főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. január 19.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Nem lesznek már szűcsök40

A kecskeméti szűcsök története több száz éves múltra tekint vissza, amit korabeli dokumentumok is bizonyítanak.  Céhszabályzatukat 1559-ben, „Szent Pál fordulása” napján fogalmazták meg. 1698-ban Komáromi Szűcs István „mód nélkül való czifra ködment” csinált egy fejős juhásznak. Pénzbírság mellett a szűcsmestert azzal büntették, hogy a fogházban a ködmön cifráját fejtse le. A reformkori vélemény szerint viszont már a nép művelődésének, „pallérozódásának” jele, hogy „véres katzagány” helyett „czifra juhász bundát” visel. A kecskeméti öltözet 1840-es leírása szerint „régente, mint az agg öregektől hallám … a’ mostani suba helyett … kaczagánt … egy nagy ürüjuh nyakán kétfelé hasítván, ennél fogva nyakukba kötötték”.

Az utóbbi években a szűcsmesterség a kihaló szakmák egyikévé vált. A Mikes utcában dolgozó Fejes család legfiatalabb szűcsmestere a közelmúltban adta fel végleg a családi szakma művelését. Az elmúlt napokban 40. születésnapját ünneplő Fejes Ferencet döntéséről, a család múltjáról, s a szűcs szakma megszűnésének okairól kérdeztük.
 A Fejes család Erdélyből származó régi neves família – válaszol Ferenc. - Valamikor a fejedelem bennfentes emberei közé tartoztak. Száműzetésük után Kiskunfélegyházán telepedtek le. A család többi része ma is ott él, egyedül a nagyapámék jöttek át a két világháború között Kecskemétre, hogy itt folytassák tovább a családra jellemző szűcsmesterséget. Ameddig vissza tudunk nézni, a nevet tovább örökítők sorában Ferenc fiam már a kilencedik generációt képviseli. A mesterséggel kapcsolatos emlékek, történetek, sőt az egykori eszközök némelyike viszont csak déd-, illetve üknagyapámig visszatekintve őrződtek meg. A legtöbb emlék nagyanyámhoz és nagyapámhoz köt, akik 1945 óta dolgoztak együtt. A hetvenes évek elején egy iparos kiállításon díjat is nyertek a munkáikkal. A bőrkikészítés mellett elsősorban bárány- és birkabőr öltözékeket: bekecseket, kucsmákat készítettek. Nagyapám korai halála után, a hetvenes évek közepén nagyanyám vette át a műhely vezetését. Mivel egyedül már nem tudott vásárokba járni, a belvárosi piacon volt egy bódéja, erre még ma is sokan emlékeznek. Az utóbbi másfél-két évtizedben - míg élt Csikai bácsi - hárman voltunk szűcsök a városban. Aki rajtunk kívül még szűcsmunkát vállalt, a fővárosba küldte fel elkészítésre.

Természetes volt, hogy nagyapja, apja után ön is folytatja a mesterséget?
Családi okok miatt én már kisgyerekkoromban sokat időztem nagyanyáméknál, később náluk is laktam, mondhatni a műhelyben nőttem fel. Már egész kisgyerekként ott lábatlankodtam a motolláskád mellett, amiben a bőrt mosták. Tudtam, hogyan történik a kikészítés: só és sav milyen arányával készül a csávalé ahhoz, hogy a husolás művelete után kioldja a még romlandó anyagokat a bőrből. Láttam, hogyan egyenesítik ki a bőr szőrét a gázzal működő ipari vasalógépen, s hogyan feszítik rá a kucsmákat a sapkatőkékre. A szűcsvarrógéppel már ötéves koromban varrogattam, hamar tisztában voltam minden munkaművelettel. Magától értetődő volt, hogy idővel én is szűcs leszek. Visszanézve ez nemcsak azt jelentette, hogy folytattam a rám örökített családi hagyományt, hanem azt is, hogy ez az életforma, a nagyanyám által képviselt munkamorál, emberi tartás és szakmai tisztesség máig példaértékű, iránymutató a számomra. Harminc éven keresztül minden napot a szűcsműhelyben töltöttem, így talán érthető, milyen fájdalmas volt a család utolsó, korban legfiatalabb szűcseként meghozni azt a döntést, hogy vége, nincs tovább: ennek a szakmának végleg leáldozott. Közel a negyvenhez egy átképzés után a nyomdaiparban helyezkedtem el, de máig nagyon nehezen viselem annak a tudatát, hogy a generációkon keresztül kenyerünket jelentő szakmának úgy tűnik, nincs már jövője.

Műhelybelső mottoláskáddal

Van-e köze mindehhez az állatvédő mozgalmaknak, a műszőrmebundák elterjedésének?
Közel sem érint bennünket úgy, mint a nemes bőröket feldolgozó német szűcsöket, akik már jóval előbb eltűntek a piacról, mint a bárányt, birkát feldolgozó magyar szűcsök. A felmelegedéssel járó klímaváltozásnak már valamivel nagyobb hatása van a szakmánk alakulására. Aki még emlékszik a régi mínusz húsz-harminc fokos telekre, az tudja, hogy igazi jó bunda nélkül aligha voltak átvészelhetők. Egészen kicsi koromra visszaemlékezve látom, ahogy nagyapám s nagyanyám éjszakákon át varrta a vásárra való árut. Szeptembertől karácsonyig volt a legnagyobb szezon. Még kisiskolás koromban is, ha hajnali háromkor felébredtem, a mamát biztosan munka közben találtam. Óriási igény volt a munkáira. A hideg ellen leginkább a bárányból, birkabőrből készült bundák alkalmasak, mert a nemes prémek inkább csak szépek, többnyire bélelni kell őket, hogy melegek is legyenek. A szakma csúcsa egyébként egészen 1973-ig, a nerc védetté nyilvánításáig a nercbunda elkészítése volt – nem elsősorban az alapanyag értéke miatt, hanem az elkészítés módja, az eresztéses technológia az, ami még a leggyakorlottabb szűcsöket is próbára tette. Az állat bőrét az eresztésnél „A” vagy „V” alakban pár milliméteres csíkokra kell vágni, s ebben az alakban újra összevarrva adja ki az enyhén bővülő esésű bundaformát. Az első ilyen technológiával készült bundát a párizsi világ-kiállításon mutatták be. Egy tucat varrónő két-három havi munkája volt akkor. Nem sokkal ezt követően fejlesztette tovább André Citroën párizsi gyára az 1880-ban feltalált, addig igen kezdetleges szűcsvarrógépet. Ezzel már egy ember egy hét alatt el tudta ugyanezt készíteni. Mi a műhelyben egy Singer szűcsvarrógéppel dolgoztunk, amit 1935-ben vett a dédnagyapám, s a mai napig üzemképes (még nem a fogyasztói társadalomnak készült). Emellett használtunk egy most fél évszázados Pfaff szabóvarrógépet is, amit abban az időben még olyannyira masszívra gyártottak, hogy egy kis átalakítással bőr varrására is alkalmas volt.     

