1618. január 1-jén született Bartolomé Esteban Murillo spanyol festő, az ibériai barokk egyik legismertebb mestere. Sevillában látta meg a napvilágot, borbély apja tizennegyedik gyermekeként. Korán árvaságra jutott, szinte gyerekként került Juan del Castillo műhelyébe, ahol vásári képeket, oltárterítőket készítettek. Murillo hírnevét a szeplőtelen szüzet ábrázoló képei alapozták meg, az ájtatos témák iránt a spanyol gyarmatokon nagy érdeklődés volt akkoriban.

Az 1650-es évek elején Londonból Sevillába érkezett Pedro Moya festő, aki korábban Van Dyck mellett dolgozott. A fiatal Murillo a flamand képek másolatai láttán rádöbbent, hogy magasabb rendű művészet is létezik az általa addig ismertnél, és tanulmányútra indult, hogy megismerkedjen a jelentősebb mesterek művészetével. Madridban felkereste a szintén sevillai származású Velázquezt, a királyi festőt, akinek támogatása révén láthatta a Pradóban, az egyébként hozzáférhetetlen királyi képtárban, az olasz és németalföldi mesterek képeit. Raffaello, Correggio, Rubens és Van Dyck festményei nyomán jelentek meg az itáliai manierizmus és a flamand realizmus nyomai vásznain, miként Velázquez és Zurbarán naturalizmusa is kimutatható művészetében.

Haza térte után Murillo benősült egy gazdag sevillai családba, s ezután már egész életét szülővárosában töltötte. Korábbi ábrázolásmódjától eltávolodott, stílusa megérett, műtermét a város előkelőségei látogatták. Tevékenységét három korszakra osztják: 1645-46-ban festette a sevillai ferences barátok számára Szent Ferenc és más szentek életének 11 jelenetét - e megbízást azért kapta, mert ő volt a legolcsóbb. 1650-ben készült Utolsó vacsorája a sevillai Stanta Maria la Blanco templom számára - e képeinek stílusát "friónak", fagyosnak nevezik. Kissé szentimentális, álmodozó szépséggel telített kompozíciók, bájos típusok, könnyed, kellemes színek jellemzik "calido" azaz meleg második periódusát.

Harmadik korszakát 1660-tól, Velázquez halálától számolják, ezt "vaporoso", elködlő jelzővel illetik. 1663-64-ben az Ágoston rendiek templomának főoltárát, majd a kapucinusok kolostortemplomának oltárait festette. 1667-68 közt készítette a sevillai katedrális falképeit Szent Antalról és Szent Izidorról. Ekkori legjelesebb munkája a sevillai Könyörületesség Kórházának művészi kialakítása - a homlokzati csempedíszítést is ő tervezte. Itteni 11 képe közül a leghíresebbek a a Tékozló fiú, a (magyarországi) Szent Erzsébet ótvarosakat gyógyít s a Mózes - ezeket Ceán Bermudez műkritikus, Goya barátja minden művészetek csúcspontjaként értékelte. Utolsó éveiben az augusztinusok s az elaggott papok otthona számára dolgozott. Ez utóbbi művei révén egy időben az európai festészet egyik legnépszerűbb alkotója volt, sokáig spanyol Raffaellónak nevezték. Stílusában a spanyol realista hagyományok a késő itáliai reneszánsz megszépítő tendenciáival keverednek, kései képein már a rokokó elemeit is megtalálhatjuk. Oltárképein sevillai népi típusokat ábrázolt egyszerű emberi környezetben s csendéletszerű részleteket is megjelenített.

Murillo: Angyali üdvözlet

Murillo 1660-ban az akkor alapított sevillai festőakadémia elnöke lett, így számos követője is akadt, de ők inkább csak érzelmes modorát, nem festői erényeit: színérzékenységét, finom kompozícióit vagy a gyermekek világának pontos megfigyelését vették át. Igen termékeny művész volt, több száz képet festett. Vallásos tárgyú alkotásai közül Madonna-képei voltak népszerűek, többször megfestette a Szeplőtelen fogantatást. Zsánerképei közül a sevillai utcagyerekek világát megörökítő festményei híresek. A művész A fiúcskát tetvésző öregasszonyban a banális cselekményt az elsőrangú életképfestészet szintjére emeli, A kis gyümölcsáruslány gyöngéd kecsessége Murillo kedvenc témáját, az ártatlan gyermekkort idézi.

Hatvannégy évesen Cádizban, a kapucinusok templomában Szent Katalin képének festése közben leesett az állványról s belső zúzódásokat szenvedett. Hazavitték Sevillába, de sérüléseibe néhány hónap múlva, 1682. április 3-án belehalt. Népszerűségét szűkebb hazájában, Andalúziában senki sem érte el. Képei egyebek között a párizsi Louvre, a firenzei Pitti, a madridi Prado és a szentpétervári Ermitázs múzeumokban láthatók. Több művét, így A kis Jézus kenyeret osztogat a zarándokoknak, a Menekülés Egyiptomba, A Szent család a kis Keresztelő Szent Jánossal és Férfiképmás címűeket a budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi, ezek az alkotások az Esterházyak révén kerültek hazánkba. Murillo szentjeit és Jézuskáit rózsaszín pára vonja be, soká tartó hírnevét bájos gyerekalakjai révén szerezte, de ma is az ő modorát követik a sokszorosított primitív szentképek. Székely András szerint, bár akaratlanul, ő hozta létre a 20. századi giccs egyik alapformáját. 2000-ben Budapesten 44 millió forintért kelt el Murillo A bűnbánó Madonna című műve, bár e kép eredetiségét vitatják.