főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 21.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A Szarvas-ház egykori főorvos lakója125

Dr. Szarvas András125 éve, 1890. szeptember 17-én Kiskunfélegyházán született dr. Szarvas András tüdőgyógyász főorvos.

Iparos családból származott, édesapja szabómester volt. Szülei sok gyermeket vállaltak, de csak egyedül őt tudták kitaníttatni. Előbb szülővárosa ösztöndíjával Párizsban diákoskodott, majd 1916-ban a budapesti orvosegyetemen szerzett diplomát.

1916-tól Alsótátrafüreden, 1918-tól Alsószombatfalván körorvosként gyógyította a betegeket, azután 1919-től a fővárosi III. számú belklinikán gyakornokoskodott.

1920-tól Kecskeméten dolgozott, a Városi Kórház orvosa, majd 1922 és 1944 között az intézmény főorvosa volt. 1928-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI), illetve később a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK) felülvizsgáló orvosi teendőit is ellátta. 1960-tól az Egészségügyi Tudományos Tanács megbízásából a kecskeméti geriátriai munkaközösséget vezette. 1936-ban „A tuberculosis prophylaxisa és therápiája” című dolgozatával egyetemi magántanári képesítést szerzett.

Feleségével és gyermekeikkel 25. házassági évfordulójukon a Szarvas-ház szalonjában
Feleségével és gyermekeikkel 25. házassági évfordulójukon a Szarvas-ház szalonjában


Dr. Szarvas András 1927. április 11-én költözött a Batthyány u. 4. sz. alatti épületbe, és attól kezdve közel öt és fél évtizeden keresztül ott lakott és rendelt. Kecskeméten neki volt először röntgengépe. Az úgynevezett Szarvas-házban, melynek bejárati kapujához Tiringer Ferenc lakatosmester készített páratlanul szép kovácsoltvas betétrácsot – a baglyot és kígyót formázó mesterművet Szarvas főorvos rendelte –, nem csak a gazdag betegeket fogadta. A szülői házból fakadó empátiájának köszönhetően a szegények felé is mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult. Tiringer Ferenc mestermunkája, a bejárati kaput díszítő kovácsoltvas betétrácsCsaládját is szerette. Feleségével, dr Pályi Ilonával, az SZTK vezető főorvosával két gyermeket neveltek föl. Katalin az SZTK laborvezető főorvosa lett, míg András Budapesten ügyvédként dolgozott.

Tiringer Ferenc mestermunkája,
a bejárati kaput díszítő kovácsoltvas betétrács


Idős korában dr. Szarvas András látása, hallása meggyengült, szakmai tudása azonban nem kopott meg, szinte halála napjáig gyógyította a hozzá forduló betegeket. 1981. szeptember 1-jén hunyt el, a kecskeméti Köztemetőben helyezték végső nyugalomba. Sírjára – kívánsága szerint – kopjafát helyeztek.

„Szarvas főorvos úr édesapám kortársa, kollégája volt. Gyakran beszélgettek egymással, a második világháború előtti években egyszer-kétszer én is találkoztam vele. Gyermekként idősödő, fehér hajú bácsinak láttam őt, akinek mindig volt egy-két kedves szava hozzám. Édesapám kiváló orvosnak tartotta őt, és úgy mesélt róla, mint aki mindent megtesz azért, hogy a tbc-s betegek életét elviselhetővé tegye. Emberként tekintett a szegényekre is, szerették is őt nagyon a betegek.” (Dr. Tapasztó István nyugdíjas szemorvos)

„Az orvosi diplomám megszerzése után, 1968-ban jöttem Kecskemétre, a megyei kórház tüdő- gyógyászati osztályán kaptam állást. Szarvas főorvos úr akkor már bőven nyugdíjas lehetett, személyesen nem is találkoztam vele. Híre azonban mindenhol ott volt, ahol csak jártam. Kiváló orvosnak, akkurátus, alapos és humánus embernek, igazi népgyógyásznak ismertem meg, akinek a szegényekre is mindig gondja volt.” (Dr. Pánczél Gyula tüdőgyógyász főorvos)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu