főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. május 21.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

VALLOMÁSOK: dr. Király László közgazdász, kandidátus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár85

Dr. Király László közgazdász, kandidátus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár85 éves dr. Király László közgazdász, kandidátus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár. Cegléden született 1932. október 16-án. Tanulmányait szülővárosában, a római katolikus elemi népiskolában kezdte, majd Szolnokon, a Kereskedelmi Iskolában folytatta. Első felsőfokú oklevelét a Számviteli Főiskola mezőgazdasági szakán szerezte, amelyet még tizenkét év tanulás követett különböző felsőoktatási intézményekben, agrártörténeti témájú kandidátusi értekezését 1977-ben védte meg. 1954-től 1981-ig a Bács-Kiskun Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Előbb előadóként, azután a ranglétrát végigjárva osztályvezetőként segítette a megye mezőgazdaságát. Emellett Kecskemét agrárgazdasági és társadalmi fejlődését is támogatta, többek között részt vett az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskemétre telepítésében, a Zöldségtermesztési Kutatóintézet fejlesztésében, a Hírös Napok kertészeti kiállításainak rendezésében. Jelentős szerepe volt a kecskeméti felsőfokú kertészképzés megindításában, majd a felsőfokú technikum egyetemi főiskolai karrá való szervezésében. 1962-től oktatott az intézményben, míg 1981-től 1991-ig – immár főállásban – a kar főigazgatói feladatait látta el. 1991 óta vállalkozó, humánpolitikai, vezetési és üzletviteli tanácsokkal segíti partnerei tevékenységét. Közel másfél évtizedig a TIT megyei elnöke volt, jelenleg a szervezet elnökségi tagja, emellett a Cegléd Barátainak Köre örökös elnöke, a Katedra iskolát működtető alapítvány felügyelő bizottságának elnöke. Agrárökonómiai és gazdaságtörténeti témákban 87 könyv, 96 tanulmány, szakcikk szerzője, illetve társszerzője, szerkesztője. Munkásságát 11 állami, valamint 4 tudományos és társadalmi kitüntetéssel ismerték el, többek között a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatát és az Erdei-díjat is átvehette.

Szüleimmel 1933-ban„Dolgos, becsületes, ceglédi iparos családból származom. Édesapám ötödmagával lett egy uradalmi kasznár hadiárvája, akiknek az édesanyjuk – nagymamám – óriási erőfeszítéssel szakmát, kenyeret adott a kezébe. A legidősebb fiút lakatosnak, apámat asztalosnak, a három lányt varrónőnek taníttatta. Apám a város egyik legjobb asztalosmesterénél, Sárik úrnál tanulta ki az épület- és műbútorasztalos szakmát. Néhány évi segédeskedés után önállósította magát, és rövid időn belül a kisváros közösségének elfogadott, megbecsült iparosa lett. Ma is ismerünk jó néhány családi házat, melyek asztalos munkái az ő műhelyéből kerültek ki.

Szüleimmel 1933-ban

A második világháború után a földhöz juttatott újgazdáknak nagy igényük volt gyümölcsös és egyéb ládákra, ezek gyártását apám felvállalta. Ezeket ugyan több munkás szegezte, gyártotta, de az még mindig nem merítette ki valamiféle »gyárosság« fogalmát, mégis rásütötték, hogy »piszkos kapitalista«, és iparengedélyét bevonták. Apám a megpróbáltatásokat jól viselte, hamarosan a helyi vasgyár asztalos részlegének a vezetője lett. Az önállóságot sem adta fel teljesen, otthon egy gépesített, jól felszerelt műhelyt csinált magának, ahol némi »kiegészítő« tevékenységet folytatott még nagyon sokáig.

Iskoláimat Cegléden, a római katolikus elemi népiskolában kezdtem meg. Gór Ilonka tanító néni vezérletével még a régi típusú dőlt betűkkel kezdtük az írás tudományának elsajátítását, eleinte palatáblán, majd 363-as tollal, amit később vágott hegyűre cseréltünk. Idevágó, maradandó élményem, hogy az egyszeregyet nekünk még keményen be kellett gyakorolni, amihez sajátos, de sikeres módon járult hozzá Herdovics tanító úr. Az osztály kórusban mondta, hogy egyszer egy az egy, kétszer egy az kettő stb., a tanító úr pedig sétált a padok között és a nevelési céllal tartott több pálcájából egy vékonyabbal vezényelte az ütemet, ami azt jelentette, hogy akihez az eredmény mondásakor ért, az kapott egy suhintóst. Ma gonoszul azt mondhatnánk, hogy a szó szoros értelmében a fejünkbe verte a tudományt. De legalább tudjuk...

