1985. szeptember 28-án New York-ban hunyt el André Kertész magyar-francia-amerikai fotóművész, a modern fotóművészet egyik létrehozója.

1894. július 2-án Kertész Andor néven budapesti zsidó családban látta meg a napvilágot. Apja könyvkereskedő volt, s Andor, a középső gyerek, csak tizenöt éves volt, amikor meghalt. Gyermekkorát Szigetbecsén élő nagybátyjánál töltötte, akinek padlásán a metszetekkel illusztrált lapokat olvasva határozta el, hogy ő majd "fényképekkel mesél el történeteket".

Felső-kereskedelmi iskolát végzett Budapesten, tőzsdeírnok lett. 1912-ben kezdett boxgépével fényképezni. Az első világháborúban katonaként történeti értékű fotókat készített, a hétköznapokat örökítette meg, jellemző képe a latrinán sorban ülő katonák csoportja. Galíciában súlyos kézsebet szerzett, esztergomi lábadozása alatt életműve jelentős darabjait készítette el. 1916-ban Önarcképével, amelyen egy patak partján tetvészkedve ábrázolja magát, elnyerte a Borsszem Jankó című élclap díját. 1917-től az Érdekes Újság és más lapok is közölték fotóit. Egy 1923-as amatőr fotókiállításon ezüstéremmel akarták kitüntetni, de azt kérték, hogy a Kálvin tér című képét brómolajjal tegye rajzosabbá, amit - a fotózást önálló művészetnek tartva - megtagadott, így csak oklevelet kapott.

Önarckép kamerával (1936)

Elvetette a piktoralizmust, számára a humanista tartalom volt fontos, nem a néprajzi téma, mint számos pályatársának. Itthon nem tudott kibontakozni, nem állíthatott ki, a Horthy-rendszer tradicionalizmusa és antiszemita légköre emigrációba kényszerítette.

1925-ben Párizsban telepedett le, továbbra is főleg az utcán fotózott. Megérkezése után gépét ellopták, csak 1928-ban tudott újat venni, s ezt a Leicát használta haláláig. Számos avantgárd művésszel kötött barátságot, a húszas-harmincas években Párizs kulturális életének képi krónikása volt, művei a vezető európai lapokban jelentek meg. Fő témája a párizsi művész-, munkás- és csavargóvilág volt, mellőzte a művi beállításokat, a magazinok vizuális megjelenésére erősen hatott spontán képnyelve. Bölöni György újságíróval végigfotózta Ady Párizsát, a kávéházakat. A párizsi magyar kolónia is befogadta, emlékezetes portrét készített Károlyi Mihályról. A Vu, az Art et Médecine és más európai folyóiratok külső munkatársa lett, hatása kimutatható Brassai, Robert Capa és Cartier-Bresson munkásságán.

1936-tól egy New York-i reklámstúdiónak dolgozott. A második világháború elején Amerikában maradt, 1944-ben kapta meg az állampolgárságot. Tizennégy éven át hírességek otthonait fényképezte, a Home and Garden magazinnak dolgozott. 1964-ben retrospektív kiállítást rendeztek műveiből New Yorkban, bemutatva magyarországi, párizsi és New York-i képeit.

Munkássága új korszakot nyitott, a modern fotóművészet egyik alapítójának tartják. Táj- és városfotót, csendéletet, portrét, zsánerképet egyaránt készített. Rögzítette az élet apró dolgait, a szokatlant, a meglepő képkivágást és látószöget kereste, sokszor lehagyta modelljei fejét vagy lábát. Egyik emlékezetes fotója a járdaszegély mellett áramló vizet mutatja. Híres albuma a görbe tükör által deformált aktok sorozata, a víz torzító hatását, az árnyékok kontrasztját is felhasználta. Márai írta róla: "Egy evőeszközből, egy gyufásdobozból, egy banális utcasarokból olyasmit lát meg, amit én soha..., célja nem a naturalista hűség, hanem az anyag mögötti összefüggés, a forma megörökítése." Nevéhez fűződik a szubjektív tudósítás bevezetése a modern fotográfiába, megteremtette az emberközpontú fényképezést.


1948 és 1984 közt ötször járt Magyarországon, utolsó látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta. Utolsó éveiben alig mozdult ki lakásából, de az ablakból tovább fotózott, egészen 1985. szeptember 28-án bekövetkezett haláláig. Százezer negatívját és levelezését a francia államra hagyta, műveit a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és amerikai közgyűjtemények, továbbá a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation őrzik.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)