1871. február 2-án hunyt el Eötvös József író, akadémikus, politikus, a magyar realista regényírás első nagy mestere, a közoktatás megújítója.

Barabás Miklós: Eötvös József (1845)

1813. szeptember 3-án született Budán, arisztokrata családja Mária Teréziától kapta a bárói rangot. Apja sárosi helytartó volt, ő verte le 1831-ben a koleralázadást. Otthon német nyelvű anyjával tanult, rosszul beszélt magyarul, ezért apja nyilvános gimnáziumba íratta Budán. A jakobinusokkal elítélt Pruzsinszky Józsefet fogadta mellé nevelőnek, aki megalapozta szabadelvű gondolkodását. 1826 és 1831 között jogot hallgatott Pesten, 1833-ban tett ügyvédi vizsgát. 1834-ben Fejér megyei aljegyző, majd kancelláriai fogalmazó lett.

1836-37-ben Trefort Ágostonnal beutazta Nyugat-Európát, tapasztalatai alapján írt első politikai művei a börtönviszonyok javításával és a zsidók egyenjogúsításával foglalkoztak. 1837-ben az eperjesi kerületi tábla közbírája lett, 1838-ban részt vett az árvízi mentésben, az Árvízkönyv kiadását a Heckenast kiadó kárainak pótlására indította.

Az 1830-as, 1840-es években írott versei érzelmesek, szociálisan érzékenyek, kifejezik küldetéstudatát. A karthausi (1842) című regénye külföldi útjainak és hazai törekvéseinek foglalata. A ma már alig olvasható művet a korabeli ifjúság, így Petőfi is bibliájának tekintette. A falu jegyzője, amely 1845-ben került ki a tolla alól, a magyar vármegye szatirikus rajza, a nemesség és a hivatal züllöttségét, korruptságát leplezte le, bemutatva a jobbágyság kiszolgáltatott helyzetét. Dózsa-regényében, a Magyarország 1514-ben liberális alapkérdésekre keresett választ, és arra figyelmeztetett, hogy a nép jogfosztottsága katasztrófát okozhat. E két mű legjelentősebb irodalmi alkotása, amelyeknek ábrázolásmódja és témája is újat hozott.

Politikusként az 1839. évi országgyűlésen tűnt fel, harcolt a feudális intézmények ellen, a jobbágyfelszabadításért és az ország demokratikus átalakulásáért. Az 1843-44-es országgyűlésen Batthyány Lajossal a centrista ellenzék vezetője, Reform (1846) című könyve a korszellem legjobb kifejezője. 1848-ban az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt. A Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása és Lamberg gróf, királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után - elrettenve a várható eseményektől - emigrált. Münchenben a nemzetek és az emberiség fejlődési tényezőit kutatta, ennek eredménye lett elméleti munkája, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, mely 1851-54-ben magyarul és németül jelent meg.

1851-ben hazatérve ismét részt vett a közéletben, 1856-tól az Akadémia alelnöke, 1866-tól elnöke volt, közben bekapcsolódott a Kisfaludy Társaság újjászervezésébe. Ausztria egységéről és Magyarország különállásáról írt 1859-es tanulmányai a kiegyezés irányába mutattak. 1861-től kiadta a Politikai Hetilapot, Deák Ferenc híveként részt vett a kiegyezés előkészítésében.

1867 után - egyedüliként a 48-as miniszterek közül – az Andrássy-kormány tagja lett, újra a vallás- és közoktatási tárca élén, ahol alapvető reformokat hajtott végre. Bevezette az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, egyenjogúsította a zsidó vallást, a nemzetiségek helyzetét az oktatásban, és tervezte az iskolarendszer polgári átalakítását is. Támogatta az egyetemeket, tanárképző főiskolát állított fel, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést. Utolsó éveiben közéleti teendői miatt keveset írt, nevelési regénye, a Nővérek az 1831-es koleralázadásnak állít emléket. Regénytöredékei, novellái mutatják, hogy még sok irodalmi terve volt. Fia, Eötvös Loránd a legnagyobb magyar fizikusként 1889-ben követte őt az Akadémia élén.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)