Első bizonyítványom
Első bizonyítványom

Az 1943–44-es tanévtől 1947-ig a Ceglédi Polgári Fiúiskolában tanultam. Ezek az évek nemcsak az iskolai történések miatt voltak számomra érdekesek, hiszen közben végigvonult rajtunk a II. világháború. A fiatalabb férfi tanárok a Don mellett tették dolgukat, ezért az itthon maradottaknak kellett őket a tanításban pótolni. Volt olyan, hogy a matematikát az ének- vagy a tornatanárnő tartotta, aki egyben a leventeparancsnok is volt. Azután megkezdődtek a bombázások, a németek elfoglalták az országot, megtörtént a holokauszt, bejöttek az oroszok, kitört az infláció stb. Szóval élménydús évek voltak.

Szolnoki osztályom
Szolnoki osztályom

Az 1947-1951-es éveket a kor szokásának megfelelően többször átnevezett Szolnoki Közgazdasági Szakközépiskola diákjaként töltöttem. Ezek sem akármilyen évek voltak. Az iskola régi épületét lebombázták, az újat csak 1948-ban lehetett birtokba venni, eleinte délelőtti-délutáni tanulási beosztással. Az sem volt kisebb változás, hogy ekkor írták elő, hogy az addig fiúiskolaként működő intézménybe leányokat is fel kellett venni, azaz kitört a koedukáció. Természetesen én a 23 fős leányosztályba áthelyezett 9 fiú egyike voltam. Osztályfőnökünk, Zelenka tanárnő nagy türelemmel gondozta ifjonti lelkünket, fejünket meg a kereskedelmi számtan tudományával igyekezett gazdagítani, változó sikerrel. Kemény igazgató úr, magyartanárunk nemcsak bősz forradalmárként mutatta be Ady Endrét, hanem érző emberként is, rávilágított arra, hogy az embert egészében kell látnunk. Száz János tanár úr, aki csak néhány évvel volt idősebb nálunk és nagy tisztelettel ugyan, de csak Jancsiként emlegettünk, nemcsak megtanított valamit, hanem meg is értette velünk. Bevezette a fiúknál a famulusi rendszert, amit mi nemes egyszerűséggel pofázási jognak fordítottunk. Lényege: az éppen »kinevezett« famulusnak joga volt az óra bármely szakaszában megszólalni és véleményét elmondani. Ha volt értelme, akkor oké, de ha nem, hát akkor volt nagy égés. Elérte, hogy gondolkozzunk, mielőtt szólunk, na meg azt, hogy figyeljünk is az órán, mert ki akart lebőgni a lányok előtt.

18 évesen 18 évesen

Érettségi után – bár származásom miatt a továbbtanulásra kevés esélyem volt – a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr tanszakára jelentkeztem. Azért oda, mert a korábbi években megnézett iszonyú tömegű film hatására felébredt bennem a filmcsinálás vágya. Nem szerepelni, nem rendezni, hanem csinálni szerettem volna a filmet. A felvételire be is hívtak, ami akkoriban 4 vagy 5 fordulóból állt, de engem, többedmagammal, gyorsan lerendeztek. Mutattak két képet, mindkettőn egy katona látszott, aki egy nagy ollóval éppen vágja át a drótakadályt. Annyi volt a különbség, hogy az egyiken szovjet, a másikon német egyenruha volt. Kérdés: milyen különbséget látok a két kép között. Válaszom valami ilyesmi volt: gyakorlatilag semmilyet, mindkét fiatal ember rémülten, de a feladatot vállalva teszi a dolgát. Megköszönték és azóta sem hívtak be a következő fordulóra, így ma sem tudhatom, hogy a tehetség teljes hiánya vagy a rossz pedigré volt ennek a kiváltó oka.

