1836. február 24-én hunyt el Berzsenyi Dániel költő, akadémikus.

A Vas vármegyei Egyházashetyén született 1776. május 7-én evangélikus nemesi birtokos családban. Apja úgy hitte, hogy gyenge és beteges fiának először testileg kell megerősödnie a birtokon, s csak azután terhelhető a feje. 1788-tól a soproni evangélikus líceumban kezdte el tanulmányait – már tizenkét éves volt ekkor -, de nehezen viselte az iskolai kötöttségeket, talán túlkorossága miatt. 1793-ban megszökött, felcsapott katonának, de itt a kemény bánásmódból lett elege, s hazament Hetyére.

Apjával komoly vitái támadtak, a feszült légkörű otthonból 1799 májusában másod-unokatestvérével, a tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannával kötött házassága jelentett menekülést számára. Hozományként az ifjú pár megkapta a kemenessömjéni birtokot, ahol jól működő kis gazdaságot hoztak létre, majd 1804-ben Niklára költöztek.

1802-ben a környékre került Kis János költő, Kazinczy barátja, akivel Berzsenyi is barátságot kötött. Neki mutatta meg először verseit, amelyekből néhányat Kis továbbküldött Kazinczynak. A kedvező fogadtatás után több versét is elküldte a széphalmi mesternek, aki felajánlotta, hogy segít egy kötet megszerkesztésében.

1813-ban jelent meg verseinek első, három évvel később második kiadása. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény közölte Kölcsey recenzióját Berzsenyi verseiről, amely - noha tartalmazott némi igazságot - rendkívül bántó hangnemben íródott. A kritika mélyen megsértette a költőt, s még jobban bántotta, hogy Kazinczy sem kelt védelmére. Egy időre Sopronba költözött ott tanuló fiaihoz, s elmélyült esztétikai tanulmányokat folytatott, hogy felkészülten szállhasson vitába bírálóival. 1825-re készült el a most már elméletileg is megalapozott válasz, az Észrevételek Kölcsey recensiójára, egy évvel később pedig A versformákról címmel írott tanulmány.

1830-ban a Magyar Tudós Társaság filozófiai osztálya első rendes vidéki tagjává választotta. Székfoglalóul írta meg a művészetről vallott nézeteit összegző tanulmányát Poetai harmonistika címmel. Ebben az időben ismerkedett meg a költészetéért lelkesedő Széchenyivel, s az ő hatására írta meg A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól című gazdálkodáselméleti munkáját.

 

Berzsenyi Dániel portréja
(Barabás Miklós metszete, korábbi német portrék nyomán)

1833-35 között többször is betegeskedett, Balatonfüreden és Budán kúrálta magát. Niklai birtokán hunyt el 1836. február 24-én, az Akadémián hajdani kritikusa, Kölcsey búcsúztatta meleg szavakkal a "niklai remetét." 1860-ban emeltek emlékoszlopot a temetőben sírja fölé. 1876-ban, születésének századik évfordulóján, egyházashetyei szülőházát emléktáblával jelölték meg. Számos intézmény és utca viseli nevét az országban.

Berzsenyi a magyar klasszicizmus legnagyobb alakja, de képeiben, verseinek érzelmi telítettségében már a romantikát előlegezte meg. Az antik líra szinte valamennyi műfajában otthonosan mozgott, ám igazi nagyságát ódái (A magyarokhoz I., II.), elégiái (Levéltöredék barátnémhoz), episztolái (Vitkovics Mihályhoz, Dukai Takách Judithoz) és elégiko-ódái (Közelítő tél, Osztályrészem) jelezték. A magyarokhoz című ódájához Kodály Zoltán komponált zenét. Költői levelei nem versenyeznek Kazinczyéival szellemességre és könnyűségre nézve, de tartalmilag költőiebbek. Néhány epigrammája pedig (Napóleonhoz és Wesselényi Miklós képe) a műfaj legszebb magyar darabjai közé tartozik.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)