1896. február 26-án született Báldy Bálint Kossuth-díjas mezőgazdász, a magyarországi baromfitenyésztés tudományos kidolgozásának egyik kiemelkedő alakja, a gödöllői Baromfitenyésztő Kísérleti Tangazdaság egykori igazgatója. Nevéhez fűződik a baromfikeltető-gépek elterjesztése, Kecskeméten állították fel a későbbi keltetőállomások ősét. Két évvel ezelőtt elhunyt kertészmérnök lánya, Magyar Károlyné Báldy Márta évtizedekig a hírös városban élt, a Magyar-Szovjet Barátság TSz kertészeti ágazatvezetőjeként, valamint a Magyar Szárazvirág Kft. alapítójaként - már 1975-ben elkezdett a szárazvirág-kereskedelemmel foglalkozni - komoly elismertséget szerzett. Édesapja, Bellosics Bálint neves etnográfus hagyatékának jelentős részét a Kecskeméti Katona József Múzeum adattára őrzi. Az anyag eredeti dokumentumokat, valamint a család és más közgyűjtemények birtokában levő iratok, kéziratok másolatait tartalmazza.

Bellosics Bálintnak, a bajai tanítóképző tanárának, később igazgatójának, a híres etnográfusnak második fiaként Baján látta meg a napvilágot. Édesapja korai halála után a kisebb gyerekek nevelése (összesen hatan voltak testvérek) súlyos gondként nehezedett édesanyjuk vállára. Báldy Bálint a bajai ciszterci főgimnázium tanulója volt 1906-tól 1914-ig, ahol a reál tárgyakban ért el jobb eredményt. A gimnazista évek alatt sportolt és az iskolai diákszínjátszásban is részt vett. Érettségi után jogi pályára készült, de rövidesen katonáskodnia kellett. Az első világháborúban galíciai, bukovinai és olaszországi frontokon harcolt, többször megsebesült. A véletlenen múlt, hogy életben maradt, ugyanis sorsot húztak, hogy kik azok a kivételesek, akik hazajöhettek és beiratkozhattak az óvári gazdászképzőbe. A szerencse Báldy Bálintnak kedvezett, bajtársai valamennyien odavesztek.

A Magyaróvári Gazdasági Akadémiát kitüntetéssel végezte el, ezután 1926-ig a Somogy megyei öreglaki uradalom vityapusztai gazdaságában dolgozott segédtisztként és kerületvezető intézőként. Innen került Gödöllőre 1927-ben, ahol 33 éven át, nyugdíjazásáig dolgozott. Kisegítő munkaerőként kezdte, havi 100 pengős fizetéssel az ottani baromfitelepen és munkásképző iskolában, amelyet szakiskolává szerveztek. 1934-ben megnősült. Főnökét, Benkő Pált - aki apósa volt - 1936-ban nyugdíjazták, és utódjául Báldy Bálintot nevezték ki.

Ezt követően az intézmény nagyarányú fejlődésnek indult, mert szakmai tudása, tehetsége, szervezőképessége és lelkesedése elősegítette, hogy a pénzzel és személyzettel gyéren ellátott intézmény eredményesen működő kutatóintézetté váljon. A kisállattenyésztés hazai fejlesztése volt fő célkitűzése, ezen belül is kiemelten a baromfitenyésztés. A fekete, sárga és kendermagos magyar baromfit kitenyésztette és elterjesztette, megalapozta a nagyüzemi baromfitartást. Erre volt a legbüszkébb, de foglalkozott libanemesítéssel is. Másodsorban a haltenyésztés érdekelte. Halastavat létesített, ahol a süllőtartás és -szaporítás különböző módszereivel kísérletezett. Prémesállat-tenyésztő részleget is létrehozott; elsősorban házi és angóranyúllal foglalkozott, emellett haszongalamb-tenyésztéssel, de gyakorolta a méhészkedést is. Vándortanácsadó szolgálatot szervezett, melyre főleg állástalan tanítónők vállalkoztak, miután előzőleg egy félévet töltöttek Gödöllőn. Báldy Bálint a hazai kisállattenyésztés alapos ismerete mellett külföldön, Ausztriában, Dániában, Hollandiában és Németországban gyűjtött tapasztalatokat. Munkájának eredményeként kísérleti gazdasággá alakult a telep. A háború alatt megsemmisült intézményt újjászervezte, amely 1952-ben Kisállattenyésztő Kutató Intézetté alakult. Ennek baromfitenyésztési osztályvezetője lett. Sokféle titulusa volt, de mindig ugyanazt a munkát végezte: a kisállattenyésztés egészének viselte gondját. Sokan látogatták a kutatóintézetet a világ minden tájáról, amely kutatási eredmények mellett vezetése alatt gazdaságosan működött. Neve országszerte ismert lett. Sokat tett a kisgazdák kezén lévő baromfiállomány fejlesztése és az egységes szakoktatás megszervezése érdekében.

Márta lánya - apjára emlékezve - röviden így jellemezte: "Soha nem láttam idegesnek és kapkodónak. Koránkelő volt, és gyakorlati ember. Az irodában csak a feltétlenül szükséges időt töltötte. Jó emberismerő volt, aki baráti alapon dolgozott munkatársaival."

Nyugdíjba 1960-ban ment, és 1962-ben szülővárosába költözött. Itt néprajzos apja és testvére által ízlésesen berendezett, azóta sajnos lebontott szép belvárosi családi házban élt tanítónő húgával. Látogatta lányait, és gyönyörködött unokáiban. Szakmai cikkeket írt, pl. a Halászat című szaklapba. Ágnes leányánál, Mohácson gyűlt össze a család 1971. szeptember 26-án, hogy Flóra húgának 70. születésnapját ünnepeljék. Ekkor rosszul lett, és pillanatok alatt megállt szívverése. A bajai Rókus temetőben, a családi sírboltban pihen.

Szakirodalmi munkássága jelentős. Több, széles körben elterjedt és további kiadásokat megért szakkönyvet írt. Fő műve A baromfi tenyésztése címmel jelent meg. Munkái nemcsak szakmai körökben, de a magántermelők és háztáji tenyésztők körében is ismertek. Számtalan cikkét és tanulmányát közölték a szaklapok, a rádióban is gyakran tartott ismeretterjesztő előadásokat. Legnagyobb kitüntetése - az 1954-ben átvett Munka Érdemrend mellett - az 1960-ban megkapott Kossuth-díj III. fokozata, amelyet a baromfitenyésztés terén három évtizedes munkássága során elért kiváló eredményeiért kapott.

Báldy Bálint szobra Bárban

Tanítványai róla elnevezett díjat - emlékplakettet és érmet - alapítottak, amelyet egyéni kisállattenyésztőknek adnak át évente. A Bolyi Mezőgazdasági Kombinát bári üzemegységében - ahová szaktanácsadóként sokat járt - látható bronz mellszobra, Trischler Ferenc pécsi szobrász alkotása, amelynek másodpéldányát később Gödöllőn is elhelyezték.

(Források:  *Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Baja  *Avar Éva: Báldy Bálint - a magyar baromfitenyésztés atyja  *dr. Halász Albert: Bellosics Bálint élete és munkássága  *Kerekes Magda: Báldy Bálint emlékezete  *Petőfi Népe, 1991)