festőtechnikája. Ezentúl fehérrel alapozott fatáblára olyan temperával festett, amelynek maga keverte a kötőanyagát azért, hogy a színek telítettségét, vagy ha éppen az szükséges: bársonyos fényét tudatosan szabályozhassa. Párizsi sikereinek – gyakori kiállításai mellett – kiemelkedő eredménye, hogy 1928-ban tíz színes litográfiát tartalmazó mappája jelent meg André Salmonnak képekhez írott verseivel.

Farkas István: Végzet

Művészetének nagy korszaka 1930-ban kezdődött, stílusa kiforrott, mondandója általános érvényű lett, amely autonóm képi világgal társulva az École de Paris egyéni karakterű vizuális nyelvteremtési kísérletét is jelentette. Apja halála után hazatért Párizsból, és átvette a Singer és Wolfner Kiadó irányítását. Folytatta édesapja, Wolfner József művészetpártoló, műgyűjtői tevékenységét, képzőművészeket támogatott és kiadójában foglalkoztatott. L’art Hongrois címmel francia–magyar nyelvű képzőművészeti könyvsorozatot indított. 1936–37-ben saját és Koch György építész tervei szerint megépítette nádtetős, kétszintes, műtermes nyaralóját Mednyánszkyval való csavargásai egyik helyszínén, Rókarántón, a szigligeti öbölben. Festői érdeklődése a természet felé fordult: friss vázlatokon, akvarelleken mutatta be régi-új kozmoszát: Szigligetet, a Balatont. 1938-ban megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság tájkép-díját. Az 1940-es évek elején néhány tárlata volt még, és művészete, ha szűk körben is, nagy becsben állt, a legjobb kritikusok foglalkoztak vele. A német megszállás után zsidó származása miatt előbb magyar gyűjtőtáborba vitték, majd – több hiábavaló mentőakció után (a család Herczeg Ferenchez, majd Horthy kormányzóhoz is fordult) – az auschwitzi megsemmisítő táborba került.

Farkas István: Önarckép

Farkas Istvánnak sajnálatos módon az az egyik kecskeméti kötődése, hogy 1944. június 23-án, mielőtt Auschwitzba hurcolták volna, az itteni gyűjtőtáborból írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”. A másik kapcsolat viszont örömtelibb, hiszen az ún. Wolfner/Farkas–Glücks Ferenc-hagyatéknak köszönhetően a Kecskeméti Képtárban található a festő műveinek legnagyobb gyűjteménye. Ez a kiállításon bemutatott mintegy száz alkotásból álló anyag magja, melyet más köz- és magángyűjtemények anyaga tesz teljessé. A Párizsban, Münchenben, Nagybányán is megforduló, Mednyánszkynál és Ferenczynél is tanuló művész fő művei a harmincas években, meglehetősen egyéni és összetett stílusban születtek, egyetlenegy iskolába sem sorolhatóak, de több irányzat (szürrealizmus, expresszionizmus, posztimpresszionizmus) jellegzetességei is kimutathatóak benne. A kortárs Nyilas-Kolb Jenő így írt e képekről: „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. (...) A festő érzi a tragédiát, és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. (...) Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.”
(Források: *artportal.hu *Hírös Naptár, 2009)