Ebben az évben már nem volt több próbálkozási lehetőségem Ezért elhelyezkedtem a ceglédi gépállomáson, ahol traktoros munkagépkezelőnek osztottak be, egy G35-ös körmös traktort vezető, velem egyidős traktoros mellé. Városi gyerekként, iparos apa mellett, aki nem igazán érzett közösséget a mezőgazdasággal, itt kerültem először »testközelbe« ezzel a természettel mindennél szorosabb kapcsolatban lévő világgal. Azután én lettem a cséplési ellenőr, majd »kiemeltek«, tanfolyamra küldtek, és hamarosan a nagykőrösi gépállomás bér- és norma felelőse lettem.

A magamfajtákat akkoriban 36 hónapra hívták be katonának, gondolom azért, hogy legyen idejük megjavulni. Ezt azért szerettem volna kikerülni. Ebben sem voltam egyedül és Dezső barátommal, aki jeles jászsági gazdagyerek, de ekkoriban leginkább csak rossz kulákfi volt, kerestük a megoldást. Neki addig sem, nekem pedig az új tapasztalatok alapján nem volt idegen a mezőgazdasági irány. Az akkoriban alapított Számviteli Főiskolán meg is találtuk, annak a mezőgazdasági szaka sem nagyon ismert, sem nagyon vonzó nem volt és oda minket is csont nélkül felvettek.

Gyakorlatilag fogalmam sem volt arról, hogy ott mit is fogunk tanulni, meg hát – őszintén szólva –, nem is nagyon érdekelt. Aztán később rájöttem, hogy a kor valós igényeit jól kielégítő, racionális célok mentén, gyakorlatias oktatást megvalósító iskola hallgatója voltam, ami olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik alkalmasak a centralizált nagyüzemek gazdálkodási feladatainak ellátására a nemzetgazdaság/népgazdaság minden területén. Ez igaz volt az ipar különféle ágazataira, a mezőgazdasági ágazatban működő állami gazdaságokra, erdőgazdaságokra, gépállomásokra, később a mezőgazdasági szövetkezetekre, valamint a bankszektor minden ágára. Tehát a vállalat- és az üzemgazdaságtan témáját vékonyabb elméleti alapozottságú, de erőteljes
gyakorlati irányú képzéssel valósította meg.

Jegyesemmel, Iluskával
Jegyesemmel, Iluskával

A főiskola elvégzése után munkámat Kecskeméten kezdtem meg, azóta is a hírös városban élek. Hogy így alakult az életem, azt a páromnak köszönhetem. Feleségemet még középiskolás koromban ismertem meg. Édesanyám Kati barátnőjének rengeteg »unokahúga« volt, akiket rendre meghívott Ceglédre nyaralni, engem meg persze kivezényeltek »sétáltatni« őket. Többségének még a nevére sem emlékszem, de volt egy a »rokonok« között, aki miatt később megbocsátottam Kati néném összes kerítéses játékát. Iluska tényleg a rokona volt, és vele komolyra fordult a dolog. Ő Kecskeméten volt »kerista« és ott is laktak. A rövid »sétáltatási« szakasz után sűrű levelezésbe keveredtünk. Egyik levelében, 1949 nyarán meginvitált – persze szigorúan anyámmal együtt – egy kecskeméti látogatásra, aminek örömmel tettünk eleget. A szerelem a pesti diákéveim alatt is működött. 1954-ben azután eljegyeztük egymást, és mindössze tíz hónapos jegyeskedés után, 1955. Szent István napján véget is ért a viszonylag rövid legényéletem.

Esküvői fotónk
Esküvői fotónk

Már a főiskolás évek alatt is minden lehetőséget megragadtam, hogy Kecskeméthez minél közelebb kerüljek. Itt voltam szakmai gyakorlaton a városföldi állami gazdaságban, civilben és a homokbányai laktanyában katonaként. Természetesen a tanulmányi osztály hirdetőtábláján  kifüggesztett álláslehetőségek között is azokat kerestem, amelyek kecskeméti lehetőséget tartalmaztak. Találtam is egy Bács-Kiskun Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóságára vonatkozó kiírást, gyorsan be is jelentkeztem, ez kell nekem. Akkoriban az volt a szabály, hogy a kiválasztott/kijelölt első munkahely két évig nem hagyható ott. Bántam is én, mert hát nem az elhívatottság, hanem a szerelem vezette szándékaimat.

FiatalonFiatalon

Azután az élet úgy hozta, hogy 27 évig tanácsi dolgozó lettem. Voltam előadó, főelőadó, közgazdasági csoportvezető, osztályvezető-helyettes és végül osztályvezető. Az egész megyére vonatkozó hivatali kötelezettségeimen messze túlmenően Kecskemét város agrárgazdasági és társadalmi fejlődését is támogattam, így többek között részt vettem az  Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskemétre telepítésében, a Zöldségtermesztési Kutatóintézet fejlesztésében, az új állat-egészségügyi állomás és állatkórház megépítésében, az új növény-egészségügyi és növényvédő állomás megépítésében, a bugaci idegenforgalom felélesztésében, a kecskeméti polgárok üdülését szolgáló tőserdei fejlesztésekben, a város környéki hobbitelkek kialakításában, a III. Bor Világverseny megszervezésében, valamint 1958 és 1981 között a Hirös Napok rendezvénysorozat és kertészeti kiállítás rendezésében stb.

1981-től 1991-ig a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karán dolgoztam: az Agrárökonómiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Társadalom és Gazdaságtudományi Intézet igazgatója, két ciklusban kari főigazgató voltam. Az intézménnyel már ezt megelőzően is kapcsolatban álltam: részt vettem a felsőfokú kertészképzés 1961. évben történt kecskeméti megindításában, majd 1971-ben a felsőfokú technikum egyetemi főiskolai karrá szervezésében, illetve már 1962-től mint címzetes főiskolai tanár oktattam a főiskolán.

FőigazgatókéntFőigazgatóként

Büszkén tekintek vissza a vezetőként végzett munkámra is. A nyolcvanas évek második felében csúcsra járt iskolánk. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem karaként szinte maradéktalanul megfeleltünk az induláskor megfogalmazott céloknak, jelesül annak, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kertészeti ágazatainak irányítására alkalmas szakembereket, üzemmérnököket képezzünk. A társadalom megismerte, elfogadta iskolánkat, a hallgatók gárdáját fizikailag és pszichikailag egészséges, jól felkészült, céltudatos ifjak, »hölgyek és urak« képezték. A hallgatók elméleti és gyakorlati felkészítését jól képzett, ismereteit folyamatosan bővítő, korszerűsítő oktatógárda végezte. A hetvenegyes egyetemi induláskor egy fő rendelkezett kandidátusi fokozattal és öt fő egyetemi doktori címmel, a nyolcvanas évek végén a kandidátusok az aspirantúra végén tartókkal együtt több mint tízen voltunk, egyetemi doktori címmel huszonhárman rendelkeztek, négyen egyetemi tanári kinevezést kaptunk. A tárgyi feltételek – laboratóriumok, oktató kert, termesztő berendezések, tanüzem, stb.  –  is a kor szintjén voltak adottak. A hallgatók, az iskolában kapott ismereteket, a nyári gyakorlatokon, »élesben tesztelhették« a kijelölt vagy általuk választott nagyüzemekben.

Azután jött a rendszerváltás, és azt követően éreztem, hogy amit három évtizeddel korábban elkezdtünk, nem lehet tovább folytatni, mert jön a történelem gyorsvonata és nem válogatva elgázol mindent, jót és rosszat. És bármilyen jól működött is addigi formájában a mi iskolánk, annak is vége lesz. Részt vettem a főiskola felépítésében, szolgáltam a működését, de a lebontás kínjait nem voltam hajlandó vállalni. Kaptam is hideget és meleget, döntésemet minimum pesszimistának nevezték, és még barátaim is Kasszandra-jóslatként kezelték véleményemet. Ez persze nagyon rosszul esett, de múltak az évek és meghozták szorongásaim oldását. 1996-ban, a főiskolai lét huszonötödik éve alkalmából, az intézmény akkori irányítói jubileumi kiadványt állítottak össze, amelyben tényszerűen, adatok tömegével alátámasztva mutatták be a két és fél évtized eredményeit, a történelmi változások következményeit. Ez a mintegy kétszáz oldalas összeállítás egyrészt a főiskola múltjának mindmáig egyedülálló, jól dokumentált, forrásértékű, megkerülhetetlen leírása, másrészt egy tökéletes nekrológ, amely igazolja az öt évvel korábbi döntésem megalapozottságát, jelesül azt, hogy mit nem szerettem volna vállalni, milyen folyamatokat nem akartam levezényelni. Elég, ha csak egyetlen egy adatot összehasonlítunk: míg 1991-ben a karon dolgozók száma 298 fő volt, 1996-ra az összlétszám 127 főre apadt.

Persze az 1990-es évek változásai nem csak a kertészképzést érintették, a struktúraváltást a magyar élelmiszer-gazdaság teljes spektruma sínylette meg. Én ennek a területnek a kialakítására, fejlesztésére tettem fel az életemet, s bár tudtam, hogy az eredeti tőkefelhalmozást pótolni kell – ez a folyamat Angliában 100 évig tartott,
Berend T. Ivánnal Kecskemét főterénnálunk néhány évig –, de az ágazat szétverésében, lerablásában nem kívántam részt venni. Új dolgokkal akartam foglalkozni. Alakítottam egy betéti társaságot, melyben beosztottak nélkül, egyedül dolgozhattam. Az első években számos tréninget tartottam, például az amerikai rendszerre épülő, briliáns technikákat is tartalmazó »Golyóálló vezető« című képzés igen sikeres volt, főleg azután, hogy némileg átigazítottam a saját képemre. A Svájci–Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány területi képviselője is voltam, részt vettem az inkubátorház kialakításában, és folytattam fejvadászatot is, vagyis cégeknek kutattam fel vezető embereket. Pályázatok készítésével is foglalkoztam, de amikor bejöttek a nagy európai projektek, beláttam, hogy az már nem nekem való. Az utóbbi években, és ez tart mind a mai napig, humántanácsadással foglalkozom.

Berend T. Ivánnal Kecskemét főterén

Munkámban igyekszek mértéket tartani. Apám gyakorlatát követem, aki 85 éves korában – amikor kérdeztem, hogy mit csinál – azt mondta: tudod fiam, ajtót tokkal már nem vállalok, mert nehéz emelgetni, de az ajtót még megcsinálom. Így vagyok ezzel én is. Ma már nem írok pályázatot, de minden nap bemegyek az irodába, a vezetési tanácsadáshoz még van kellő erőm. A társadalmi szervezetekben vállalt feladataimat is visszább vettem, a TIT-ben még most is dolgozom és a Katedra iskola munkájában is örömmel veszek részt. Szülővárosomba is vissza-visszajárok. Még az 1980-as években alakult meg a Cegléd Barátainak Köre, azóta is összetartunk, évről évre rendszeresen találkozunk.

A Királyok négy generációja: balról jobbra László György (1956), András László (1985), László (1908) és László (1932)
A Királyok négy generációja:
balról jobbra László György (1956), András László (1985), László (1908) és László (1932)

A gyerekeim és az unokáim évekkel ezelőtt azt mondták, enyhén szólva is már nagyon unják, hogy minden körülöttünk történő eseményhez van egy általam megélt történetem, és azt el is mondom – szerintük akár többször is. S bár a Wikipédia szerint a blogolás a fiatalok életének szerves része, úgy gondoltam, ez a megállapítás érvényes lehet a kissé érettebb korosztály kamaszlelkű egyedeire is, ezért 80 évesen saját blogot indítottam, történeteimet ott tettem közzé. Bő két évig minden csütörtökön új írással jelentkeztem, úgy érzékeltem, sokan örömmel olvasták soraimat.(Gondolataim a 8danosnyugger.blog.hu oldalon jelenleg is olvashatók.)

Családi körben
Családi körben

Azért a családdal természetesen tartom a kapcsolatot. Feleségem már sajnos nincs köztünk – közel húsz éve, hogy elvesztettem őt –, de két gyermekünk itt él Kecskeméten. Györgyi kertészmérnök diplomát szerzett, Laci közgazdász lett, családjaikkal itt élnek a közelemben. Igazságos elosztásban négy unokával ajándékoztak meg, és nemrég már az ötödik dédunokám is megszületett. Lehetőségeink szerint sok időt töltünk együtt, a 85. születésnapomat is együtt ünnepeljük.”

Varga Géza

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu