főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

    Ki Kicsoda Kecskeméten

 

Ma történt

120 éve, 1893. június 11-én, Kecskeméten született Kovács Sándor római katolikus plébános, megyéspüspök. Nagy formátumú egyéniség volt. A tekintélyes megjelenés mellett a józan észjárás, erkölcsi emelkedettség, egyszerű jóság és egy életre szóló elhivatottság ötvözete jellemezte. Már megjelenésében volt valami fejedelmi: öblös hangja, mely jókedvében provinciálisan „ő”-ző kecskeméti tájszólásba csapott át.

 Ősi kecskeméti családból származott. Hivatástudata, hála családja mélyen vallásos voltának, korán jelentkezett. Középiskoláit szülővárosában, a piarista gimnáziumban, a teológiát pedig a váci szemináriumban végezte. Egy ideig „kisegítő káplán”, a nép nyelvén „száraz káplán” volt szubdiakónusként Kecskeméten. 1915-ben szentelték pappá. Ezt követően tanulmányai folytatása végett elöljárói a bécsi Augustineumba küldték. Ferenc József halála után gróf Csáky Kálmán püspök hazarendelte Vácra, és maga mellé vette másodtitkárnak, majd később első titkárává nevezte ki. Áldozatos munkájáért rövidesen pápai káplán címet kapott.

1928-ban szülővárosa, Kecskemét plébánosának választotta. Tisztségébe 1929. október 14-én Hanauer István megyéspüspök iktatta be. Az ünnepi szertartáson az énekkar Póta Aladár főkántor vezetésével, zenekari kísérettel, Szent-Gály Gyula c-moll miséjét énekelte. A szentmise után pártállás és osztálykülönbség nélkül sokan köszöntötték az új plébánost. A főispán, a polgármester és a főgondnok üdvözlő szavaira Kovács Sándor így válaszolt: „Meghatottság fog el, amikor hivatalosan is elfoglalom állásomat. Kérem önöket, hogy támogassanak munkámban. A neveléssel nemcsak egyházam, városom, hanem Csonka-Magyarország felépítésén is fáradozom. […] Óriási felelősség a plébánosi állás egy hatvanezer hívet számláló egyházközségben. Nagy feladatok várnak rám. Viselnünk kell a keresztet, hogy a ma »nagypénteki állapotából« eljuthassunk egyházközségünk húsvéti ünnepéhez. Összefogást, összetartást és megértő szeretett kérek önöktől. […] Az egyházközségünket virágoztassuk fel. Legyen az egy hegyre helyezett világosság. Ezért élek és halok itt önök között.”

Ettől kezdve áldozatos lélekkel végezte a kecskeméti katolikusok lelki gondozását. Elsőrendű szónok és szervező volt, a szépszámú vallásos szervezetet igyekezett központi irányítás alá vonni. Személyes tekintélyét latba vetve elérte, hogy 1930 novemberében az egyháztanács megszavazta a piarista gimnázium új épületének felépítését. Plébánosi munkája mellett részt vett Kecskemét közéletében is. Éveken át szerkesztette a Kecskeméti Katolikusok Lapját. Működése által nemcsak híveinek szeretetét és az egész város tiszteletét és megbecsülését szerezte meg, hanem a felsőbb egyházi hatóságok legteljesebb elismerését is kiérdemelte: 1929-ben apát, majd 1933-ban kiskunsági főesperes lett, 1937-ben pedig pápai prelátusi címet kapott. 1944 tavaszán - 16 éves kecskeméti lelkipásztorkodása után - XII. Piusz pápa a szombathelyi egyházmegye püspökévé nevezte ki. Horthy Miklós kormányzó a maga részéről így indokolta a döntést: „Magyar embert akartam én is a végekre ezekben a nehéz időkben.”

Hivatalba lépését követően a megpróbáltatások hosszú sora kezdődött el számára. A német megszállás és az ezzel járó zsidóüldözés fokozódása erkölcsi kötelességévé tette, hogy védelmet nyújtson számukra. Jóllehet kevés tér mutatkozott ennek megvalósítására, szorgalmazta a klérus egységes fellépését érdekükben. 1945. március 4-én a város pusztító amerikai légitámadást élt át. A gyönyörű szombathelyi székesegyház nagyrészt romba dőlt, és vele a püspöki palota oldalszárnya is, melynek emberáldozatai is voltak. Kovács Sándor püspöknek és munkatársainak, továbbá egyházmegyéje áldozatos munkájában résztvevő híveinek köszönhetően a székesegyház újjáépítése 1947 nyarára fejeződött be. Az ünnepélyes újraszentelést Mindszenti bíboros végezte az egész magyar püspöki kar jelenlétében.

A következő évben a ország minden püspöki székhelyére politikai megbízottat állítottak, aki a „Párt” utasításainak szellemében minden egyházkormányzati ügyet ellenőrzött. Ettől az időtől fogva Kovács Sándor püspök élete több mint 20 éven keresztül a szakadatlan harc jegyében telt az egyházfői jogaiba minduntalan beavatkozó államhatalom ellen. A terror csúcspontján – az ötvenes évek első felében – legjobb papjainak tucatjai kerültek börtönrácsok mögé, mindenekelőtt közvetlen munkatársai. A teljes politikai kiszolgáltatottság ellen megpróbált egy szerény kompromisszumot elérni a vallásgyakorlás érdekében. Ez az álláspont nem volt ugyan látványosan heroikus, de végül is elérte célját: a katolikus hitélet átmentését jobb időkre. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időleges elbukása a papság újbóli meghurcoltatására adott ugyan alkalmat, míg végül a hatvanas évek közepétől a politikai helyzet enyhülni látszott, jóllehet egyházkormányzásának egész ideje alatt fennmaradt.

A hatvanas évek két nagy élménnyel gazdagították életét. Az egyik az indiai Újdelhiben megrendezett eucharisztikus kongresszus volt, az igazi nagy élményt azonban a Rómában összehívott II. vatikáni zsinat jelentette számára. A VI. Pál pápa által összehívott esemény minden ülésszakán részt vett, és az annak szellemével kapcsolatos reformmunkálatok magyar vonatkozású megvalósításában jelentős részt vállalt. Elnöke volt annak a liturgikus bizottságnak, amely a latin helyett a magyar nyelvű miseszöveget kidolgozta, megteremtve a miséző pap és a hívek dialógusát, bevonva őket a szent cselekménybe, melynek mindeddig a latin szöveg számukra ismeretlen volta folytán inkább csak passzív szereplői voltak.

Az évek azonban gyorsan elszálltak fölötte. Életereje szemmel láthatóan fogyott és egyre hosszabb időre lett a budai Széher úti kórház lakója. 1971-ben egyházmegyéje kormányzásáról lemondva bizonyossá vált, hogy közel már a vég. Kecskeméti emlékeit és a városhoz való ragaszkodását haláláig megőrizte. 1972. december 24-én hajnalban adta vissza testét a földnek, lelkét Teremtőjének. A szombathelyi székesegyház egyik jobboldali mellékoltára alatt van eltemetve. Sírja fölött soha nem hervad el a virág, melynél kecskeméti hívei és még élő rokonai személyesen kegyeleti virágaikkal emlékeznek.

(Források:  *Farkas László: A kecskeméti római katolikus plébánia története  *Magyar Katolikus Lexikon  *Kovács Elemér-Polányi István: Kovács Sándor kecskeméti apátplébános, szombathelyi megyéspüspök nekrológja) 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu 

Könyvajánló

 Szakál László: Magyarország történelmi szakácskönyve

Az országos hírű vendéglős, a kecskeméti Park Étterem egykori felszolgálója, Szakál László legújabb kötete a nagy Magyarországra irányítja a figyelmet, a régi, Trianon előtti országra. Amint azt a könyv előszavában írja: „... elsősorban azoknak az ínyenceknek kedveskedünk vele, akik a régit, a ritkaságot, az egyedülállót becsülik, másrészt azoknak az ínyenceknek is, akik a világra és a korra a konyha ablakán keresztül kíváncsiskodnak. Igen, ezt a könyvet az álmodozóknak szánom, akik egyszerre látnak múltat és jelent. A könyvben olvasható receptek a történelemkönyvekhez hasonlóan árulkodnak egy ország, egy táj, egy város és a benne élők sorsáról, mindennapjairól."

A kötet megvásárolható a szerzőtől is (Tel.: 78/480-380; email: szakal1em@t-online.hu). 

Szakál László: Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén

 A kötet több mint hatszáz képpel és kordokumentummal idézi fel az elmúlt másfél évszázad legismertebb bácskai és kiskunsági vendéglátósait, a kedvelt szórakozóhelyeket, a zenészeket.

"Sok-sok éve nekiláttam, hogy ami még fellehető képben, szövegben, emlékben, felkutassam és elmondjam, milyen is volt az utóbbi 100-150 év vendéglátása a Duna-Tisza közén. Kisebb-nagyobb híres kocsmák, vendéglők, cukrászdák minek köszönhették sikereiket, fejlődésüket, és ha kudarc érte őket, mi okozta, természeti csapás vagy emberi gonoszság, s a szörnyű években hogyan lettek sikereik mártírjai. Sokan vagyunk, sokan vannak még, akik emlékeznek ezekre a vendéglátóhelyekre, tulajdonosaikra, üzletvezetőikre, pincérekre, szakácsokra, zenészekre. Híres ételspecialitásaikra, melyekért messzeföldről is elzarándokoltunk, hogy együnk egy finom halászlét vagy pacalpörköltet. De azoknak is tanulságosak ezek a történetek, akik fiatalok, így nem emlékezhetnek ezekre a nevekre, emberekre. Hisz ez a krónika azt próbálja felidézni és megmutatni, milyen is volt a múlt, amikor vendéglátásunk naggyá és magyarrá lett. Bizonyára sok tapasztalat, tanulság, érdekesség van ezekben a történetekben, tán érdemes elgondolkodni. Ezért írtam a Régi idők vendéglátását" (Szakál László)

A kötet megvásárolható többek között a Katona József Könyvtárban és beszerezhető a szerzőtől is (78/480-380).

Könyvajánló

 Borzák Tibor: Szembeszélő

Az interjúkönyv szerzője hisz abban, hogy értékválsággal küszködő világunkban a minőségnek, a hitelességnek különösen nagy jelentősége van. Csak bízhatunk abban, hogy lejár a percemberkék, a szürke bulvársztárok ideje, és a figyelem ismét azokra irányul, akiknek teljesítménye példaértékű, gondolataikra érdemes odafigyelni.

A kötetben harminc ilyen híresség szerepel. Az oldott hangvételű beszélgetések során nem csak életük és pályájuk lélekemelő pillanatairól vallanak, hanem véleményt formálnak mai világunkról is. Nincsenek elhallgatni való témák, a legszokatlanabb kérdéseket sem hárítják el. A hosszabb beszélgetések között novellába öntött sorsfordító történetek olvashatók.

Szemtől szembe – őszintén.
Szembeszélő – hírességekkel.

A könyv szereplői:
Alföldi Róbert, Bíró Eszter, Bozsik Yvette, Bódis Kriszta, Czinkóczi Zsuzsa, Esterházy Péter, Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Halász Judit, Haumann Péter, Hernádi Judit, Janisch Attila, Joe Murányi, Kepes András, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kovács Kati, Lajkó Félix, Markó Iván, Molnár Piroska, Palya Bea, Popper Péter, Sándor György, Sára Sándor, Sebestyén Márta, Szipál Márton, Tony Curtis, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Varnus Xavér 

Könyvajánló

Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról 

 „Kada Erikát saját szép versrészletével jellemzem: «szeme fényében opálosan tiszta a törtfehér». Mert elsősorban poéta ő, a szó eredeti, csiszolva formáló értelmében. Poéta, nemcsak ha éppen nyugalmas-áldott verssorait írja, hanem ha négy gyermekét neveli asszonyi áhítattal, vagy – mint most – a világra rácsodálkozva kérdez valaki mást, történetesen jelentős (azaz jeles, Isten által áldozatra kijelölt) áldásos embertársat. […] Kötetén zsinóros aranymetszetként húzódik végig az embersorsokban, művészsorsokban is önnön rendeltetését kereső s találó értelmiségi asszony megfeszített s érdekfeszítő figyelme, érdeklődése, értéklődése. […] Ritka az az interjúkönyv, melyben se kihívó, se visszariadó a kérdező hangja. Itt a szerző – hiszen ő jegyzi a gondolatkonglomerátumot – határozott (önálló és környezet-kínálta) válogatással s elvárással közelít. Jól felkészült, ismeri tárgyát-alanyát, nem beszél mellé, de hagy elbeszélni, s valahol mindig ítél és dicsér. Értékcentrikusan, értékes egyénítésben.”

(Turay G. Kamill főiskolai docens, esztéta)

Könyvajánló  

Kiss Zsolt: India - Az árnyékok színei

Kiss Zsolt kecskeméti fotóművész képei indiai hangulatokat mutatnak be. Fényűző palotákat és nyomortelepeket. Fényeket és árnyékokat.

 "… Este nyolc óra volt, amikor megérkeztem Delhi repülőterére. Fülledt meleg és hatalmas embertömeg fogadott. Taxisok, árusok és kéregetők hadán kellett átverekedni magam. Omladozó házak, szemétkupacok, alvó emberek és kutyák között botorkáltam. A földön fekvő gyermekek láttán sajátjaim jutottak eszembe. Mégiscsak jó helyre születtünk – gondoltam akkor.

Kintlétem végére megértettem, hogy aminek egy rövid ideig a részesévé váltam, az egy különös, ősi kultúrán alapuló világ. A „civilizálására" tett kísérletek eddig – szerencsére – sikertelenek maradtak. Manapság a műholdas televíziózás és a turisták egyre nagyobb száma talán nagyobb veszélyt rejt, mint egykor a gyarmatosítás. Felkavaró képek, idegen értékek és érzelmek áradata zúdul a nyugati kultúra agressziójának kiszolgáltatott emberekre. Bízom benne, hogy ez a nép még a globalizáció kihívásait is túléli, és évszázadok múltán is ősi kultúrájának fényében ragyog INDIA… " (Kiss Zsolt)

A fotóalbum a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában, Kincses Károly szerkesztésében, bevezetőjével és Farkas Antal Jama tervezésében jelent meg.

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu