400 éve, 1615. június 1-jén mászta meg a Tátra legmagasabb csúcsát Fröhlich (Frölich) Dávid geográfus, matematikus, csillagász, evangélikus teológus. Ez volt Európában az egyik legkorábbi természetmegfigyelő hegymászás, amelynek során Fröhlich több helyes és értékes megállapítást tett; például megfigyelte, hogy a felhők nincsenek olyan rendkívül magasan, mint azt akkoriban hitték. Az út leírása Bártfán jelent meg 1639-ben Medulla geographiae practicae címmel.

Fröhlich Dávid 1595-ben született Késmárkon, s ugyanott halt meg 1648-ban. Ebben az időben a Magas-Tátra DK-i tövében fekvő Késmárk, mint zipszer város, a történelmi Magyarország egyik legfontosabb oktatási központja volt. Az itt végzett protestáns diákok – így Fröhlich Dávid is – tanulmányaikat gyakran folytatták az Odera menti Frankfurtban, és az akkor főként német nyelvű Elbinga és Danzig (Gdańsk) főiskoláján. Az utóbbi két város és Késmárk között a diák- és tanárcsere sem volt ritka. Tanulmányai befejeztével Fröhlich – a kor szokása szerint – 12 éven át vándordiákoskodott az akkori Német-Római Császárság több országában és Franciaországban is. 1629-ben vagy 1630-ban tért vissza Magyarországra, bejárta Erdélyt, majd szülővárosában telepedett le. Csillagászati munkáiban Magyarországon elsőként ismertette Kopernikusz napközpontú világképét.

Földrajzi szempontból két legfontosabb műve a „Medulla Geographiae practicae” és a „Cínosura seu Bibliotheca Viatorum”. Mindkettőt ismerték és tankönyvként is használták Nyugat- és Közép-Európában. Mindkét könyvében leírta 1615-ös „Tátra-mászása”-kor (Késmárki-csúcs 2558 m) szerzett tapasztalatait: hogyan változik a szél ereje és iránya, a felhőzet, a csapadék és a levegő sűrűsége a magassággal. „Amikor a meredek hegyekről lepillantottam a lábaik tövén elterülő, óriási fákkal telehintett völgyekbe, csak mélységes éjszakát, avagy a tiszta levegőhöz hasonló kékséget észleltem, amelyet tiszta égszínkéknek szokás mondani. Úgy rémlett, mintha nem is a földre, hanem egyenesen az égbe zuhannék, ha a hegyről le találnék bukni. Mert a túlságos meredekség folytán a látható jelenségek megritkultak és meggyöngültek. Amikor pedig egy magasabb csúcsára kapaszkodtam, úgyszólván megrekedtem (lógva maradtam) a sűrű ködben. Amint azonban néhány óra letelte után leküzdöttem fáradságomat és már nem voltam messze a csúcs ormától, pihenve alátekintettem felülről és azon helyeken, ahol azelőtt köd által véltem magam körülvéve, mozgásban lévő kicsi fehér felhőket vettem észre. Ezek fölött eltekintve néhány mérföld távolságban és a Szepesség határain át, akadálytalan kilátásom nyílt. Láttam más, magasabban lebegő és más, alacsonyabb felhőket is, többeket egyazon távolságban a föld felszínétől. Mindebből három észrevétel adódott számomra.

1. Én akkor áthatoltam a középső légöv kezdetén.
2. Hogy a felhők távolsága a földtől nem egyenlő, hanem a pára minősége szerint hol magasabb, hol alacsonyabb.
3. Hogy a felhők legkisebb távolsága a földtől sokkal csekélyebb, semmint azt a fizikusok vélik, mégpedig nem 72 német mérföld, hanem csupán egy fél német mérföld.

Amikor följutottam a hegyoromra, olyan csöndesnek és ritkának találtam ott a levegőt, hogy még egy hajszál sem rezdült, habár lent a hegyek között erős szelet éreztem. Ebből azt következtethettem, hogy a Kárpáthegység ormai a tövüktől a tetejükig egy német mérföldre emelkednek és belenyúlnak a legmagasabb égövbe, amelyhez nem érnek fel a szelek.”

 

(Források:  *BME Irányítástechnika és Informatika Tanszék  *Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, 1990  *Grósz Alfréd: Ki volt a Lomnici csúcs első megmászója?  *História - Tudósnaptár  *jelesnapok.oszk.hu  *Magyar Szabadalmi Hivatal)