Szőrmeipari vasalógép 

Az említett magyar és német szűcsök nem jelentettek egymásnak konkurenciát?
A magyar szűcsök, amilyenek például mi is voltunk, a bőr kikészítésénél kezdték a munkát, s a saját maguk által kikészített bőrt dolgozták fel a korábban mindennapos viseletnek számító bekecseknek, subáknak. Nagyanyámék mindkét műveletet olyan alapossággal végezték, hogy mások számára is tudtak vállalni bérkikészítést. A német szűcsök, akik a XVIII. században betelepített iparosokkal kerültek hozzánk, kimondottan nemes szőrméből készítették az úribb viseletnek számító bundákat. Nem volt ezzel a munkamegosztással semmi baj. Nagyanyámék is készítettek alapanyagot a városban dolgozó német szűcsök számára. A szakmai féltékenység inkább a szűkebb szakmán belül jelentkezett. A magyar szűcsök a szinte művészi szinten végzett mesterségük fogásait nem könnyen adták tovább. Nagyapám nagyszülei például messze földön híres subákat készítettek, pedig ezt nagyon nehéz varrni, teljes mértékben kézi munkával készül. Akkoriban a suba a gazdák számára státuszszimbólumot jelentett. A tehetősebbeknek külön hétköznapi és külön ünnepi, templomba járó subájuk is volt. Nagyapámnak – aki egyébként igen ügyeskezű volt, s már gyerekként elleste otthon a subakészítés fortélyait – mégsem engedték meg a szakma ezen ágára való ráállást. A subavarrás csak kevesek féltve őrzött titka volt. Azért a családon belül valamelyest ez is áthagyományozódott ránk. Korábban múzeumoknak is dolgoztunk. Öreg, molyos, szakadt subákat kellett restaurálnunk kiállítások számára. Új subák készítésére is lett volna igény Bugacon a jól fizető német turistáknak, de ehhez – a hazai juhtenyésztés leépülése miatt - megfelelő alapanyagot szerezni már évtizedek óta szinte lehetetlen. Egy subához legalább fél tucat rackabőr kell, így a suba ára mindig egy jó tehén árával vetekszik: mai áron 400 000 Ft körül van.         

Milyen okok vezettek a szakma végleges feladásához?
A szakmát ellehetetlenítő első komolyabb hullám a nyolcvanas években kezdődött. A jobbára lengyelek által behozott kétes eredetű, többségében gyatra minőségű, rosszul kikészített bőrből sebtében összevarrt, s ennek megfelelően meglehetősen olcsó bundák, sapkák, gallérok dömpingje a laikus vásárlók számára jó ideig megkérdőjelezte a hazai iparosok árainak jogosultságát. Ezen az időszakon is túljutottunk, ám a kilencvenes évektől fokozatosan csökkent a kézműves szűcs-termékek iránti érdeklődés. De még ez sem lett volna baj, hiszen ezt a szűk réteget is ki kell szolgálni. A korábban nagy népszerűségnek örvendő bekecsek, gallérok, szőrmesapkák készítéséről – a juh-, vaddisznó-, borjú-, marha-, őz- és rókabőr kikészítés mellett - egyre inkább átálltunk a subák, szőrmeviseletek javítására, tisztítására, festésére, bélelésére, alakítására. A törvényes vadászat, vadritkítás miatt mindezekre még ma is, sőt a jövőben is lenne kereslet.
A szakma végleges becsődölése az utóbbi évek kormányzati döntéseinek köszönhető. A hozzánk hasonló egy-két személyes vállalkozásoknak ma Magyarországon nem sok választásuk van. Olyan nagymértékű a jövedelemelvonás, hogy ha valaki becsületesen végzi a munkáját, akkor a minimálbér sem marad meg neki. Ezzel a kisvállalkozásokat óhatatlanul vakvágányra kényszerítik: csalásra vagy a tevékenységük folyamatos korlátozására. A számukra igen  kedvezőtlenül alakított szabályzók közelmúltbeli bevezetése adta meg a kegyelemdöfést azon megmaradt keveseknek, akik még tartva a szakma becsületét, a veszteségesség kockázatával is továbbfolytatták az ősi mesterséget.
Az utánpótlás kérdése is megoldatlan. A szűcs szakmát utoljára Budapesten, a Simon Ferenc Szakmunkásképző intézetben oktatták, melynek utolsó évfolyama – alig 3-4 tanuló – 1991-ben hagyta el az iskola padjait. Én 1989-ben végeztem. Nem sokan tanultunk szűcsnek, nem nehéz számon tartani egymást. Az utolsó években végzettek közül az egész országban nincs öt ember, aki még a szakmában dolgozik. 

Kada Erika


Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu