főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 4.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Az angolkisasszonyok ünnepei100

Kettős évfordulót ünnepeltek 2017 augusztusában az angolkisasszonyok: 100 éve telepedtek meg, illetve 25 éve indították újra iskolájukat Kecskeméten.

Kettős évfordulót ünnepelnek ma az angolkisasszonyok: 100 éve telepedtek meg, illetve 25 éve indították újra iskolájukat Kecskeméten.

1917 augusztusától működött a hírös városban az angolkisasszonyok iskolája. A háborús körülmények miatt az intézet szerény hajlékot kapott: a nővérek a Szent Erzsébet templom melletti lelkészlakot foglalták el, míg a templom északi szárnyán található 2 teremben a leány középiskolai alsó tagozat első osztálya és a 21 növendékkel beinduló tanítóképző kapott helyet. A következő években, évtizedekben az iskola szépen fejlődött, a második világháború után a rend által vezetett gimnáziumban, tanítóképzőben, általános és gyakorló iskolában mintegy 800 diák tanult. Az 1948-as államosítás miatt azután több mint 4 évtizedig szünetelt a tanítás, és csak a rendszerváltás után két évvel tarthatott ismét tanévnyitót a szerzetesrend. 25 éve, 1992. augusztus 29-én, a rend kecskeméti megtelepedésének 75. évfordulóján csendült fel újra a Veni Sancte a Nagytemplomban. A tanévnyitó szentmisét Keszthelyi Ferenc váci püspök celebrálta. Az Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziuma ezt követően 20 évig működött a hírös városban, 2012-ben a Piarista Iskola vette át az intézmény fenntartását. 

50 éve, 1967. augusztus 29-én Kecskeméten hunyt el Harkay Béla városi főjegyző. 1886. május 11-én a hírös városban született. Apja, Harkay József fűszerkereskedő, anyja Hornyik János főjegyző leánya volt. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti kegyesrendi főgimnáziumban, a jogot szintén szülővárosában, a jogakadémián végezte. 1906. június 18-án  mint másodéves joghallgató lépett a város szolgálatába: a főkapitányság tb. fogalmazója lett. 1910. április 16-tól Kada Elek mellé osztották be tb. aljegyzőnek, 1913-ban rendes aljegyzővé választották. Harctéri szolgálata után a közélelmezési ügyek tanácsi referense lett. 1919. december 23-án, Győrffy Pál főjegyző nyugalomba vonulása után tb. főjegyző lett, 1922-ben választották meg főjegyzővé. Ebben az állásban érte a polgármester-helyettesi megbízás 1943. április 29-én.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Közlöny, 1943  *Petőfi Népe, 1967)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu