főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 21.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Csiperó negyedszázados lett25

25 éves az Európa Jövője Egyesület25 éve, 1990. szeptember 29-én kecskeméti állampolgárok hozták létre az Európa Jövője Egyesületet. Az alapítók a gyermekek találkozása révén kívánják elősegíteni az európai népek közeledését, egymás jobb megismerését és elfogadását. E célból az egyesület kétévente Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót rendez. A kecskeméti eseménysorozatra Európa minden országából 10-15 éves korú gyermekcsoportokat hívnak. A vendégektől csupán annyit kérnek, hogy hozzanak magukkal nyelvi akadály nélkül átadható ajándékot, azaz mutassák be kultúrájukat, dalaikat, táncaikat, szokásaikat. A külföldi gyerekeket magyar családok fogadják be otthonaikba és a következő évben ők látogatnak el a vendégek országába.
 
„A művelődési központban egy szombat délelőtt gyűltünk össze. A Kecskeméti Lapokban terveinkről korábban már megjelentettünk egy hirdetést, s bizony sokan eljöttek, számos fölajánlást kaptunk, önkéntesek is jelentkeztek” – emlékezik a kezdetekre Farkas Gábor alapító, az Európa Jövője Egyesület elnöke. „Az indulás nem volt egyszerű. Írógép és telefon nélkül – az aktatáskám volt az irodánk  – a megyei tanács klubjában kezdtük meg az első találkozó szervezését. Abban az időben Európában 32 ország volt, épp annyi, mint ahány általános iskolája Kecskemétnek. Kézenfekvő volt az ötlet: mindegyik iskola egy-egy külföldi ország csoportját fogadja.”
Csiperó, a gyermektalálkozók kedves figurája külföldi gyerekekkel a főtéri nagyszínpadon
Csiperó, a gyermektalálkozók kedves figurája külföldi gyerekekkel a főtéri nagyszínpadon


Azóta eltelt negyedévszázad, és 2014-ben már a 13. Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót bonyolították le sikeresen. Az eddigi programsorozatokon a világ 36 országából közel 18.000 gyerek ismerhette meg Kecskemétet és környékét, élvezhette az itteniek vendégszeretetét.

A találkozók a város életében is jelentős változásokat eredményeztek. Új testvérvárosi kapcsolatok alakultak, hazai és külföldi civil szervezetek, intézmények, egyházi közösségek találtak egymásra. Rangos kísérő rendezvények indultak, így például a Bábel ifjúsági európai uniós szeminárium, a kis újságírók számára szervezett Kincskereső-tábor, a Főnix nemzetközi tánc- és alkotóműhely, az egészséges táplálkozáshoz, a káros szenvedélyek nélküli élethez vezető utat mutató „GYEP”-tábor, valamint a határon túl élő magyar óvónők szakmai programja, a „Csillagszemű” tábor.

Természetesen számos barátság és szerelem is szövődött, még házasság is köttetett a Gyermektalálkozó jóvoltából.

A gyermektalálkozók eddigi története igazolta, hogy a közös Európa nagykövetei a gyerekek lehetnek. Ők azok, akik előítéletektől mentesen nyitottak a világ felé. A mosoly nyelve nemzetközi, ezen az alapon életre szóló barátságok, kapcsolatok születnek, s így a gyerekeken keresztül közelebb kerülnek egymáshoz a felnőttek is.

(Forrás:  *csipero.hu)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu