1471. május 21-én született Albrecht Dürer német festő és grafikus.

Albrecht Dürer német festőművész
első itáliai útján (1498) festett önarcképe
(MTI/ADN: reprodukció)

Nürnbergben látta meg a napvilágot szülei tizennyolc gyermekéből a harmadikként. Ötvös apja a Békés megyei Ajtósról ment Németországba, innen a Dürer (Ajtósi) név. Rajzolni apja műhelyében kezdett, és már fiatalon jelentős műveket készített. 1485-ös képe, a Mária zenélő angyalokkal érett késő gót alkotás. 1486-ban a gótikus stílusban alkotó Michael Wolghemuth tanítványa lett, illusztrátorként dolgozott, de elsajátította a fafaragás és a rézkarcmetszés alapjait is, majd Németalföldre, Elzászba és Svájcba ment. Bázelben készítette Szent Jeromos-fametszeteit. Apja arcképét, első festményét 1490-ben készítette. 1493-ban festette az első német önarcképet, ekkori művei az olasz reneszánsz levegőjét árasztják, Héraklész-képe egyedülálló.

1494-ben hazatért, megnősült, Nürnbergben műhelyt rendezett be, és serényen munkába kezdett. Ekkor született a 15 fametszetből álló látomásos, zsúfolt és szenvedélyes Apokalipszis-sorozata (1498), amellyel megalapozta hírnevét. Később Itáliába indult, elsőként a német művészek közül. Ő volt az első német festő, aki vallásos hitét összeegyeztette az olasz reneszánsz tökéletesen elsajátított formanyelvével, tanulmányozta a perspektívát és a szépség szabályait. Ugyanakkor kerülte az olasz minták idealizmusát, hihetetlen rajztudással, a legapróbb részletekig hűen ábrázolta a valóságot. Olaszországban a mozgó alakokat rajzoló Antonio Pollaiuolo, s az emberi test pontos ábrázolását kutató Andrea Mantegna hatott rá.

TÁMOGATÓINK

   

1500 körül kezdett az emberi test arányaival foglalkozni, 1504-es Ádám és Éva-metszetén az emberi szépséget a kiszámított, eszményi forma révén ragadta meg. 1505-től két évig Velencében élt. Hazatérve nagy nürnbergi palotába költözött, itt ma múzeuma látható. 1507-es diptichonján Ádám és Éva alakja klasszikus pózban áll, ezek az első német aktok. Legjobb, 1513-14-es rézkarcai: a Lovag, Halál és Ördög, a Szent Jeromos és a Melankólia, e jelképeket sokan sokféleképp magyarázták, a Melankóliát szellemi önarcképének vélik. 1512-ben túldíszített rajzokat készített I. Miksa imakönyvébe, 1519-ben két portrét festett a császárról. Külföldön is elismerték, 1515-ben képet cserélt Raffaellóval.


1518-ban ismerte meg Luthert, akinek lelkes híve lett. Bekerült a nürnbergi tanácsba, részt vett V. Károly aacheni koronázásán, utazást tett Németalföldön. Hazatérése után egészsége megroppant, ekkoriban főleg elméleti kérdéseket kutatott. Még korábban megírta A festészet tankönyvének vázlatait, 1527-ben kiadta Négy könyv az ember arányairól, Tanulmány az emberi test arányairól című művét és Erődítéstanát. Fontos műve az 1526-os Négy apostol (János és Péter, Pál és Márk), egyszerű kompozíciója az emberi tartás, erkölcs példáját mutatja fel. A parasztháború idején nem foglalt állást, de az 1525. évi megtorlások után egyik metszetén a zsarnok lábánál bilincsbe verve alszik a jámborság, jog, igazság és értelem - ez volt az ő társadalomkritikája. 1526-ban alkotta egyik utolsó híres munkáját, a Négy apostolt.

Dürer a legnagyobb német festő, tanítványai és utánzói közt olaszok és flamandok is voltak. Anyagi gondokkal nem küzdött, a gazdag Nürnberg értékelte művészetet, a sokszorosítható grafikák, réz- és fametszetek elérhetőek voltak a polgári vevők számára is.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)