25 éve, 1992. január 8-án hunyt el Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) magyar születésű francia festő, szobrász, a kibernetikus szobrászat megteremtője.

1912. szeptember 6-án Kalocsán született. Sokoldalúan művelt szülei támogatták művészi ambíciói megvalósulását, ám az egyetemi végzettségből nem engedtek. Édesapja nyomdokain haladva ezért elsőként a jogi kart végezte el. Saját véleménye szerint élete legdöntőbb stúdiuma a jog volt. E tanulmányok fejlesztették ki benne azt a komplex és konstruktív észjárást, amely nélkül a legkomplexebb, legkonstruktívabb munka, vagyis a művészet nem művelhető. Ezt követően beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi Istvánnál is tanult egy ideig.

1936-ban Párizsban telepedett le, és ott is élt haláláig. A francia művészettörténet eleinte szürrealista festőként, majd a geometrikus absztrakciókat kedvelő úgynevezett kinetikus szobrászként, valamint a "kibernetikus város" megvalósításán fáradozó várostervezőként és esztétaként tartotta számon. A sokoldalú szobrász, szakítva saját művészi gyakorlatával, kora ipari technológiai eljárásait és tudományos kutatásait használta fel avantgarde, elsősorban városi terekbe tervezett alkotásaihoz. Az óriási méretű villogó fényjelzések és a mozgó tárgyak célja a városkép megváltoztatása a művészet és a tudomány segítségével. 1955-ben állították fel a párizsi Saint-Cloud parkban 42 méteres kibernetikus tornyát. Egy hasonló szobrát az Első Marseille-i Avantgarde fesztivál alkalmából a Le Corbusier tervezte "Cité radieuse" (Ragyogó városrész) tetején állította ki 1956-ban Maurice Béjart koreográfiája kíséretében. A Liege-ben felállított első nagyobb, 56 méteres Kibernetikus Fénytornya 1998-ban a belga Nemzeti Kulturális Örökség része lett. 1960-62 közt készítette az idődinamikán alapuló Chronos-sorozatát. Geometrikus alakzatú "térdinamikus" alkotásaira hamar felfigyeltek, s különösen nagy érdeklődés kísérte, ahogy az új, főként fémrudakból készült szobrok megmozdultak, fényt bocsátottak ki vagy vertek vissza, elektronikus zenét adtak, összetett hatást gyakorolva nézőikre. A zene egy részét ő maga szerezte; egész "kibernetikus operára" való művet alkotott, megtervezve a mozgást is: Musiscope című művét Pierre Boulez vezényletével mutatták be 1961-ben.

 

 

1961-ben az első tévés vállalkozása a videoművészet kezdetét jelentette Franciaországban. A "Luminódinamikus variációk" című műsorban a Martin Solal-trió zenéjére egy páros táncát és geometrikus képek váltakozását követhették a nézők, akik a gyors ritmusú absztrakció és konkrét tárgyak közti képkeveredés miatti felháborodásukban migrénről és adászavarról panaszkodtak a csatornának írt nézői levelekben.

Részt vett több nemzetközi kiállításon, 1968-ban elnyerte a velencei biennálé nagydíját, 1970-ben Oszakában a Henry Moore díjat. 1968-ban megkapta a Becsületrend lovagi, 1989-ben parancsnoki fokozatát, 1982-ben lett a Francia Akadémia tagja. Számos elméleti műve jelent meg, művészeti elképzeléseiről a párizsi Képzőművészeti Főiskolán adott elő Esztétikai higiénia címmel: a társadalom mérnöke a művész, aki képes azt átalakítani és stílust adni neki - mindez Mondrian és Le Courbusier építészek gondolataira, a Bauhaus eszméire rímel.

1977-ben látogatott először haza. A nevét viselő, 1979-ben általa alapított kalocsai múzeumban 46 műve látható. 24 méter magas kibernetikus fénytornyát 1983-ban állították fel Kalocsán. 1982-ben megkapta a Népköztársaság Zászlórendjét, 1984-ben Schöffer-szemináriumot rendeztek Kalocsán, ezt azóta kétévente rendezik meg. A Magyar Televízió 1980-ban műveiről, 1981-ben a művészről készített filmet. 1992. január 8-án Párizsban halt meg.

(Források:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum  *schoffergyujtemeny.hu)